A beszélgetés elején Xavi Pascual az első magyarországi idényét értékelte: „Eléggé hirtelen jött ez a váltás, hiszen későn derült ki, hogy itt fogok dolgozni, de nagyon jól érzem magam Veszprémben. Kedvelem az itteni kultúrát és imádom Budapestet, egyszerűen beleszerettem a magyar fővárosba. Több okból is rendkívül elégedett vagyok azzal, amit az előző idényben elértünk. Elsősorban azért, mert nem sokkal a rajt előtt érkeztem, így nem volt sok időm együtt dolgozni a csapattal. Ráadásul a felkészülési időszak egy részében azokra a játékosokra sem számíthattam, akik szerepeltek a párizsi olimpián. Elégedett vagyok, hiszen megnyertünk egy rendkívül kemény bajnokságot a kiváló erőkből álló Szeged előtt (...), a Bajnokok Ligája final fourról pedig csak egy utolsó pillanatban kapott góllal maradtunk le, és úgy gondolom, jobban játszottunk a későbbi győztesnél. A Magyar Kupa döntőjét szintén minimális különbséggel veszítettük el.”
„Sokan kritizálnak minket azért, mert idősebb játékosokat szerződtetünk, de mi azonnal meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját. Természetesen szeretnénk fiatal magyar játékosokkal dolgozni, ám ez jelenleg lehetetlen, függetlenül attól, hogy ki az edző
– folytatta a spanyol szakember, aki nem tagadta, nagy célja a bakonyiakkal, hogy megnyerje a legrangosabb európai kupasorozatot. – Meg akarjuk szerezni a klub első Bajnokok Ligája-trófeáját. Azt nem ígérhetem, hogy meg is szerezzük, mert ilyet senki nem mondhat, de azt igen, hogy mindent megteszünk érte.”
A jelenlegi keretről, a kapuskérdésről és a változásokról is beszélt a folytatásban: „Nagy vonalakban meg vagyok elégedve. Bízom benne, hogy Yanis Lenne minél hamarabb felépül, ha így lesz, akkor kiegyensúlyozott kerettel vághatunk neki az idénynek. (...) Úgy gondolom, hogy minden poszton akkor kell változtatni, amikor erre a legjobb lehetőség kínálkozik. Ezekre a változtatásokra nem mindig van lehetőség, mert a játékosok szerződését tiszteletben kell tartanunk, de folyamatosan figyeljük a piacot. A klub már bejelentette, hogy megszereztük Emilt (Nielsent), aki hatalmas erősítés számunkra. Azonban most is két remek kapusunk van Rodrigo (Corrales) és Appelgren személyében. Úgy gondolom, hogy Appelgrennek rendkívül fontos szerepe lesz az öltözőben. Nyilvánvaló, hogy nem ő a világ legjobb kapusa, viszont egy játékos szerződtetésekor nemcsak azt kell néznünk, hogy mit adhat a csapatnak a pályán, hanem azt is, milyen szerepe lehet a közösségben. Azt hiszem, Rodrigónak éppen erre van szüksége.”
Xavi Pascual a beszélgetés végén hangsúlyozta: bár edzői pályafutása során már gyakorlatilag mindent megnyert, még mindig megvan benne a motiváció. Szavai szerint nem olyan együttest szeretne építeni, amely szerencsével bejut a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe és esetleg megnyeri, hanem olyat, amely négy-öt évig folyamatosan ott van a legjobb négy csapat között a sorozatban.