Milan: Kerkez Milos bekerülhet a meccskeretbe az AS Roma ellen

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.01.04. 15:47
null
Nagy lehetőség kapujában áll Kerkez Milos (Fotó: Getty Images)
Olasz sajtóhírek szerint az AC Milan 18 éves magyar tehetsége, Kerkez Milos bekerülhet az első számú csapat meccskeretébe az AS Roma elleni, csütörtöki bajnokin.

A milannews24.com-nál dolgozó Davide Lusigne úgy értesült, Stefano Pioli vezetőedző Kerkez Milossal helyettesítené a keretben a szenegáli Fodé Ballo-Tourét, aki elutazott az Afrikai Nemzetek Kupájára. Az első számú balhátvéd továbbra is a francia válogatott Theo Hernández, mögötte azonban jelenleg nincs senki, akinek ez a hivatalos posztja.

Az eddig az utánpótlásnál futballozó Kerkez egyébként az említett sajtóértesülések szerint az elmúlt napokban már a felnőttcsapattal edzett.

A 18 esztendős magyar-szerb kettős állampolgárságú védő tavaly februárban szerződött a milánióakhoz a Győri ETO FC-től. Nyáron egy felkészülési mérkőzés során már pályára lépett a Milan első csapatában, csereként pedig két gólt is szerzett a harmadosztályú Pro Sesto ellen 6–0-ra megnyert meccsen.

Legfrissebb hírek

Megbukott az orvosin a Milan csatárjelöltje, Lookman megérkezett Madridba – zárul a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
55 perce

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
3 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
5 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
18 órája

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
19 órája

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:17

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik