Serie A: Marotta szerint Conte minden pénzt megér

MTI/H. D.MTI/H. D.
2021.05.03. 16:42
null
Az Inter ügyvezetője szerint Conte megérdemli, hogy a Serie A legjobban kereső trénere legyen (Fotó: AFP)
Giuseppe Marotta, a vasárnap olasz bajnoki címet nyerő Internazionale ügyvezetője szerint Antonio Conte, a labdarúgócsapat vezetőedzője megérdemli, hogy a Serie A legjobban kereső trénere legyen – írja az MTI.

 

A milánói fekete-kékeket két éve irányító Conte évi 12 millió eurót kap, amivel magasan vezeti a kereseti listát az edzők között a bajnokságban. Csaknem ötször nagyobb a fizetése, mint a második legmagasabb bérért dolgozó szakembernek.

„Játékosként is győztes típus volt és edzőként is az – méltatta Contét Marotta, aki már a Juventusnál együtt dolgozott vele 2011 és 2014 között. – Képes volt ezekből a játékosokból kihozni ezt a teljesítményt, annak ellenére, hogy Arturo Vidalon kívül korábban egyiküknek sem volt bajnoki címe.”

Az ügyvezető a RAI-nak arról is beszélt, hogy a klub a koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került, 70 millió euró bevételtől esett el, ez pedig a nyári átigazolási időszakban behatárolja majd a lehetőségeiket, ennek ellenére bízik benne, hogy Conte marad a csapatnál.

„Nincs B-tervünk, az A-terv él, és hiszem, hogy Conte tudja folytatni velünk a munkát” – jelentette ki Marotta.

Az 51 éves edző a jövőre vonatkozó terveiről még nem volt hajlandó nyilatkozni.

„A jelenre koncentráltunk eddig, az volt a fontos, hogy annyi év után újra bajnokságot nyerjünk – jegyezte meg Conte. – Vár még ránk négy meccs, azután lesz időnk leülni az elnökkel és együtt áttekinteni, mit értünk el, illetve beszélni a jövőről. Most élvezni szeretném a helyzetet a családommal, a játékosokkal, a klubbal.”

Az Inter 2010 után lett ismét bajnok, a 19. diadalát aratta a Serie A-ban, megtörve ezzel a Juventus kilenc szezonon át tartó uralmát Olaszországban.

(MTI)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48

A Napoli bejelentette Antonio Conte távozását

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 13:20

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 19:00

Antonio Conte az idény végén távozhat a Napolitól – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.05.19. 12:08

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 17:04

Csiszár Henrietta: Különleges és felemelő érzés az Inter csapatkapitányának lenni

Olasz labdarúgás
2026.05.09. 07:27
Ezek is érdekelhetik