Juventus: ebben az idényben már nem játszhat az amerikai középpályás

2022.03.07. 11:25
null
McKennie ebben az idényben már nem játszhat (Fotó: AFP)
A korábbi orvosi előrejelzéstől eltérően ebben az idényben már nem léphet pályára a Juventus labdarúgócsapatának amerikai középpályása, Weston McKennie, akinek két hete, a Villarreal elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen eltört a lábközépcsontja – írja az MTI.


A 23 éves futballista a nyolcaddöntős párharc spanyolországi első találkozójának 80. percében sérült meg súlyosan, amikor Pervis Estupinan egy szerelési kísérletnél rácsúszott a lábára. McKennie bal lábában a kettes és hármas lábközépcsont tört el, és az első diagnózisok után az orvosok nyolc hétre becsülték a felépülési időt.

„Az idény véget ért Weston számára a sérülése miatt. A következő évadra térhet majd vissza” – mondta vasárnap este a Spezia ellen 1–0-ra megnyert bajnoki találkozó után Massimiliano Allegri, a torinóiak vezetőedzője.

A Juvénál az utóbbi időszakban egymás után dőltek ki kulcsjátékosok sérülések miatt. A tréner McKennie mellett Federico Chiesára sem számíthat már az évadban, de jelenleg Paulo Dybala, Giorgio Chiellini, Leonardo Bonucci, Alex Sandro, Denis Zakaria, Kaio Jorge és Mattia De Sciglio sem bevethető.

A torinói gárda a bajnokságban a negyedik helyen áll, míg a BL-ben 1–1-ről várja a jövő heti, hazai visszavágót a Villarreal ellen.

Legfrissebb hírek

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19
Ezek is érdekelhetik