Gyász: az ügyészség szerint Astori szívrohamban hunyt el

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.03.04. 17:45
Mint beszámoltunk róla, sokkoló hirtelenséggel, 31 éves korában elhunyt Davide Astori. Az ügyészségi vizsgálat szerint a Fiorentina labdarúgócsapatának csapatkapitánya éjszaka kapott végzetes szívrohamot a klub udinei szálláshelyén.

Az első hírek arról szóltak, hogy a keret fél tízkor találkozott a reggelinél, és mivel Astori nem jelent meg a hotel éttermében, társai felmentek hozzá, és holtan találták a szobájában. Ezzel szemben a Fiorentina szóvivője arról számolt be, hogy nem a társai, hanem az egyik masszőr talált rá Astorira.

A 14-szeres olasz válogatott hátvéd 2015 augusztusában került kölcsönben a firenzeiekhez, akik egy évvel később vásárolták meg a Cagliaritól. Korábban az AS Romában is játszott egy szezont.

Astori a nemzeti csapatban 2011 márciusában szerepelt először, s a válogatottal ott volt a 2013-as Konföderációs Kupán is. Az olasz élvonalban több mint 250 mérkőzésen játszott.

A tragédia miatt nemcsak a Fiorentina vasárnapi (mai) Udinese elleni bajnokija marad el, hanem a 27. forduló többi összecsapását is elhalasztották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik