Aranyat ér a keze – Gianluigi Donnarumma, a tökéletes sportoló

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.01.05. 16:22
null
Az ellenfelek 9 tizenegyeséből csak négyből lett gól a nyári Eb-n (Fotók: AFP, Imago Images, Red Bull Content Pool)
Tizenhat évesen már kirobbanthatatlan volt az AC Milan kapujából, 22 évesen Európa-bajnok lett, Párizsban pedig mindent megnyerhet, amit a klubfutballban csak lehetséges. Gianluigi Donnarumma magas, erős, ruganyos és intelligens – a tökéletes sportoló.


Szinisa Mihajlovics nagyot húzott 2015. október 25-én. Az AC Milan szerb vezetőedzőjének főtt a feje: 8 forduló telt el az olasz bajnokságból, már 4 vereség éktelenkedett csapata neve mellett, és a tréner mutatója rosszabb volt, mint nagyot bukó elődeié, Clarence Seedorfé és Filippo Inzaghié. A 8 meccsen 14 gólt kapott együttese, amelynek két kapusa közül az egyik az előző évben szerződtetett spanyol Diego López volt, aki a Real Madridnál a legendás Iker Casillast szorította kispadra, a másik pedig a 38 éves Christian Abbiati. Az instabil kispadon ülő szerb mester tizenkilencre lapot húzott: a 9. fordulóban, a Sassuolo elleni meccsen nem a Napoli elleni hazai 0–4 alkalmával meggyötört Lópezt, és nem is Abbiatit jelölte a kezdőcsapatba, hanem az akkor mindössze 16 éves és 242 napos Gianluigi Donnarummát – ezzel ő lett a második legfiatalabb kapus a bajnokság történetében, mindössze 13 nappal elmaradva Giuseppe Sacchi rekordjától.

NÉVJEGY: GIANLUIGI DONNARUMMA
Született: 1999. február 25., Castellammare di Stabia
Állampolgársága: olasz
Sportága: labdarúgás
Posztja: kapus
Válogatottság/gól: 40/–
Klubjai: AC Milan (2015–2021),
Paris Saint-Germain (2021–)
Kiemelkedő eredményei: Európa-bajnok (2021), Nemzetek Ligája-bronzérmes (2021), olasz Szuperkupa-győztes (2016), Olasz Kupa-döntős (2016), az Európa-bajnokság legjobb játékosa (2021), az év kapusa a Serie A-ban (2020–2021), az év kapusa az IFFHS-nél (2021), az év kapusának járó Lev Jasin-díjas a France Footballnál (2021), az Olasz Köztársaság érdemrendje (2021)
Első szereplése a Serie A-ban még nem volt meggyőző: a rövid sarokba kapta Domenico Berardi jól eltalált szabadrúgását, bár az AC Milan így is győzött 2–1-re. A meccset figyelő López így nyilatkozott: „Nyugodt vagyok, bízom magamban. Az biztos, hogy visszatérek a pályára, és kiállok magamért.”   A következő idényben már az Espanyolban szerepelt kölcsönben...


Mert a tinédzsert többé nem lehetett kirobbantani az AC Milan kapujából. Chuck Berry ötvenes évekbeli dala, a Sweet Little Sixteen (Édes kis tizenhat éves) újra sláger lett Milánóban.

Három nappal később megvolt az első hibátlan találkozója: a piros-feketék az Olasz Kupában kiejtették a Chievót. Egyet beengedett a Lazio ellen is, amelyen csapata három gólt lőtt, majd kiválóan szerepelt az Atalantával szembeni gól nélküli mérkőzésen. A bajnokság végén a La Gazzetta dello Sport úgy írt róla, mint „az egyetlen színfolt egy ilyen szörnyű idényben”.

Ritka az olyan futballista, még a latin világban is, aki ennyire gyorsan érő típus, és már fiatalon kifejlett karakter. Igaz ez rá testileg és lelkileg is. U17-es kapusedzője, Bruno Tedino egyszer azt mondta, már 16 évesen is úgy nézett ki, mintha 30 lenne. Tizenegy évesen 188 centi magas volt, édesanyja mindig magánál hordta a születési anyakönyvi kivonatát, mert elsőre nem hitték el neki a fiú életkorát. 2015 februárjában, amikor a Cesena elleni meccsen először ült a felnőttcsapat kispadján, 15 évesen 195 centi volt, s lehagyta magasságban kilenc évvel (!) idősebb bátyját, Antoniót, aki most a Serie C-ben szereplő Padova kapusa. A Nápoly melletti Castellammare di Stabiában született, a helyi csapatban, a Castellammare di Stabia Asd Club Napoliban kezdett futballozni, amelytől 14 évesen vitte el az AC Milan, amely korábban a bátyját is szerződtette. Édesanyja csak nevet, amikor arról kérdezik, mivel etette a gyerekeit, hogy 190 centi fölé nőttek.

Gyerekcsapatában az álló sor bal szélén, közvetlenül az edző mellett
Gyerekcsapatában az álló sor bal szélén, közvetlenül az edző mellett


De egyáltalán nem csak a magasságának köszönheti a gyerekkora óta Gigiónak becézett fiú a sikereit. Ő maga a rendíthetetlen nyugalmát emeli ki. Amikor először lett korosztályos válogatott, 40-es pulzust mértek nála. „A nyugalom az erősségem, a játék küzdelmes pillanataiban is – mondta önmagáról az AC Milanban játszott harmadik mérkőzése után. – A kapus feladata biztonságot sugallni a csapattársainak. Az első Milan-meccsemen idegesnek kellett volna lennem, de nem voltam az. Folyamatosan kommunikálok a védőkkel, nem zavar a korkülönbség. Hiszen elengedhetetlen, hogy a védők megbízzanak a kapusukban.”  A Milan ifjúsági edzője, Filippo Galli sohasem látta búslakodni.

NEUER, A TANANYAG
Ma már teljesen természetes, ha egy kapus tanulmányozza az ellenfelek csatárait, és mindent tud arról, hogy a lehetséges tizenegyeslövők merre és hogyan szokták rúgni a büntetőket. Gianluigi Donnarumma is így van ezzel, ám elmondása szerint mindenkinél többet elemzi egy másik kapus, Manuel Neuer játékát, mert bár honfitársát, Gianluigi Buffont vallja példaképének, a német kapustól többet lesett el, különösen a labdakezelési technikáját szerette volna mindig is elsajátítani. Akit egyébként annyira tisztelt, hogy amikor először találkoztak, hiába volt már négy éve Donnarumma is világszerte ismert kapus, nem merte elkérni Neuer mezét...


„Mindig elfelejti a baklövéseit, ez az egyik erőssége – mondta 2017-ben a brit FourFourTwo-nak. – Kölyökkora óta minden hiba után tiszta fejjel folytatta. Az ő korában és posztján előfordul, hogy egy rossz mozdulat megzavarja az embert, de az ő személyisége ezt nem engedi.”

A nyugalma mellé persze nem árt a fizikai ereje, a ruganyossága, az atletikus képességei, az érett védési technikája és a koordinációs készsége sem. Olyan az alkata, mint az NBA-játékosoké, akikről a termetük alapján nemigen feltételezik, mennyire gyorsak és erősek.

Az Eb-trófeával
Az Eb-trófeával

A Milannál töltött csaknem hat éve alatt azonban nem volt esélye értékes trófeát nyerni, a klub finoman szólva sem 2015 és 2021 között élte a fénykorát, miközben két tulajdonosváltáson esett át, és az anyagi gondok mellett az identitását is kereste. Bajnoki címről csak Donnarumma utolsó idényében álmodhatott, de arról is lecsúszott. A fiatal kapus a Bajnokok Ligájában sem mutathatta meg magát, a rossoneri színeiben mind­össze az olasz Szuperkupát emelhette magasba, de azon a meccsen sem a bajnok vagy a kupagyőztes jogán vett részt a Milan, csupán a kupadöntő veszteseként, mert mindkét sorozatot a Juventus nyerte meg. Viszont a dohai Szuperkupa-találkozón már megvillantotta tudását a tizenegyespárbajban, miután Mario Mandzukic és Paulo Dybala lövését is védte, csapattársai pedig csak egyszer hibáztak.

A 2020-ról idén nyárra halasztott Európa-bajnokságon is főként ezzel, a tizenegyesek hatékony hárításával került reflektorfénybe – de már csak papíron a Milan játékosaként. Szinte az első milánói évétől rebesgették, hogy el fogja hagyni a klubot, és akinek a dörzsölt Mino Raiola az ügynöke, az ritkán rendezkedik be sokáig egy helyen. Tudni lehetett, hogy azt a pénzt, amit megérdemel, a Milan aligha tudja megadni neki. Amikor először tűnt úgy, hogy nem hosszabbít szerződést, a szurkolók a szájukra vették, átkeresztelték Dollarrummára, és voltak meccsek, amelyeken a kapuja mögött ülő „drukkerek” játékpénzzel szórták tele a füvet. Többször is rájuk cáfolt, és tanúbizonyságot tett hűségéről, bátyja, Antonio is hangoztatta, hogy Gigio mindig is Milan-drukker volt, gyerekkorában Kaká-poszter díszítette a falát, és 14 évesen majdnem az Inter szerződtette, de a szívére hallgatva választotta inkább a vörös-feketéket. Az idén nyáron azonban eljött a szakítás ideje: nem hosszabbította meg a szerződését, így a Milan kénytelen volt ingyen elengedni, miközben a becsült értéke a Transfermarkt szerint már akkor 60 millió euró volt – és még csak azután következett tündöklése az Európa-bajnokságon. Igaz, hogy párizsi szerződését csak a döntő után, július 14-én írta alá, már a torna előtt elköszönt a Milantól, nem volt titok, hogy a PSG-ben folytatja.

Természetesen az is rekordot jelentett, amikor 2016. szeptember elsején, a franciák elleni mérkőzésen Gian Piero Ventura szövetségi kapitány 17 évesen és 189 naposan pályára küldte – a squadra azzurra történetének legfiatalabb kapusa lett. Akkor még csak percekre váltotta Gianluigi Buffont a nemzeti csapat kapujában, de 2018 szeptemberétől már ő volt az első számú kapus Roberto Mancininél. A bizalmat finoman szólva is meghálálta az Eb-n, amelynek 7 összecsapásán összesen 4 gólt kapott, és a spanyolok elleni elődöntőben, valamint az angolok elleni döntőben az ellenfelek által elvégzett kilenc tizenegyesből csak négyet engedett be. Így aztán az Eb-győztes csapatban szintén fantasztikus teljesítményt nyújtó Leonardo Bonuccit, Giorgio Chiellinit vagy Jorginhót is megelőzve neki ítélte az UEFA a torna legjobb játékosának járó díjat.

Egyelőre arra nem kaptunk választ, hogy megérte-e Párizsba szerződnie, hiszen az Eb ünnepelt hőseként is csak a második számú kapusnak számít a 35 éves Keylor Navas mögött, a bajnokságban mindössze nyolcszor kapott szerepet, a Francia Kupában egyszer sem, a BL-ben háromszor – bizonyára ennél többre számított. Ugyanakkor még csak 22 éves, és az idő kétségkívül neki dolgozik. Az olasz sajtó gyakran emlegeti Predestinato, vagyis a „Sors kegyeltje” néven. Gigio mindig nyugodt. Biztos benne, hogy a Teremtő Párizsban sem engedi el aranyat érő kezét.

2021 Lev Jasin-díjasa
2021 Lev Jasin-díjasa


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. december 24-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik