Inter: Itt csak egy probléma van, és az Wanda Nara – Cassano

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.04. 14:02
null
Antonio Cassano szerint Wanda Nara az Icardi-balhé okozója (Fotó: AFP)
A már visszavonult labdarúgó, Antonio Cassano beszólt az Inter-sztár Mauro Icardi feleségének (s egyben ügynökének), Wanda Narának.

 

Mint ismert, Mauro Icardi nemrég nehéz helyzetbe került az Internél. Először elvették tőle a csapatkapitányi karszalagot, majd a saját döntése következtében kimaradt a Rapid Wien elleni keretből. Később két olasz bajnokin sem volt ott az Interrel, és annak ellenére, hogy a térdére panaszkodott a milánói csapat Sampdoria elleni meccse előtt,a klub közleménye szerint a vizsgálat kiderítette, semmi baja nincs.

Sajtóhírek szerint a probléma kiváltója Icardi ügynöke és egyben felesége, Wanda Nara, aki sokkal több pénzt követel a klubtól, folyamatosan fenyegetőzik azzal, hogy elviszi más csapathoz párját, illetve már több klubbal is felvette a kapcsolatot az esetleges átigazolás miatt.

A botrány azóta sem csitul, telnek-múlnak a napok, ám az Inter keretében továbbra sem szerepel Icardi, Antonio Cassano pedig nem köntörfalazott: szerinte Wanda Nara tehet az egész cirkuszról.

„Itt egyetlen személy a hibás, aki ezt az egész kataszrófát előidézte, az pedig nem más, mint Wanda Nara – vélekedett Cassano a Tiki Taka című műsorban (miközben nem mellesleg ott ült vele szemben Wanda Nara). – Rengeteg problémát okozott Icardinak, mindent kiéget körülötte. Legyünk őszinték, Wanda túl sokat okoskodik, edzőnek képzeli magát, ráadásul állandóan a közösségi médiát használja, egyszerűen túl sokat. Ha az Inter elvette Mauro Icarditól a csapatkapitányi karszalagot, akkor arra alapos oka volt, a klub vezetősége nem őrült, tudja, hogy mit csinál.”

„De van itt még egy dolog: először Icardinak semmi baja sem volt, nem fájt a térde, majd ahogy megfosztották a kapitányi címétől, hirtelen fájdalmai támadtak. Márpedig ha nem megy vissza játszani, akkor távoznia kell. Nincsen más opció. Emlékszem, én 20 esztendős voltam, amikor Luciano Spalletti odaadta nekem a csapatkapitányi karszalagot, de végül elvette. Megmondta, hogy többé nem leszek cséká, mert nem mutatok jó példát. Igaza volt, és tudom, hogyha ezt Icardival is megcsinálta, akkor azt okkal tette.”

 




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik