A Tour de France-győztes Pogacar nem indul a párizsi olimpián – hivatalos

2024.07.22. 19:51
Tadej Pogacar kihagyja az olimpiát (Fotó: Getty Images)
A friss Tour de France-győztes Tadej Pogacar nem áll rajthoz a párizsi olimpia országúti kerékpáros mezőnyversenyében.

A 25 éves szlovén kerékpáros vasárnap Nizzában pályafutása harmadik francia körversenyén diadalmaskodott, majd – a Szlovén Olimpiai Bizottság hétfői bejelentése szerint – fáradtságra hivatkozva lemondta az ötkarikás szereplést.

„Sajnos Tadej Pogacar visszamondta részvételét, ennek okaként az extrém fáradtságot jelölte meg” – emelte ki a közleményben a szlovén férfi kerékpárosok szövetségi kapitánya, Uros Murn.

Pogacar 26 éve nem látott duplázást hajtott végre azzal, hogy a májusi Giro d'Italia után a Tourt is megnyerte, erre előtte 1998-ban – Pogacar születése évében – a legendás olasz Marco Pantani volt képes legutóbb. A szlovén klasszis mindkét versenyen meggyőző teljesítménnyel végzett az összetett első helyén, egyformán hat szakaszgyőzelmet zsebelt be. Már az év elején leszögezte, hogy az idei fő célja a Giro, a Tour, illetve a szeptemberi zürichi világbajnokság megnyerése.

A párizsi olimpián az időfutamot most szombaton, míg a mezőnyversenyt jövő hét szombaton rendezik, Pogacar az előzetes tervek szerint utóbbin szerepelt volna.

Az már korábban kiderült, hogy Pogacar párja, a mezőnyversenyben és időfutamban egyaránt szlovén női bajnok Urska Zigart nagy meglepetésre nem kapott ötkarikás behívót a szlovén női szövetségi kapitánytól.

 

Legfrissebb hírek

Eldőlt: Tadej Pogacar hét év elteltével újra rajthoz áll a Vueltán

Kerékpár
2026.08.03. 10:41

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

A fantasztikus ötös – íme, a Tour de France 5-szörös győztesei

Képes Sport
2026.08.02. 12:28

Szintlépésre készül a Team United Shipping

Kerékpár
2026.07.29. 19:51

Jan Ullrich szerint Tadej Pogacar a jelenkor Eddy Merckxe

Kerékpár
2026.07.28. 21:26

Lance Armstrong: Pogacar minden idők legjobbja, feltörölné velem a padlót

Kerékpár
2026.07.28. 10:13

Tour de France: Pogacar monumentális! – sajtóvisszhang

Kerékpár
2026.07.27. 10:34

Pogacar fontolgatja, hogy rajthoz áll az idei Vueltán is – sajtóhír

Kerékpár
2026.07.26. 21:08