A triatlon legbájosabb arca – sztárportré, Cassandre Beaugrand
Ha ránézünk Cassandre Beaugrand-ra, az első gondolat, ami eszünkbe jut, hogy a testalkata alapján valahogyan így nézhet ki a tökéletes atléta (a szó nem sportági, hanem sportolói jelentésében). Hosszú, vékony végtagjai az úszáshoz, a kerékpározáshoz és a futáshoz is tökéletesek, a 177 centiméteres magasságáról nem beszélve!
Az 1997. május 23-án született francia már hétévesen elkezdett atletizálni, majd kilencesztendősen a triatlonnal is megismerkedett. 2015 októberéig édesapja, Ludovic volt az edzője, de a fiatalkorában elért közös sikereik után elváltak az útjaik. Arra, hogy mennyire a futás felől közelítette meg a triatlont, jó bizonyíték a 2013-as Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megnyerése 1500 méteren, vagy az ugyanezen a távon elért francia ifjúsági rekordjai. Sőt, másfél évvel később 10 kilométeren is ifjúsági országos csúcsot ért el. Mezei futásban ifjúsági és juniorbajnoki címekkel büszkélkedhet.
Triatlonban már 2014-ben megmutatta a tehetségét, amikor 17 esztendősen tagja volt a vegyesváltó-világbajnokságon ezüstérmet szerző francia csapatnak – emellett persze sorra ott volt a dobogón a különböző korosztályos világeseményeken. A francia sajtó is ettől az évtől tekintett rá úgy, mint a honi triatlonsport legnagyobb reménységére.
Alig 19 évesen már a riói olimpián versenyezhetett, a Copacabanán hat perc hátrányban ért be a legendás amerikai Gwen Jorgensenhez képest, a 30. helyen. Minél hamarabb átesik valaki a tűzkeresztségen, utána annál könnyebben viseli a nyomást – gondolhatnánk. Ám belerázódni az elitmezőnybe egyáltalán nem könnyű, rengeteg olyan sportoló nevét tudnánk említeni, akinek csak az utolsó lépcsőfok hiányzott hozzá, hogy korszakos zsenivé váljon.
Neki is kellett két-három év, mire sikerült: 2018-at írtunk, amikor Hamburgban futamot nyert a vb-sorozatban – emlékezetes júliusi hétvégéje volt, hiszen a francia vegyes váltóval is világbajnoki címet nyert. Drámaian alakult viszont a tokiói olimpiája, ugyanis defektet kapott, ami után nem tudta folytatni, kénytelen volt idő előtt kiszállni. Négy nappal később aztán a vegyes váltóban sikerült javítania, Léonie Périault, Dorian Coninx és Vincent Luis oldalán bronzérmes lett. Aztán a játékok után meghozta azt a döntést, ami sorsfordítónak bizonyult a pályafutásában: Franciaországból az angliai Loughborough-ba költözött.
„Tokió után nem volt könnyű, de sohasem ingott meg a hitem. Hosszú ideig tartott, ám hatalmas munkával sikerült rendet tennem a fejemben. Senki sem láthatta, mennyire mélyen vagyok. Az emberek körülöttem folyton azt mondogatták, hogy nem vagyok a helyemen és jobbnak kell lennem, de nem hittem nekik. Azáltal, hogy azt ismételgették, hogy mentálisan gyenge vagyok, még mélyebbre taszítottak” – mondta a tokiói olimpia utáni kritikus időszakról a Le Monde lapnak.
Amikor arról kérdezték, mire talált rá Gavin Smithnél az Egyesült Királyságban, amire Franciaországban képtelen volt, azt válaszolta, hogy önbizalomra lelt, és a kerékpárkezelését is sikerült tökéletesítenie az esős körülmények között készülve. Aztán eljött 2024. július 31., a nagy napja a párizsi olimpián.
„Reggel a rajt előtt hánytam, hatalmas pánik uralkodott el rajtam. Próbáltam azt mondogatni magamnak, hogy »Cass, nem ismétlődhet meg még egyszer, ami Tokióban! Tizenöt éve, vagy még hosszabb ideje triatlonozol, ez csak egy újabb verseny, semmi olyat sem kell tenned, amit már ne tudnál megcsinálni.« Ezekből a gondolatokból végül sikerült magabiztosságot merítenem, nem akartam, hogy később bármit is meg kelljen bánnom.”
A mai napig élénken élhet bennünk, micsoda mizéria alakult ki a Szajna borzalmas vízminősége miatt, ami már az ötkarikás játékok előtt témát szolgáltatott. Végül a hosszútávúszók és a triatlonisták futamait is megtartották, viszont a triatlonosok a verseny előtti napokban nem tréningezhettek a „szennyvízgazdag” folyóban. A bermudai Flora Duffy már csak ezért sem akart túl sok időt úszkálni a Szajnában, 22 perc alatt teljesítette az 1500 métert – Beaugrand 27 másodperccel később mászott ki a vízből, mint a címvédő.
Technikás bringapálya várt a versenyzőkre a francia főváros utcáin, amelynek egynegyede kockaköves volt. Mivel előző éjszaka esett az eső, ez – és a gyalogátkelőhelyek felfestései – extra csúszóssá, ezáltal „koncentrálóssá” tették a verseny ezen szakaszát. A kolumbiai Carolina Velásquez és a guami Manami Iijima is óriásit bukott.
Az élen kilencen szinte együtt depózhattak a kerékpárról a befejező futórészre – köztük a végül huszonhatodikként záró Kuttor-Bragmayer Zsanett és a felzárkózó Beaugrand. Négyen szakadtak el a többiektől: a francia szurkolók legnagyobb örömére Beaugrand mellett a szintén hazai Emma Lombardi, valamint a svájci Julie Derron és a brit Beth Potter.
Beaugrand a futás végére különleges taktikát tartogatott az ellenfeleinek: „Nagy tempót választott a svájci, mindannyian a limiten voltunk, én is. Viszont amikor láttam, hogy Emma mellettem van, megnyugodtam. Mielőtt triatlonoztam, ezerötszázas futó voltam, úgyhogy az utolsó ezerötszázon hosszú hajrát nyitottam. Nem volt biztos, hogy jó döntés lesz, de blöffből elindítottam a támadást. Csak magamra koncentráltam, mintha csak edzésen lennék.”
Ahogyan a szavaiból is kitűnik, minden lehetséges forgatókönyvre felkészült. Olyan helyzetbe hozta magát, ahonnan már nem volt opció, hogy ne ő nyerje meg a futamot. Az ezüstérmes Derron hat, a bronzérmes Potter tizenöt másodpercet kapott tőle a hajrában. Ő lett az első női triatlonos, aki hazai pályán nyert olimpiát, korábban a férfiak közül is csak Alistair Brownlee volt képes hasonlóra, még 2012-ben Londonban.
Miután Cagliariban és Hamburgban is győzni tudott, a 2024-es vb-sorozat spanyolországi fináléjára is éllovasként érkezett meg. Ismét megcsillogtatta futótudását, hiszen a legjobb tizenkét versenyző egyszerre vágott neki a 10 kilométernek. Sikerült is élnie a lehetőséggel, fél távnál már egyértelműen ő állt az élen, végül magabiztos győzelem lett a vége. Még a másodikként befutó brit Beth Potternek is 37 másodpercet adott.
Hogy mekkora sztárja is ő a triatlonsport jelenkorának, jól mutatja, hogy a Nemzetközi Triatlonszövetség adatbázisa szerint 104 versenyen állt rajthoz, ezeknek több mint a felén, 59-en a dobogón zárt, az egyharmadát, 35-öt pedig megnyerte.
Ő mégsem éri be ennyivel, hogy csiszolja tudását, 2025 elején úgy döntött, Gironába költözik, hogy Glenn Poleunis irányításával folytassa a munkát. Februárban Monaco utcáin 14:53 percet futott 5 kilométeren, s megdöntötte a francia országos csúcsot. A vb-sorozat jokohamai fordulójában kigyorsítás közben bukott, és feladta a versenyt. Ez nem szegte kedvét, Algheróban már győzött, majd Hamburgban ezüstérmes lett. Legközelebb augusztus utolsó napján hazai környezetben, a vb-sorozat francia Riviérán sorra kerülő állomásán láthatjuk rajthoz állni.
Született: 1997. május 23., Livry-Gargan  |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. augusztus 16-i lapszámában jelent meg.)
