nemzetisport.hu
2015.06.30 21:23 Frissítve: 2015.07.01 18:59

Elveszíti a Juve a „Fantasztikus négyest”, de jönnek új hősök

Végre itt a nyár, és transzfer az idő – menetrendszerűen elindítjuk átigazolási ámokfutásunkat, hogy nyitókapával csapást vágjunk a nemzetközi labdarúgás őrült költekezésének dzsungelében, sorolóval utat nyissunk az érdeklődések és bejelentkezések vad össztáncában, táblázatba fojtsuk a jöttek-mentek és jöttmentek szülte őskáoszt. Keddenként – az angol után – szokásunknak megfelelően az olasz klubfutball történéseiből csemegézünk.

Sztevan Jovetics (jobbra) hátat fordít Angliának, és visszatér Olaszországba? (Fotó: Action Images)

 


Mi tagadás, nem mostanság éli fénykorát az olasz labdarúgás, sem klubszinten, sem a válogatottat nézve, és a Serie A szerelmesei is elismerik azt, hogy kedvenceik bizony ritkán viszonozzák mostanában a törődést és a rajongást.

De azt is le kell szögeznünk, hogy nagy hiba lenne leírni a taljánokat, hiszen ha megnézzük lenti táblázatunkat, szeretnénk mi is úgy siránkozni a szürke hétköznapok és a sanyarú jelen miatt, hogy közben fél kézzel dobáljuk a húszmilliókat. Nemzetközi szinten még nem bizonyított futballistákért meg pláne.

Élen jár ebben az AC Milan, a klubbal a jövő héten bővebben is foglalkozunk éppen ezért, az Inter is belecsapott a transzferlecsóba, és talán a nyár legmeglepőbb döntését hozta egy szűrő kapcsán, míg a hagyományos nagycsapatok közül a Napoli még sebeit nyalogatja, a Lazio igyekszik ismét minél kevesebb pénzből átúszni a Mercatót, az AS Roma meg máris megkötötte az év üzletét (és éppen a Milan kárára).

Foglalkozzunk a héten bővebben olaszországi (sajnos csak virtuális) körsétánk során a bajnok JUVENTUSSZAL, hiszen Torinóban nem csak szavakban épít új csapatot Massimiliano Allegri.

Hanem kényszerből is: ha Edoardo Ceria, Edoardo Goldaniga, Simone Pepe, Romulo, Alessandro Matri, Richmond Boakye, Simone Emmanuello, Alberto Libertazzi, Giuseppe Ruggiero vagy Simone Russini távozása miatt kevesen is ejtenek könnyeket, Andrea Pirlo egyáltalán nem véletlenül nézett meccset New Yorkban családostól Frank Lamparddal, és Carlos Tévez távozása is egyértelműen veszteség.

„Apacs" az elmúlt idényben csúcsformát mutatott, sőt, ha kissé jobban koncentrál Berlinben, Bajnokok Ligája-aranyat lőhetett volna a Juvének búcsúzóul; most potom ötmillió eurót fizetett érte a Boca Juniors, azaz sokaknak teljesen érthetetlen volt a torinói vezetőség döntése. Ráadásul Tévez még csak 31 éves, súlyos sérülései sem voltak a közelmúltban, azaz még minimum két jó idénye lett volna a Serie A-ban. Két évvel ezelőtt mélyen áron alul hozta őt Torinóba a Manchester Citytől Pinhas Zahavi, kilencmillió euróért, most hasonlóképpen viszi el védencét a mesés(en gyanús) ügyletek nagymestere, mai labdarúgásunk egyik rejtői alakja.

Tévez szerződése egyébként csak a jövő nyáron járt volna le, eddig él Pirlo kontraktusa is, aki a hírek szerint másfél évre ír alá a New York City FC-hez, hosszabbítási lehetőséggel, míg Tévez három idényre szegődött el a Bocához. De valami azt súgja, pályára lép még ő egy európai klub színeiben...

Mindenesetre hazatérés előtt szépen búcsúzott (az utolsó fellépéstől eltekintve) a Liverpool, az Atlético Madrid és a PSG által is csábított támadó, ahogyan kell, mert 48 mérkőzésen lőtt 29 gólt, 10-et pedig előkészített, és ez semmilyen körülmények között nem rossz mutató. Hasonló jókat várhatunk attól a Mario Mandzukictól, akit pár éve még inkább csak a horvát futballrajongók ismertek, azonban előbb a Wolfsburgban, majd a Bayern Münchenben vált nélkülözhetetlenné csoda kemény és lelkes mezőnymunkájával, no és szép számú kanadai pontjaival. Nem állítjuk, hogy Mandzukic technikailag maga az új Dejan Szavicsevics, de még csak egy Zvonimir Bobannak sem neveznénk, ám kérlelhetetlen harcosságával és elszántságával mindenkinek példát mutat, nem csak a sport terén.

Állítjuk ezt még akkor is, ha az érte 22 milliót fizető Atléticónál nem sikerült fényesre első idénye, noha a bajnokságban 28 meccsen összehozott 12 gólja és 5 asszisztja „tűrhető", a BL-ben meg minden második mérkőzésén betalált; de így is lecserélte Diego Simeone Jackson Martínezre, a Juvénél meg éppen kapóra jött Tévez távozása miatt. Az biztos, hogy emberileg és taktikailag nem lesznek Mandzukiccal gondok, és talán több szerencséje lesz a „tankcsatár-poszton", mint a spanyol Fernando Llorentének, akinek értelemszerűen kifelé áll ágyúcsöve Torinóból.

A Serie A-s korszellemnek megfelelően a horvát 19 milliós vételárát három részletben kell megfizetni, és még kétmilliós bónusz is ütheti a spanyolok markát.

Nála jóval drágább vétel a 98. Új Diego Maradona, Paulo Dybala: az argentin(-olasz-lengyel) csodagyerek remek idényt zárt a Palermóban, a finoman szólva is középszerű társak között gyakran félig egészségesen is lőtt 13 gólt, és kiosztott 10 gólpasszt. A rózsaszín mezesek már 2012-ben 11.9 milliót fizettek érte a Institutónak (Dybala még mindig csak 21 éves), most már tudjuk, miért. Palemo új Javier Pastoréje 32 milliójába fájt a bajnoknak, ráadásul a klasszikus irányító poszt mellett középcsatárként és jobbszélsőként is tud futballozni. Új egyesületénél abban bíznak, nem úgy járnak vele (pórul), mint a legutóbbi palermói csodavétellel, Amaurival, akiért 2008-ban 22.8 milliót fizettek az északiak...

Dybala öt évre írt alá, vételára 40 millióra emelkedhet pár aranyneművel. Érdekes, hogy a két klub már májusban megegyezett egymással a transzferről, és ezt nem is rejtették akkor véka alá, de a 28 milliós első ajánlatot szépen „feldolgozta" a Palermo-elnök Maurizio Zamparini. Dybala éves szinten 2.2 milliót keres majd a Juvénél, új klubja egyébként kedvéért – négymilliós értékben – lemondott Goldaniga további szolgálatairól. És mindehhez vegyük hozzá, hogy a kis csillag szerződése jövőre lejárt volna Palermóban...

De így a következő idényben együtt szervezhet a kölcsönjáték után végleg megszerzett Roberto Pereyrával (egy ilyen képességű középpályás ma ennyibe kerül), és hogy Dybala legyen a klub Új Michel Platinije, azért sokat dolgozik majd (helyette) a német erőközéppályás, Sami Khedira, akinek kifutott kontraktusa a Real Madridnál. És ha sokszor úgy játszik majd az évi ötmillió körül kereső német, mint tavaly a brazilok ellen, ő lesz az Új Pirlo.

Mivel Gianluigi Buffon sem tini már, érkezett egy fiatal kapus, Alberto Brignoli, aki a Serie B legjobb kapusa lett a Ternana színeiben (őt még a télen megvették), és kölcsönből megtért a nagy tehetség Nicola Leali is, aki igencsak megemberesedett az U-válogatottban és a Cesena-Spezia-Virtus Lanciano útvonal megfutása közben. Szintén korosztályos válogatott a Palermótól megszerzett ék, Eric Lanini, és 22 éves a Virtus Lancianótól szintén „teljes mértékben" érkező szenegáli ék, Mame Baba Thiam, akik alighanem az örök kölcsönjátékosok sorát erősítik majd.

A visszatértek közül emeljük ki a dán védőt, Frederik Sörensent, a chilei szélső védőt, Mauricio Islát, az Empoliban bizonyító középhátvédet, a húszéves Daniele Ruganit, no és a 32 éves uruguayi támadót, Jorge Martínezt, akit 2010-ben 12 millióért vettek a Cataniától, de egyelőre rejtély, hogy minek. Szerződése még egy évig tart.

Távozott ellenben Domenico Berardi, aki „közös ló" volt a Sassuolóval: a támadót 4.5 millióért vette közös tulajdonba két éve a Juve, a kiscsapat most 10-et fizetett (illetve négy év alatt ennyit utal át összesen, hivatalos közlemény ITT), hogy teljesen visszakerüljön hozzá játékjoga, de a torinóiak 17 (mások szerin 18) millióért szert tehetnek rá.

Közös lónak túl sok az ára.

Meglehet, jövőre Berardi Simone Zazával együtt költözik Torinóba, bár Zaza (aki hasonló cipőben jár Berardival, az ő opciója 15 millió, és egyesek szerin már ezen a nyáron megteheti ezt az utat.

Hogy kik lehetnek az újabb érkezők? Az olasz sajtó szerint jöhet még az irányító posztra Isco, Oscar, vagy nagyobb valószínűséggel a Mateo Kovacic, Marek Hamsík kettős egy tagja, de jelölt még a Fluminense Gersonja is, akiért 12 milliót ajánlottak is állítólag, de klubja 14-et kér (az árat a Barcelona és a Chelsea érdeklődése is felverte, és lesz pénz rá is, ha Paul, a Pogba távozik). A La Gazzetta dello Sport szerint olcsóbb megoldás az anderlechtes Dennis Praet, meglepőbb az exmilanos Riccardo Saponara, míg a széleket a szerb Filip Koszticcsal (VfB Stuttgart) vagy az argentin Guido Vadalával (Boca) lehetne feldobni. Utóbbi, a szépreményű tini egyébként a Tévez-ügy kapcsán máris a Juvéé, két évre, vételi opcióval, sőt, az olaszok még legalább kettőt választhatnak a Boca „kincstárából" a Tévez-transzfer kapcsán. Ezért mondta az arg klub elnöke, Daniel Angelici, hogy Tévez megszerzése egyetlen pesójába sem kerül majd klubjának.

A Juve beszállt a Mohamed Szalahért és a Sztevan Joveticsért folytatott harcba is, inkább utóbbiban látunk fantáziát, kölcsönös-opciós leosztásban.

Cserekapus lehet a fiatalok újabb kölcsönfutama alatt a Fiorentina számkivetett Netója, távozhat ellenben Llorente és Isla mellett az Angliából és Spanyolországból csábított Arturo Vidal, míg a Serie A-n belül is akad számos kérője az Angelo Ogbonna, Paolo De Ceglie, Luca Marrone triónak; Leonardo Bonucci meg Sergio Ramos-helyettes lehet Madridban, a Tuttosport szerint évi négymilliós bérrel és 30 milliós vételárral. Kwadwo Asamoah a hírek szerint felkeltette az Arsenal és a Chelsea figyelmét is, de érzésünk szerint inkább távozik az Ogbonna, De Ceglie kettős (B-tervként a Juve monitorozza a monacói Lavyn Kurzawát), a Premier League-ből pedig a Juve csemegézik, például a Serie A-ban még lubickoló, de Londonban csúnyán megbukó Érik Lamelát (akiért cserébe Llorentét kéri a Tottenham).

Mint láttuk, minden bizonnyal elveszíti a címvédő a „Fantasztikus négyest”, a Pirlo, Pogba, Tévez, Vidal kvartettet, de Allegri gondoskodik a pótlásról.

Telik is majd a rekordbevételből.

AZ OLASZ SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 NYARA
ATALANTA BERGAMO
Érkezett: Michele Canini (FC Tokio, kölcsönből vissza), Mauricio Pinilla (Genoa, 2.000.000 euró), Edoardo Ceria (Juventus, játékjoga másik fele is), Jasmin Kurtic (Sassuolo, 3.500.000), Davide Bassi (Empoli, ingyen), Daniele Capelli (Cesena, kv.), Guido Marilungo (Cesena, kv.), Simone Emmanuello (Pro Vercelli, kv., Juventus, jmf.), Riccardo Cazzola (Cesena, kv.), Luigi Giorgi (Cesena, kv.), Luca Zanotti (Carrarese, kv.), Mattia Caldara (Trapani, kv.), Prince Gouano (Rio Ave, kv.), Alex Redolfi (Citta di Pontedera, kv.), Moussa Koné (Avellino, kv.), Mirco Miori (FC Südtirol, kv.), Davide Agazzi (Virtus Lanciano, kv.), Andrea Conti (Virtus Lanciano, kv.), Constantin Nica (Cesena, kv.), Luca Milesi ( Pro Vercelli, kv.), Simone Magnaghi (Unione Venezia, kv.), Federico Varano (Unione Venezia, kv.), Doudou Mangni (Latina Calcio, kv.), Matteo Contini (Bari, kv.), Giuseppe De Luca (Bari, kv., Varese, jmf.), Davide Savi (FeralpiSalo, kv.), Luigi Badji Djibo (Paganese, kv.), Matteo Scozzarella (Trapani, kv.), Andrea Rascaroli (Robur Siena, kv.), Leonardo Gatto (Virtus Lanciano, kv.), Francesco Rossi (Lupa Roma, kv.), Emanuele Suagher (Carpi, kv.), Nana Welbeck (NK Krka Novo Mesto, kv.), Davide Brivio (Hellas Verona, kv.), Roberto Gagliardini (Spezia, kv.), Marcello Adiansi (Piacenza, kv.), Francesco Zanoni (US Pergolettese, kv.), Stefano Romano (Ciserano, kv.), Faisal Bangal (San Marino, kv.), Valerio Nava (SPAL 2013, kv.), Gianluca Barba (Pro Piacenza, kv.), Alberto Almici (Avellino, kv.), Antonio Palma (FeralpiSalo, kv.), Salvatore Molina (Carpi, kv.), Matteo Ardemagni (Perugia, kv.), Nadir Minotti (Foggia, kv.), Rubén Bentancourt (Defensor Sporting, kv.), Richmond Boakye (Juventus, jmf.), Nicolo Tonon (Savona, kv.)
Távozott: Urby Emanuelson (szerződése lejárt), Vlada Avramov (szl.), Marcelo Estigarribia (Deportivo Maldonado, kv.), Rolando Bianchi (Bologna, jmf.), Lorenzo Rosseti (Juventus, kv.), Mauricio Pinilla (Genoa, kv.), Davide Cais (Juventus, jmf.), Nicola Madonna (Spezia, jmf.), Riccardo Tantardini (FeralpiSalo), Luca Barlocco (Juventus, jmf.)
FC BOLOGNA
Érkezett: Ibrahima Mbaye (Inter, 3.500.000), Luca Rossettini (Cagliari, 2.500.00), Cesare Rickler (Prato, kv.), Francesco Bergamini (Paganese, kv.), Luca Veratti (SPAL 2013, kv.), Riccardo Benatti (Pordenone, kv.), Ruben Palomeque (Cremonese, kv.), Andrea Pisanu (Sliema Wanderers, kv.), Rolando Bianchi (Atalanta, kv.), Daniele Paponi (Ancona, kv.), Nicola Pescatore (Sestri Levante, kv.), José Ángel Crespo (Córdoba, kv.), Nico Pulzetti (Cesena, kv.), Damjan Djokovic (Livorno, kv., jmf.), Gianmarco Gerevini (Ischia Isolaverde, kv.), Alberto Malo (Mezzolara, kv.), Filippo Lorenzini (Sestri Levante, kv.), Dejan Stojanovic (Crotone, kv.), Filippo Lombardi (Santarcangelo Calcio, kv.), Abdallah Yaisien (Arezzo, kv.), Martí Riverola (Rheindorf Altach, kv.), Matteo Malagoli (Mantova, kv.)
Távozott: José Ángel Crespo (Córdoba), Michele Pazienza (szl.), Diego Pérez (szl.), Gennaro Troianiello (Palermo, kv.), Karim Laribi (Sassuolo, kv.), Marcel Büchel (Juventus, kv.), Riccardo Improta (Genoa, kv.), Daniel Bessa (Inter, kv.), Gianluca Sansone (Sampdoria, kv.), Ibrahima Mbaye (Inter, kv.), Nenad Krszticsics (Sampdoria, kv.), Andrea Ingegneri (Cesena, jmf.)
CARPI FC 1909
Érkezett: Manuel Sarao (Giana Erminio, kv.), Giacomo Ridolfi (Santarcangelo Calcio, kv.), Nicolo Sperotto (Cosenza, kv., Torino, jmf.), Andrea Boron (Grosseto, kv.), Luca Cognigni (Ancona, kv.), Francesco Forte (Vigor Lamezia, kv.), Gabriele Boilini (Savoia, kv.), Riccardo Marani (Sambenedettese, kv.)
Távozott: Roberto Maurantonio (szl.), Roberto Inglese (Chievo Verona, kv.), Massimiliano Gatto (Chievo Verona, kv.), Maodo Malick Mbaye (Chievo Verona, kv.), Emanuele Suagher (Atalanta, kv.), Simon Laner (Hellas Verona, kv.), Aljaz Struna (Palermo, kv.), Gabriel (Milan, kv.), Nicola Pasini (Genoa, kv.), Salvatore Molina (Atalanta, kv.), Marco Modolo (Parma, kv.),
CHIEVO VERONA
Érkezett:Ervin Zukanovic (Gent, 1.000.000), Marco Calderoni (Bari, jmf., 100.000), Gianni Manfrin (Modena, jmf.), Roberto Inglese (Carpi, kv.), Nicola Rigoni (Cittadella, kv.), Simone Aldrovandi (SPAL 2013, kv.), Filippo Costa (Pisa, kv.), Ivan Provedel (Perugia, kv.), Radoszlav Kirilov (Cremonese, kv.), Simone Moschin (Pisa, kv.), Federico Franchini (Lumezzane, kv.), Caleb Ekuban (Lumezzane, kv.), Alessandro Bassoli (Cremonese, kv.), Michele Troiani (Torino U18, kv.), Andrea Sanna (Savona, kv.), Raffaele Pucino (Delfino Pescara, kv.), Lorenzo Marchionni (Gubbio, kv.), Ansoumana Sané (Pro Piacenza, kv.), Massimiliano Gatto (Carpi, kv.), Juri Cisotti (Spezia, kv.), Diego Farias (Cagliari, kv.), Isznik Alimi (Lumezzane, kv.), Emanuele Gatto (Lumezzane, kv.), Matteo Solini (Real Vicenza, kv.), Maodo Malick Mbaye (Carpi, kv.), Yves Baraye (SEF Torres, kv.), Mario Gargiulo (Brescia, kv.), Alessio Sestu (Brescia, kv.), Simone Bentivoglio (Brescia, kv.), Francesco Sabatucci (Lumezzane, kv.), N’Diaye Djiby (Benevento, kv.), Tomasz Kupisz (Cittadella, kv.), Valerio Anastasi (Pistoiese, kv.), Edimar (Córdoba, kv.), Sergio Viotti (Pro Vercelli, kv.), Adrian Stoian (Crotone, kv., AS Roma, jmf.), Idriz Toszkics (Monza Brianza, kv.), Nicola Bellomo (Bari, kv.), Thomas Mangani (Angers, kv.), Dejan Lazarevic (Sassuolo, kv.), Victor da Silva (Brescia, kv.), Marcos De Paula (Messina, kv.), Ali Sowe (Latina Calcio, kv.), Alessandro Sbaffo (Avellino, kv.), Amedeo Benedetti (Reggina, kv.), Kevin Magri (Reggina, kv.), Oumaro Coulibaly (Paganese, kv.), Lucas Castro (Catania), Damir Bartulovic (Vicenza)
Távozott: Juri Cisotti (Spezia), Diego Farias (Cagliari, 1.250.000), Simone Aldrovandi (Modena, jmf.), Ervin Zukanovic (Gent, kv.), Francesco Bardi (Inter, kv.), Valter Birsa (Milan, kv.), Rubén Botta (Inter, kv.), Ezequiel Schelotto (Inter, kv.), Isaac Cofie (Genoa, kv.), Jannisz Fetfacidisz (Genoa, kv.), Federico Mattiello (Juventus, kv.), Nicola Pozzi (Parma, kv.), Enrico Pepe (Messina, jmf.), Kevin Magri (Vicenza)
FC EMPOLI
Érkezett: Riccardo Saponara (Milan, 4.000.000), Stefano Castellani (Forli, kv.), Alberto Pelagotti (Pisa, kv.), Ronaldo (Pro Vercelli, kv.), Ludovico Gargiulo (Tuttocuoio San Miniato, kv.), Sebastián Sosa (Vllaznia Shkodër, kv.), Carlo Menichetti (Ponsacco, kv.), Luca Martinelli (Novara, kv.), Lorenzo Tempesti (Tuttocuoio San Miniato, kv.), Dramane Konaté (Tuttocuoio San Miniato, kv.), Leonardo Bianchi (Lucchese Libertas, kv.), Matteo Ricci (Pistoiese, kv.), Romano Perticone (Trapani, kv.), Diego Frugoli (Savona, kv.), Emanuele Rovini (SPAL 2013, kv.), Francesco Colombini (Tuttocuoio San Miniato, kv.), Alessio Agrifogli (Tuttocuoio San Miniato, kv.), Federico Barba (AS Roma, jmf.)
Távozott: Romano Perticone (Trapani), Mirko Valdifiori (Napoli, 5.500.000), Emanuele Rovini (Udinese, jmf.), Davide Bassi (Atalanta, i.), Luigi Sepe (Napoli, kv.), Simone Verdi (Torino, kv.), Matías Vecino (Fiorentina, kv.), Piotr Zielinski (Udinese, kv.), Riccardo Saponara (Milan, kv.), Daniele Rugani (Juventus, kv.), Michele Somma (AS Roma, kv.)
FIORENTINA
Érkezett: Luca Bittante (Avellino, jmf.), Amidu Salifu (Modena, kv.), Saverio Madrigali (Citta di Pontedera, kv.), Nicolo Fazzi (Perugia, kv.), Maxwell Acosty (Modena, kv.), Lorenzo Venuti (Delfino Pescara, kv.), Ante Rebic (RB Leipzig, kv.), Francesco Posarelli (Scandicci Calcio, kv.), Axel Gulin (FeralpiSalo, kv.), Michele Camporese (Bari, kv.), Marko Bakics (Spezia, kv.), Matías Vecino (Empoli, kv.), Cristiano Piccini (Real Betis, kv.), Leonardo Capezzi (Varese, kv.), Facundo Roncaglia (Genoa, kv.), Steve Beleck (Mantova, kv.), Ahmed Hegazi (Perugia, kv.), Olekszandr Jakovenko (Den Haag, kv.), Alberto Rosa Gastaldo (NK Istra, kv.)
Távozott: Neto (szl.), Munir el-Hamdaui (szl.), Andrea Lazzari (szl.), Alberto Aquilani (szl.), Octávio (Botafogo, kv.), Jasmin Kurtic (Sassuolo, kv.), Micah Richards (Manchester City, kv.), Alessandro Diamanti (Kuangcsou Evergrande, kv.), Alberto Gilardino (Kuangcsou Evergrande, kv.), Aleandro Rosi (Genoa, kv.), Mohamed Szalah (Chelsea, kv.), Daniel Kofi Agyei (Benevento, jmf.), Lorenzo De Silvestri (Sampdoria, 1.000.000, jmf.)
FROSINONE CALCIO 
Érkezett: Paolo Menicucci (San Cesareo Calcio, kv.), Daniele Frabotta (Lupa Roma FC, kv.), Giuliano Regolanti (Gubbio, kv.), Michele Mangiapelo (Grosseto, kv.), Fabio Formato (Ischia Isolaverde, kv.), Raffaele Schiavi (Catania, kv.), Andrea Gessa (Delfino Pescara, kv.), Daniele Altobelli (Ascoli, kv.)
Távozott: Raffaele Schiavi (Catania), Luis Cesar Fraiz (Árabe Unido, kv.), Uros Cosics (Delfino Pescara, kv.), Federico Fois (Bologna U18), Mario Santana (Genoa, kv.)
GENOA 1893
Érkezett: Serge Gakpé (Nantes, i.), Goran Pandev (Galatasaray, i.), Darko Lazovics (Crvena zvezda, i.), Michael Ventre (Inter, jmf.), Leonardo Pavoletti (Sassuolo, 3.000.000), Orlando Held (Vigor Lamezia, kv.), Francesco Di Marco (Vigor Lamezia, kv.), Marco Albertoni (SPAL 2013, kv.), Panajotisz Tahcidisz (Hellas Verona, kv.), Enis Nadarevic (Trapani, kv.), Alberto Marchiori (Mantova, kv.), Francesco Todisco (Mantova, kv.), Antonio Donnarumma (Bari, kv.), Diego Polenta (Nacional, kv.), Pierre Zaine (Aversa Normanna, kv.), Isaac Cofie (Chievo Verona, kv.), Enzo Di Santantonio (Mantova, kv.), Allan Blaze (Mantova, kv.), Riccardo Improta (Bologna, kv.), Sebastián Ribas (Cartagena, kv.), Anderson Abrazhda (Asti Calcio, kv.), Moro Alhassan (Vicenza, kv.), Antonino Ragusa (Vicenza, kv., Pescara, jmf.), Mario Sampirisi (Vicenza, kv.), Leandro Greco (Hellas Verona, kv.), Mauricio Pinilla (Atalanta, kv.), Giacomo Lucarini (Monza, kv.), Lukas Zima (Mantova, kv.), Nicola Pasini (Carpi, kv.), Jannisz Fetfacidisz (Chievo Verona, kv.), Luca Antonelli (Milan, kv.), Mario Santana (Frosinone, kv.), Rodney Strasser (Livorno, kv.), Aleandro Rosi (Fiorentina, kv.), Luca Tagliavacche (Salernitana), Luka Kranjc (Cesena, jmf.)
Távozott: Mauricio Pinilla (Atalanta, 2.000.000), Luca Antonelli (Milan, 4.500.000), Enis Nadarevic (Trapani), Aleandro Rosi (szl.), Andrea Bertolacci (AS Roma, 8.500.000), Leandro Greco (Hellas Verona), Edenilson (Udinese, kv.), Maxime Lestienne (al-Arabi, kv.), Facundo Roncaglia (Fiorentina, kv.), M’Baye Niang (Milan, kv.), Lorenzo Ariaudo (Sassuolo, kv.), Leonardo Pavoletti (Sassuolo, kv.), Zakarja Bergdis (Real Valladolid, kv.), Vincenzo Tommasone (Inter, jmf.), Luca Miracoli (Varese, jmf.)
HELLAS VERONA
Érkezett: Leandro Greco (Genoa), Eros Pisano (Palermo, 1.000.000), Ernesto Torregrossa (Crotone, kv.), Mattia Zaccagni (Unione Venezia, kv.), Haralamposz Kiakisz (Barletta, kv.), Simone Calvano (Pistoiese, kv.), Mattia Spezzani (Melfi, kv.), Gino Ballarini (Pro Piacenza, kv.), Gennaro Esposito (Unione Venezia, kv.), David Speziale (Pro Piacenza, kv.), Ivano Baldanzeddu (Virtus Entella, kv.), Romulo (Juventus, kv.), Nícolas (Virtus Lanciano, kv.), Paolo Grossi (Virtus Lanciano, kv.), Simon Laner (Carpi, kv.), Francesco Zampano (Delfino Pescara, kv.), Amadou Samb (Floriana, kv.), Giorgi Chanturia (CFR Cluj, kv.), Hysen Memolla (Martina Franca, kv.), Alejandro González (Cagliari, kv.), Pasquale De Vita (Monza, kv.), Alessandro Gatto (Pordenone, kv.), Nene (Spezia, kv.), Matteo Bianchetti (Spezia, kv.), Riccardo Ravasi (Pordenone, kv.), Michael Rabusic (Crotone, kv.), Pasquale Mazzocchi (Rimini, kv.)
Távozott: Oscar Arzamendia (szl.), Fabio Alba (szl.), Javier Saviola (River Plate, i.), Amadou Samb (Floriana), Nene (szl.), Gennaro Esposito (szl.), Mattia Valoti (AlbinoLeffe, kv.), Munir Obbadi (AS Monaco, kv.), Panajotisz Tahcidisz (Genoa, kv.), Gustavo Campanharo (Bragantino, kv.), Frederik Sörensen (Juventus, kv.), Nico López (Udinese, kv.), Davide Brivio (Atalanta, kv.), Leandro Greco (Genoa, kv.), Fernandinho da Silva (Gremio, kv.), Eros Pisano (Palermo, kv.), Matteo Bianchetti (Inter, jmf.), Jorginho (Napoli, 3.500.000, jmf.)
INTERNAZIONALE
Érkezett: Matteo Bianchetti (Hellas Verona, jmf.), Xherdan Shaqiri (Bayern München, 15.000.00015.000.000), Jeison Murillo (Granada, 8.000.000), Davide Santon (Newcastle United, 3.700.000), Federico Dimarco (Inter U19), Geoffrey Kondogbia (AS Monaco, 30.000.00030.000.000), Francesco Forte (Pisa, jmf.), Vincenzo Tommasone (Genoa, jmf.), Gianmarco Gabbianelli (Prato, kv.), Andrea Romana (Prato, kv.), Adama Fofana (AC Prato, kv.), Roberto Ogunseye (Prato, kv.), Lukas Spendlhofer (Sturm Graz, kv.), Francesco Bardi (Chievo Verona, kv.), Andrea Bandini (Prato, kv.), Simone Pasa (Prato, kv.), Andrea Mira (Renate, kv.), Raffaele Di Gennaro (Latina Calcio, kv.), Ivica Ivusic (Prato, kv.), Alfred Duncan (Sampdoria, kv.), Lorenzo Tassi (Prato, kv.), Niccolo Belloni ( Pro Vercelli, kv.), Morten Knudsen (Prato, kv.), Francesco Bigotto (Pergolettese, kv.), Diego Mella (Pro Piacenza, kv.), Jacopo Galimberti (Savona, kv.), Stefano Dalla Riva (AltoVicentino, kv.), Alessandro Cannataro (Aurora Pro Patria, kv.), Riccardo Bocalon (Prato, kv.), Rubén Botta (Chievo Verona, kv.), Ezequiel Schelotto (Chievo Verona, kv.), Bocar Djumo (Sliema Wanderers, kv.), Matías Silvestre (Sampdoria, kv.), Leonardo Longo (Grosseto, kv.), Giovanni Zaro (Aurora Pro Patria, kv.), Szafir Taider (Sassuolo, kv.), Daniel Bessa (Bologna, kv.), Ricardo Álvarez (Sunderland, kv.), Youssou Lo (Mosta, kv.), Ibrahima Mbaye (Bologna, kv.), Rene Krhin (Córdoba, kv.), Matteo Colombi (SEF Torres, kv.), Fabio Eguelfi (Savona, kv.), Tidjane Baldé (Cardiff City, kv.)
Távozott: Alfred Duncan (Sampdoria, 2.600.000), Matías Silvestre (szl.), Lukas Spendlhofer (Sturm Graz, 450.000), Jonathan (szl.), Ricardo Álvarez (Sunderland, 10.500.00010.500.000), Hugo Campagnaro (szl.), Ibrahima Mbaye (Bologna, 3.500.000), Felipe (szl.), Riccardo Bocalon (Alessandria, 270.000), Lukas Podolski (Arsenal, kv.), Xherdan Shaqiri (Bayern München, kv.), Federico Bonazzoli (Sampdoria, kv.), Davide Santon (Newcastle United, kv.), Luca Tremolada (Varese, jmf.), Michael Ventre (Genoa, jmf.), Marco Benassi (Torino, 3.500.000, jmf.), Luca Garritano (Cesena, jmf., 50.000)
JUVENTUS
Érkezett: Alberto Brignoli (Ternana, 1.750.000), Paulo Dybala (Palermo, 32.000.00032.000.000), Sami Khedira (Real Madrid, i.), Mario Mandzukic (Atlético Madrid, 19.000.00019.000.000), Roberto Pereyra (Udinese, 14.000.00014.000.000), Eric Lanini (Palermo, jmf.), Mame Thiam (Virtus Lanciano, jmf.), Francesco Anacoura (Parma, i.), Edoardo Goldaniga (Perugia, kv.), Carlo Pinsoglio (Modena, kv.), Nicola Leali (Cesena, kv.), Gianmarco Vannucchi (Renate, kv.), Edoardo Ceria (Den Bosch, kv.), Filippo Penna (Den Bosch, kv.), Stefano Padovan (Crotone, kv.), Carlo Ilari (Catanzaro, kv.), Marco Di Benedetto (FeralpiSalo, kv.), Michele Cavion (FeralpiSalo, kv.), Stefano Beltrame (Modena, kv.), Vincenzo Fiorillo (Delfino Pescara, kv., Sampdoria, jmf.), Hördur Magnússon (Cesena, kv.), Timothy Nocchi (Spezia, kv.), Nicolo Curti (Como, kv.), Ouasim Bouy (Panathinaikosz, kv.), Matteo Liviero (Pro Vercelli, kv.), Fausto Rossi (Córdoba, kv.), Zoran Josipovic (Lugano, kv.), Mauricio Isla (Queens Park, kv.), Jorge Martínez (Juventud, kv.), Elvisz Kabasi (Den Bosch, kv.), Marcel Büchel (Bologna, kv.), Frederik Sörensen (Hellas Verona, kv.), Marcelo Djalo (Granada B, kv.), James Troisi (Zulte Waregem, kv.), Eros Castelletto (Gubbio, kv.), Cristian Pasquato (Delfino Pescara, kv.), Vlad Marin (Messina, kv.), Leonardo Citti (Gubbio, kv.), Lorenzo Rosseti (Atalanta, kv.), Alberto Gallinetta (ND Gorica, kv.), Mbaye Diagne (Westerlo, kv.), Francesco Margiotta (Real Vicenza, kv.), Matteo Gerbaudo (SPAL 2013, kv.), Gabriel (Livorno, kv.), Giacomo Volpe (Correggese, kv.), Luca Barlocco (Como, kv., Atalanta, jmf.), Andrea Giannarelli (Barletta Berretti, kv.), Laurentiu Branescu (Haladás, kv.), Federico Mattiello (Chievo Verona, kv.), Daniele Rugani (Empoli, kv.), Anasztasziosz Donisz (Sassuolo, kv.), Leonardo Spinazzola (Vicenza, kv.), Vykintas Slivka (ND Gorica, kv.), Christian Tavanti (Mantova, kv.), Davide Cais (Gubbio, kv.), Domenico Berardi (Sassuolo, kv.), Davide Cais  (Atalanta, jmf.)
Távozott: Laurentiu Branescu (Omonia Nikosia, k.), Edoardo Goldaniga (Palermo, jmf.), Domenico Berardi (Sassuolo, 10.000.00010.000.000, jmf.), Simone Pepe (szl.), Carlos Tévez (Boca Juniors, 5.000.000), Roberto Pereyra (Udinese, kv.), Romulo (Hellas Verona, kv.), Alessandro Matri (Milan, kv.), Richmond Boakye (Atalanta, jmf.), Edoardo Ceria (Atalanta, jmf.), Simone Emmanuello (Atalanta, jmf.), Alberto Libertazzi (Novara, jmf.), Giuseppe Ruggiero (Pro Vercelli, jmf.), Simone Russini (Ternana, jmf.)
LAZIO 
Érkezett: Dusan Baszta (Udinese, 5.000.000), Wesley Hoedt (AZ Alkmaar, 500.000), Maurício (Sporting CP, 2.650.000), Ravel Morrison (egyesület nélküli), Patric (Barcelona B, i.), Cristiano Lombardi (Trapani, kv.), Enrico Zampa (Trapani, kv.), Riccardo Perpetuini (L’Aquila Calcio, kv.), Luca Crecco (Ternana, kv.), Antonio Rozzi (Virtus Entella, kv.), Lorenzo Filippini (Bari, kv.), Emiliano Ilari (Grosseto, kv.), Joseph Marie Minala (Bari, kv.), Emiliano Alfaro (Liverpool Montevideo, kv.), Vinícius (Perugia, kv.), Alessandro Berardi (Messina, kv.), Álvaro González (Torino, kv.), Josip Elez (Budapest Honvéd, kv.)
Távozott: Giuseppe Sculli (szl.), Alessandro Di Mario (szl.), Cristian Ledesma (szl.), Mickael Ciani (szl.), Josip Elez (Aarhus, k.), Diego Novaretti (Club León, i.), Dusan Basta (Udinese, kv.), Maurício (Sporting CP, kv.)
AC MILAN
Érkezett: Luca Antonelli (Genoa, 4.500.000), Rodrigo Ely (Avellino, i.), Simone Verdi (Torino, 450.000, jmf.), Marcus Diniz (Lecce, kv.), Davide Narduzzo (Teramo, kv.), Jherson Vergara (Avellino, kv.), Valter Birsa (Chievo Verona, kv.), Marco Fossati (Perugia, kv.), Cristian Daminuta (FC Viitorul, kv.), Edmund Hottor (Unione Venezia, kv.), Zan Benedicic (Leeds United, kv.), Stefan Simic (Varese, kv.), Robinho (Santos, kv.), Marco Pinato (Virtus Lanciano, kv.), Giacomo Beretta (Pro Vercelli, kv.), Dídac Vila (Eibar, kv.), Alessio Innocenti (ND Gorica, kv.), Ezekiel Henty (ND Gorica, kv.), Gabriel (Carpi, kv.), Filkor Attila (Avellino, kv.), Marco Bortoli (Messina, kv.), Gianmarco Zigoni (SPAL 2013, kv.), Johad Ferretti (Matera Calcio, kv.), Andrea Petagna (Vicenza, kv.), Antonio Nocerino (Parma, kv.), Riccardo Saponara (Empoli, kv.), Nnamdi Oduamadi (Latina Calcio, kv.), M’Baye Niang (Genoa, kv.), Favour Aniekan (Krka Novo Mesto, kv.), Ezekiel Henty (Olimpija Ljubljana, kv.), Alessandro Matri (Juventus, kv.), Tamás Krisztián (Slavia Praha, kv.), Edoardo Pazzagli (Lucchese Libertas, kv.), Andrea Bertolacci (AS Roma, 20.000.00020.000.000), Matteo Pessina (Monza)
Távozott: Robinho (szl.), Riccardo Saponara (Empoli (4.000.000), Michael Essien (Panathinaikosz, i.), Marco Fossati (Cagliari, i.), Gianmario Comi (Livorno, k.), Philippe Mexes (szl.), Giampaolo Pazzini (szl.), Edoardo Pazzagli (szl.), Filkor Attila (szl.), Marco van Ginkel (Chelsea, kv.), Salvatore Bocchetti (Szpartak Moszkva, kv.), Mattia Destro (AS Roma, kv.), Luca Antonelli (Genoa, kv.), Sulley Muntari (szl.)
NAPOLI
Érkezett: Jorginho (Hellas Verona, 3.500.000, jmf.), Mirko Valdifiori (Empoli, 5.500.000), Pepe Reina (Bayern München, 2.000.000), Jacopo Dezi (Crotone, jmf.), Omar el-Kadduri (Torino, kv.), Giuseppe Nicolao (Alessandria, kv.), Luigi Sepe (Empoli, kv.), Igor Lasicki (Gubbio, kv.), Daniele Celiento (Pistoiese, kv.), Nicolao Dumitru (PAE Vería, kv.), Ignacio Fideleff (Ergotelisz, kv.), Eduardo Vargas (Queens Park, kv.), Raffaele Maiello (Crotone, kv.), Daniele Donnarumma (Messina, kv.), Emanuele Allegra (FC Südtirol, kv.), Gennaro Tutino (Gubbio, kv.), Francis Obeng (Santarcangelo Calcio, kv.), Giuseppe Palma (Spyris Kaunas, kv.), Sebastiano Luperto (Lecce, jmf.), Mariano Andújar (Catania, jmf.)
Távozott: Raffaele Maiello (Crotone, 60.000), Giandomenico Mesto (szl.), Michu (Swansea City, kv.)
US PALERMO
Érkezett: Matheus Cassini (Corinthians, 1.500.000), Alekszandar Trajkovszki (Zulte Waregem, 900.000), Ahmad Benali (Brescia, i.), Edoardo Goldaniga (Juventus, jmf.), Nicolas Viola (Ternana, jmf.), Gennaro Troianiello (Bologna, kv.), Francesco Vassallo (Pistoiese, kv.), Dario Giacomarro (Melfi, kv.), Eric Lanini (Virtus Entella, kv.), Aljaz Struna (Carpi, kv.), Jevrem Kosznics (Budapest Honvéd, kv.), Davide Di Gennaro (Vicenza, kv.), Cephas Malele (Trapani, kv.), Davide Petermann (SEF Torres, kv.), Sol Bamba (Leeds United, kv.), Julián Velázquez (Gaz Metan Medias, kv.), Riccardo Pellegrino (Akragas Citta dei Templi, kv.), Granddi N’Goyi (Leeds United, kv.), Eros Pisano (Hellas Verona, kv.), Ezequiel Munoz (Sampdoria, kv.), Carlos Embalo (Lecce, kv.), Ignacio Lores (Varese, kv.), Emiliano Viviano (Sampdoria, kv.)
Távozott: Ezequiel Munoz (szl.), Édgar Barreto (Sampdoria, i.), Paulo Dybala (Juventus, 32.000.00032.000.000), Sol Bamba (Leeds United), Eric Lanini (Juventus, jmf.), Eros Pisano (Hellas Verona, 1.000.000), Emerson (Santos, kv.), Danilo Ortíz (Cerro Porteno, kv.), Andrea Rispoli (Parma, kv.), Emiliano Viviano (Sampdoria, 2.300.000)
AS ROMA
Érkezett: Daniel De Silva (Perth Glory), Nemanja Radonjics (Empoli U19), Leandro Paredes (Boca Juniors, 4.500.000), Andrea Bertolacci (Genoa, 8.500.000), Matteo Politano (Delfino Pescara, 600.000, jmf.), Gadji Tallo (Bastia, kv.), Deian Boldor (Delfino Pescara, kv.), Federico Ricci (Crotone, kv.), Marquinho (al-Ittihad, kv.), Marco Frediani (Pisa, kv.), Simone Sini (Pisa, kv.), Paolo Frascatore (Pistoiese, kv.), Sebastian Mladen (FC Südtirol, kv.), Mattia Rosato (Gubbio, kv.), Federico Viviani (Latina Calcio, kv.), Filippo Scardina (Citta di Pontedera, kv.), Luca Mazzitelli (FC Südtirol, kv.), Alessandro Crescenzi (Perugia, kv.), Giammario Piscitella (Pistoiese, kv.), Mihai Balasa (Crotone, kv.), Petar Golubovics (Pistoiese, kv.), Alessio Romagnoli (Sampdoria, kv.), Tomas Svedkauskas (Olhanense, kv.), Amato Ciciretti (Messina, kv.), Matteo Ricci (Pistoiese, kv.), Alexis Ferrante (Savoia, kv.), Mattia Destro (Milan, kv.), Michele Somma (Empoli, kv.), Stefano Pettinari (Delfino Pescara, kv.), Radja Nainggolan (Cagliari, 9.000.000, jmf.)
Távozott: Federico Balzaretti (szl.), Gianluca Curci (szl.), Leandro Paredes (Boca Juniors, kv.), Salih Ucan (Fenerbahce, kv.), Davide Astori (Cagliari, kv.), Víctor Ibarbo (Cagliari, kv.), Nicolás Spolli (Catania, kv.), Adrian Stoian (Chievo Verona, jmf.), Luca Antei (Sassuolo, jmf.), Federico Barba (Empoli, jmf.), Gianluca Caprari (Delfino Pescara, jmf.), Andrea Bertolacci (Milan, 20.000.00020.000.000)
SAMPDORIA
Érkezett: Lorenzo De Silvestri (Fiorentina, 1.000.000, jmf.), Andrea Coda (Udinese, i.), Luis Muriel (Udinese, 10.500.00010.500.000), Alfred Duncan (Inter, 2.600.000), Niklas Moisander (Ajax, i.), Édgar Barreto (Palermo, i.), Lucas Torreira (Delfino Pescara, 2.000.000), Lucas Torreira (Delfino Pescara, kv.), Andelko Savic (Lausanne, kv.), Alessandro Martinelli (Modena, kv.), Luca Piana (Pistoiese, kv.), Simone Corazza (Novara, kv.), Gabriele Rolando (Como, kv.), Massimo Volta (Cesena, kv.), Wladimiro Falcone (Como, kv.), Mattia Placido (Pordenone, kv.), Andrea Tozzo (Novara, kv.), Mirko Eramo (Ternana, kv.), Federico Piovaccari (Eibar, kv.), Davide Gavazzi (Ternana, kv.), Stefano Scappini (Savona, kv.), Bartosz Salamon (Delfino Pescara, kv.), José Campana (Porto, kv.), Gianluca Sampietro (Ancona, kv.), Andrea Magrassi (Martina Franca, kv.), Alessandro Lorusso (Terracina Calcio, kv.), Pontons Paz (Oriente Petrolero, kv.), Gianluca Sansone (Bologna, kv.), Francesco Fedato (Modena, kv., Catania, jmf.), Michele Fornasier (Delfino Pescara, kv.), Matteo Caracciolo (Monza, kv.), Giovanni Fenati (Biancoscudati Padova, kv.), Mattia Lombardo (Citta di Pontedera, kv.), Nenad Krszticsics (Bologna, kv.), Federico Bonazzoli (Inter, kv.), Jakub Hromada (Pro Vercelli, kv.), Simone Dejori (Pavia, kv.), Fabrice Olinga (FC Viitorul, kv.), Emiliano Viviano (Palermo, 2.300.000)
Távozott: Sergio Romero (szl.), Pedro Obiang (West Ham, 6.000.000), Andelko Savic (Neuchatel Xamax, i.), Samuel Eto’o (Antalyaspor), Gonzalo Bergessio (Atlas Guadalajara, i.), Stefano Scappini (Citta di Pontedera, i.), Lucas Torreira (Delfino Pescara, k.), Michele Fornasier (Delfino Pescara), Alfred Duncan (Inter, kv.), Matías Silvestre (Inter, kv.), Alessio Romagnoli (AS Roma, kv.), Luka Djordjevics (Zenit, kv.), Alberto Frison (Catania, kv.), Luis Muriel (Udinese, kv.), Andrea Coda (Udinese, kv.), Ezequiel Munoz (Palermo, kv.), Afriyie Acquah (Hoffenheim, kv.), Vincenzo Fiorillo (Juventus, jmf.)
US SASSUOLO
Érkezett: Domenico Berardi (Juventus, 10.000.00010.000.000, jmf.), Diego Falcinelli (Perugia, kv.), Guido Gomez (Juve Stabia, kv.), Karim Laribi (Bologna, kv.), Jasmin Kurtic (Fiorentina, kv.), Thomas Manfredini (Vicenza, kv.), Alberto Aladje Gomes (Real Vicenza, kv.), Lorenzo Ariaudo (Genoa, kv.), Leonardo Pavoletti (Genoa, kv.), Ettore Gliozzi (Forli, kv.), Luca Antei (AS Roma, jmf.)
Távozott: Paolo Bianco (visszavonult), Ciro Polito (szl.), Jasmin Kurtic (Atalanta, 3.500.000), Cesare Natali (szl.), Matteo Brighi (szl.), Leonardo Pavoletti (Genoa, 3.000.000), Szafir Taider (Inter, kv.), Dejan Lazarevics (Chievo Verona, kv.), Anasztasziosz Donisz (Juventus, kv.), Domenico Berardi (Juventus, kv.)
FC TORINO
Érkezett: Marco Benassi (Inter, 3.500.000, jmf.), Salvador Ichazo (Danubio, 1.600.000), Danilo Avelar (Cagliari, 2.500.000), Afriyie Acquah (Hoffenheim, 2.800.000), Birkir Bjarnason (Delfino Pescara, 1.500.000), Mattia Aramu (Trapani, kv.), Lys Gomis (Trapani, kv.), Antonio Barreca (Cittadella, kv.), Sergiu Suciu (Crotone, kv.), Simone Verdi (Empoli, kv.), Vittorio Parigini (Perugia, kv.), Stefano Ignico (Pro Piacenza, kv.), Marco Chiosa (Avellino, kv.), Alfred Gomis (Avellino, kv.), Andrea Ientile (FC Südtirol, kv.), Marco Sordi (Olginatese, kv.), Marko Veszovics (HNK Rijeka, kv.), Vlada Avramov (Atalanta, kv.), Luca Parodi (Ancona, kv.), Abdulai Muniru (HNK Gorica, kv.), Alen Sztevanovics (Spezia, kv.), Abou Diop (Matera Calcio, kv.), Marcelo Larrondo (Atlético Tigre, kv.), Emmanuel Gyasi (Mantova, kv.), Alessandro Comentale (Monza Brianza, kv.)
Távozott: Antonio Barreca (Cagliari, 500.000, k.), Simone Verdi (Milan, 450.000, jmf.), Omar el-Kadduri (Napoli, kv.), Salvador Ichazo (Danubio, kv.), Álvaro González (Lazio, kv.), Filippo Scaglia (Cittadella), Nicolo Sperotto (Carpi)
UDINESE CALCIO
Érkezett: Ali Adnan (Caykur Rizespor, 2.200.000), Emanuele Rovini (Empoli, jmf.), Ruben D’Inca (Belluno, kv.), Matías Campos (Unión Espanola, kv.), Gabriel Torje (Torku Konyaspor, kv.), Matej Vydra (Watford, kv.), Filippo Berra (Carrarese, kv.), Dusan Baszta (Lazio, kv.), Roberto Codromaz (FeralpiSalo, kv.), Valerio Verre (Perugia, kv.), Alexander Merkel (Grasshopper, kv.), Roberto Pereyra (Juventus, kv.), Davide Marsura (Modena, kv.), Odion Ighalo (Watford, kv.), Rafael Romo (Mineros de Guayana, kv.), Edenilson (Genoa, kv.), Frano Mlinar (Aarau, kv.), Daniele Mori (Ascoli Picchio, kv.), Jaime Romero (Real Zaragoza, kv.), Douglas Santos (Atlético Mineiro, kv.), Marco Bertoia (Polisportiva Tamai, kv.), Nico López (Hellas Verona, kv.), Piotr Zielinski (Empoli, kv.), Naldo (Getafe, kv.), Masahudu Alhassan (Latina Calcio, kv.), Zeljko Brkics (Cagliari, kv.), Pape Dia (San Marino, kv.), Agostino Camigliano (Cittadella, kv.), Luis Muriel (Sampdoria, kv.), Andrea Coda (Sampdoria, kv.), Alexandre Coeff (Royal Mouscron-Péruwelz, kv.), Nabil Dzsaadi (Latina Calcio, kv.), Wojciech Pawlowski (Bytovia Bytow, kv.), Davide Faraoni (Perugia, kv.), Mattia Tellan (Fontanafredda Calcio, kv.), Tom Syku (Imolese Calcio, kv.)
Távozott: Dusan Baszta (Lazio, 5.000.000), Andrea Coda (Sampdoria, i.), Luis Muriel (Sampdoria, 10.500.00010.500.000), Ali Adnan (Granada, k.), Roberto Pereyra (Juventus, 14.000.00014.000.000), Molla Wague (Granada, kv.), Iván Piris (Deportivo Maldonado, kv.)
 
Lezárva kedden délben

 

2022.11.06 03:00:42

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A „zebrák” négy egymás elleni mérkőzés után győzték le az Intert.

2022.11.03 00:09:19

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Úgy 36 millió euró járna Allegrinek, hiszen még több mint két év van hátra a szerződéséből. Ráadásul nem elhanyagolható szempont, hogy a hosszú távra megoldást jelentő nevek közül jelenleg csak Zinédine Zidane és Thomas Tuchel elérhető.

2022.10.17 21:41:30

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A vezetőség pajzsként használja a sérült játékosokat, Pogba és Chiesa visszatérésétől várják a csodát, de ez mellébeszélés. A Juventus stílusa most nem modern, nincs benne dinamika, sok és gyors futás, még kevesebb elöl a kreativitás, és persze a manapság hatékony letámadás, agresszív labdaszerzés sem működik.

2022.10.10 20:50:33

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Nyilván nem véletlen Maradona mind sűrűbb emlegetése és a hozzá kapcsolódó párhuzamok. Eddig csak az argentin csillaggal a csapatban tudott bajnoki címet és európai kupát nyerni a Napoli. Márpedig ebben az idényben immár aligha lehet más a cél, mint begyűjteni egy nagy trófeát odahaza vagy Európában, az eddigi szereplés minden reményre feljogosítja a csapatot.

2022.10.08 05:31:49

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Kikaptak, így továbbra is nyeretlenek idegenben a „zebrák”.