Serie A: a 89. percben született gólra a 98.-ban válaszolt a Fiorentina

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.12.07. 22:48
null
RIbéryék megszenvedtek a Genoával szemben (Fotó: Getty Images)
A Fiorentina a 98. percben mentett pontot hazai pályán a Genoa ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 10. fordulójában.


Két alsóházi csapat találkozott Firenzében: a Fiorentina a 17., a Genoa a 19. helyről vágott neki a találkozónak. A házigazda komolyabb megerőltetés nélkül is dominálta a meccset az első félidőben, a másik oldalon a genovaiak a 45 perc alatt egyszer sem találták el a Fior kapuját.

A fordulás után még egy lapáttal rátett a hazai csapat, de hiába érkeztek futószalagon a helyzetek, sem Marchetti, sem a sérülése után a kapuba beálló Paleari eszén nem sikerült kifogniuk Ribéryéknek.

A 89. percben aztán Destro labdája jutott el a védők között Marko Pjacáig, aki maga elé tette, majd 12-13 méterről a kapuba lőtt (0–1). Ezzel úgy tűnt, a vendégek bravúrgyőzelmet aratnak. Ám a célfutball ezúttal nem térült meg, legalábbis nem maradéktalanul. A 98. percben viszont nem volt szerencséje Palearinak, hiába védte Cutrone lövését, a kipattanót Nikola Milenkovics (igaz csak második szándékból) a kapuba tudta vágni (1–1).

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ
Fiorentina–Genoa 1–1
(Milenkovics 90+8., ill. Pjaca 89.)
KORÁBBAN
Sampdoria–Milan 1–2 (Ekdal 82., ill. Kessié 45. – 11-esből, Samu Castillejo 77.)
Internazionale–Bologna 3–1
(R. Lukaku 16., Hakimi 45., 70., ill. Vignato 67.)
Juventus–Torino 2–1
(McKennie 77., Bonucci 89., ill. N'Koulou 9.)
Spezia–Lazio 1–2(Nzola 64., ill. Immobile 15., Milinkovics-Szavics 33.)
Crotone–Napoli 0–4
(Insigne 31., H. Lozano 58., Demme 76., Petagna 90+1.)
Roma–Sassuolo 0–0
Parma–Benevento 0–0

Udinese–Atalanta – elhalasztva
Verona–Cagliari 1–1 (Zaccagni 21., ill. R. Marin 48.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 10 8 2 23– 9 +14 26
2. Internazionale 10 6 3 1 26–14 +12 21
3. Napoli 10 7 3 24–10 +14 20
4. Juventus 10 5 5 20– 8 +12 20
5. Sassuolo 10 5 4 1 20–12 +8 19
6. Roma 10 5 3 2 19–15 +4 18
7. Lazio 10 5 2 3 16–17 –1 17
8. Verona 10 4 4 2 13– 8 +5 16
9. Atalanta 9 4 2 3 18–16 +2 14
10. Bologna 10 4 6 15–17 –2 12
11. Cagliari 10 3 3 4 17–20 –3 12
12. Sampdoria 10 3 2 5 15–17 –2 11
13. Benevento 10 3 2 5 12–21 –9 11
14. Udinese 9 3 1 5 10–12 –2 10
15. Spezia 10 2 4 4 14–19 –5 10
16. Parma 10 2 4 4 10–17 –7 10
17. Fiorentina 10 2 3 5 11–16 –5 9
18. Torino 10 1 3 6 17–24 –7 6
19. Genoa 10 1 3 6 9–19 –10 6
20. Crotone 10 2 8 6–24 –18 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik