Serie A: akár már május 27-én folytatódhat a bajnokság

2020.04.23. 22:57
null
Nincs kizárva, hogy már májusban folytatódhat a Serie A (Fotó: AFP)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség csütörtök esti közleménye szerint az FIGC hamarosan elfogadja azt a határozatot, amellyel kitolja az idény végét augusztus 2-ig. Az elképzelések szerint az élvonalbeli csapatok május negyedikén megkezdhetik a normális edzéseket, miután a tervek szerint az olasz kormány aznaptól tervezi a kijárási feltételek lazítását.

 

Az olasz lépés összhangban áll az UEFA végrehajtó bizottságának csütörtöki ülésén elfogadott irányelvvel, amely a félbeszakított bajnoki idények pályán történő lejátszására ösztökéli a tagszövetségeket – lehetőség szerint legkésőbb augusztus 3-ig.

Az UEFA irányelvének megismerése után az FIGC csütörtökre rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, amelyen végül az a döntés született, hogy augusztus 2-ig kitolják az idény végét.

„A futballvilág jelenleg fáradhatatlanul és felelősségteljesen azon dolgozik, hogy biztos alapokon nyugvó biztonságos megoldásokat találjon a koronavírus-járvány okozta krízisre, ideértve természetesen azokat is, amelyek szükségesek és nélkülözhetetlenek a 2019–2020-as idény befejezéséhez” – áll Gabriele Gravina, az olasz szövetség elnöke által jegyzett közleményben.

Az olasz klubok kedden egyhangúlag a pályán történő befejezés mellett törtek lándzsát, így az UEFA ajánlása után a szövetség döntése nem meglepő.

A jelenlegi elképzelés szerint ha a várakozásoknak megfelelően a kormányzat május 4-én lazít a kijárási feltételeken, és aznap edzésbe állhatnak a csapatok, akkor elképzelhető, hogy május 27–31. között lejátszhatják az első Olasz Kupa- vagy bajnoki meccseket, de legkésőbb június első napjaiban mindenképpen pályára léphetnek a csapatok.

Legfrissebb hírek

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
9 órája

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
14 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 22:46

Eb 2032: Olaszország 13 város 14 stadionját tartja alkalmasnak a rendezésre

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 21:27

Tovább nőtt a Juventus vesztesége

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 16:51