Serie A: fordítás után verte meg a Torinót a Bologna

Vágólapra másolva!
2022.11.06. 16:55
null
Posch örül a győztes góljának (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 13. fordulójának vasárnapi mérkőzésein a Bologna 2–1-re legyőzte a Torinót, a Monza hazai pályán nyert a Verona ellen, míg a Fiorentina a Sampdoria vendégeként gyűjtötte be a három pontot.


A tabella közepén tanyázó csapatok kora délutáni összecsapásán Szasa Lukics tizenegyesből juttatta előnyhöz a Torinót, majd a Bologna a második félidőben szűk tíz perc leforgása alatt fordított: Riccardo Orsolini ziccerből, míg Stefan Posch kipattanóból talált be.

Délután a Monza Giangiacomo Magnani kiállítása miatt a 27. perctől emberelőnyben futballozott a Hellas Verona ellen,és a második félidőben szerzett két góllal, ha nehezen is, de begyűjtötte a bajnoki pontokat. Szintén három ponttal gyarapodott a ligautolsó Sampdoria otthonában a Fiorentina, amely Giacomo Bonaventura révén már a 4. percben megszerezte a vezetést, míg a 2–0-s győzelmet jelentő végeredményt Nikola Milenkovics az 58. percben állította be egy szöglet utáni szép csúsztatással.

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ
Bologna–Torino 2–1
(Orsolini 64., Posch 73., ill. Sz. Lukics 26. – 11-esből)
Monza–Hellas Verona 2–0 (Carlos Augusto 68., Colpani 90.)
Sampdoria–Fiorentina 0–2 (Bonaventura 4., Milenkovics 58.)
KÉSŐBB
18.00:
Roma–Lazio (Tv: Sport1)
20.45: Juventus–Internazionale (Tv: Sport1)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Péntek

Udinese–Lecce 1–1 (Beto 68., ill. Colombo 33.)
Szombat
Milan–Spezia 2–1 (T. Hernandez 21., Giroud 89., ill. Maldini 59.)
Kiállítva: Giroud (Milan, 90.)
Empoli–Sassuolo 1–0
(Baldanzi 64.)
Salernitana–Cremonese 2–2 (Piatek 3., L. Coulibaly 38. ill. Okereke 12., Ciofani 89.)

Atalanta–Napoli 1–2
(Lookman 19., ill Osimhen 23., Elmasz 35.)

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Napoli 13 11 2 32–10 +22 35
2. Milan 13 9 2 2 27–14 +13 29
3. Atalanta 13 8 3 2 19–10 +9 27
4. Roma 12 8 1 3 16–11 +5 25
5. Lazio 12 7 3 2 24–8 +16 24
6. Internazionale 12 8 4 25–17 +8 24
7. Udinese 13 6 5 2 21–13 +8 23
8. Juventus 12 6 4 2 18–7 +11 22
9. Salernitana 13 4 5 4 18–19 –1 17
10. Torino 13 5 2 6 13–16 –3 17
11. Fiorentina 13 4 4 5 15–17 –2 16
12. Bologna 13 4 4 5 16–19 –3 16
13. Sassuolo 13 4 3 6 14–18 –4 15
14. Empoli 13 3 5 5 10–17 –7 14
15. Monza 13 4 1 8 13–21 –8 13
16. Lecce 13 1 6 6 10–16 –6 9
17. Spezia 13 2 3 8 11–24 –13 9
18. Cremonese 13 6 7 11–24 –13 6
19. Sampdoria 13 1 3 9 6–23 –17 6
20. Verona 13 1 2 10 11–26 –15 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik