Roma: Mourinho szigorúan megbüntette a „csodatinit”, akit novemberben megajándékozott

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.03.02. 18:44
null
Felix Afena-Gyan (sárgában) néhány hétig nem edzhet együtt a felnőttcsapattal (Fotó: AFP)
A Football Italia az Il Messaggeróra hivatkozva arról ír, hogy az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma vezetőedzője, José Mourinho az U19-es csapatba „száműzte” az együttese egyik legnagyobb reménységét, a ghánai Felix Afena-Gyant azért, mert a 19 éves csatár a sérülésével bajlódva – a koronavírus-járvány idején – bulizni ment szombaton.

A Roma vasárnap a rendes játékidő hosszabbításának kilencedik percében értékesített büntetővel nyert 1–0-raa Spezia otthonában. A találkozón kisebb sérülése miatt nem léphetett pályára Felix Afena-Gyan, aki az azt megelőző napon, szombaton ettől függetlenül úgy döntött, elmegy bulizni – annak ellenére, hogy a Roma természetesen megkérte a futballistáit és a stábtagjait, hogy a pandémia idején ne tartózkodjanak zsúfolt helyen. Afena-Gyan késő éjszaka tért vissza a klub Trigoriában található bentlakásos iskolájába – jelenleg itt él.

A történtekről persze José Mourinho is tudomást szerzett, aki a hírek szerint rendkívül csalódott lett, s rögvest megbüntette a csatárt: úgy döntött, hogy Afena-Gyan a következő néhány hétben nem edzhet együtt az első csapattal, csak az U19-es együttes tréningjeit látogathatja. A ghánaiak reménysége ebben az évadban mutatkozott be az élvonalban, s azóta tizenkét mérkőzésen bizonyított a Serie A-ban.

A harmadik meccse kifejezetten emlékezetesen alakult: november 21-én a 75. percben állt be a Genoa ellen, duplázott, és így nyert 2–0-ra a Roma. Később kiderült, Mourinho megígérte tanítványának, hogy ha betalál ezen az összecsapáson, akkor 800 dolláros designer cipővel ajándékozza meg. A portugál tréner betartotta az ígéretét, s átadta a méregdrága lábbelit a játékosnak.

Legfrissebb hírek

Cassano: Akár BL-t nyer az Inter, akár nem, az idénye akkor is kudarc

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 18:45

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 22:55

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23

Serie A: unalmas döntetlent játszott Bolognában a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:58

A Pisa 34 év után tért vissza az olasz élvonalba

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:11

Dovbik fejese döntött, a Roma legyőzte a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 20:39

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41
Ezek is érdekelhetik