Serie A: az Inter nyitott Eriksen elengedésére

2021.10.29. 13:35
null
Eriksennek 2024 nyaráig van érvényes szerződése az Interrel (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő Internazionale nyitott dán válogatott játékosa, Christian Eriksen elengedésére – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A milánói együttes közleményében megerősítette, hogy a középpályás a vonatkozó orvosi előírásokat követve nem léphet pályára a Serie A most zajló idényében, tekintettel a nyári Európa-bajnokságon történt szívmegállására.

Francesco Braconaro az olasz szövetség részéről már augusztusban közölte, hogy Eriksen nem játszhat Olaszországban, hacsak nem távolítják el a nyáron beültetett szívritmus-szabályozót.

Az Inter kiemelte, a középpályás jelenleg el van tiltva a sporttevékenységtől, de más országban nem feltétlen kerülne ugyanilyen státuszba, így akár újra pályára léphetne.

Június 12-én a Dánia–Finnország Eb-csoportmeccs első félidejében Eriksen összeesett a pályán, szívét defibrillátorral indították újra. A futballistát az életmentő beavatkozás után kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért.

A 29 éves középpályásnak 2024 nyaráig van érvényes szerződése az Interrel.

Legfrissebb hírek

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Jiménez óriási góljára a 91. és a 97. percben válaszolt az Inter

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 14:36

Emberhátrányban győzött az Inter; linzi meglepetés Lisszabonban

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 23:03