Serie A: A Juve küldött téged – mondhatta a kiállított Mourinho a bírónak

Cs. B.Cs. B.
2022.02.21. 14:30
null
José Mourinho akár hárommeccses eltiltást is kaphat (Fotó: AFP)
A Football Italia a La Stampa napilapra hivatkozva arról számolt be, hogy a Roma–Verona olasz bajnokin (2–2) kiállított José Mourinho akár hárommeccses eltiltást is kaphat, miután azt mondhatta Luca Pairetto játékvezetőnek, hogy riválisa, a Juventus küldte.

 

A kétgólos hátrányból felálló „farkasok” portugál vezetőedzőjét a második félidő hosszabbításában állították ki, miután elvesztette a fejét és telefont formálva mutogatott Luca Pairettónak. José Mourinho a jelenlegi kiírásban többször is a játékvezetőket hibáztatta egy-egy vereséget vagy gyengébb szereplést követően.

A La Stampa szerint az 59 éves tréner az ámokfutását még megfejelte egy, a játékvezetőnek tett megjegyzésével: „A Juventus direkt téged küldött ide.”

Kijelentésével arra utalhatott Mourinho, hogy a játékvezető testvére, Alberto Pairetto nyolc éve a rivális Juve alkalmazásában áll, ráadásul a korábban szintén bíróként dolgozó édesapjuk, Pierluigi Pairetto szereplője volt az „Öreg Hölgy” másodosztályba való visszasorolásával végződő 2006-os olasz labdarúgóbotránynak (Calciopoli).


Legfrissebb hírek

A Cremonese 15 forduló után újra bajnokit tudott nyerni

Olasz labdarúgás
55 perce

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli; Genovában nyert az Udinese

Olasz labdarúgás
19 órája

Gyász: elhunyt José Mourinho egykori kapusedzője

Minden más foci
Tegnap, 13:00

Edzőváltást eredményezett a Cremonese nyeretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.03.18. 16:24

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 20:04

Serie A: megvan a Pisa második győzelme, egyre nagyobb bajban a Verona

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 17:03
Ezek is érdekelhetik