Inter: Velem vagy nélkülem? – Conte még nem látja a jövőjét

Vágólapra másolva!
2020.08.22. 09:26
null
Antonio Conte és a Sevilláé lett El-serleg (Fotó: AFP)
A Sevilla elleni, 3–2-re elveszített labdarúgó Európa-liga-döntő után Antonio Conte, az Internazionale vezetőedzője nemcsak a mérkőzésen látottakat értékelte, hanem beszélt a jövőjéről is – azaz péntek este ismét meglebegtette, hogy nem feltétlenül ő lesz a csapat szakvezetője a következő idényben.

 

„Milánóba visszatérve szükségünk lesz két-három napnyi pihenésre, aztán hideg fejjel le kell ülnünk, hogy alaposan és nyugodtan kivesézzük a csapat teljes idényét. Csak ennek elvégzése után készíthetők tervek a következő idényre, függetlenül attól, hogy én ülök-e majd a kispadon, vagy valaki más” – idézik az olasz lapok Antonio Conte kissé keserű szavait.

Emlékezhetünk, Conte a bajnoki idény befejeztével is hasonló szellemben beszélt, már akkor is további egyeztetéseket sürgetett.

„Sok szempontból nehéz volt ez az évad – folytatta a tréner péntek este –, a legjobb, ha alszunk rá egyet-kettőt, és utána hozzuk meg a klub szempontjából legjobb döntéseket. Nincs bennem keserűség, sőt nagyon hálás vagyok a tulajdonosoknak, amiért lehetővé tették számomra, hogy az Inter edzője legyek. Csodálatos élmény volt, nagyszerű tapasztalatokat szereztem.”

Ezt hallván az újságírók jelezték, várják a folytatást, hiszen nagyon úgy hallották, mintha Conte múlt időben beszélne az Internél töltött időszakáról.

„Higgadtan, a megfelelő időben pontosabban is kifejtem majd a véleményemet – így Conte. – A legfontosabb, hogy amit teszünk, azt harmóniában tegyük. Sem bennem, sem a vezetőkben nincs harag egymás iránt, de vannak dolgok, amelyeket különbözőképpen látunk, az idény során kerültem olyan helyzetekbe, amelyek nem tetszettek. S hát mindez hatással volt a családi életemre is. El kell döntenem, hogy a futball vagy a családom fontosabb-e. A képességeink, a lehetőségeink behatároltak, és most nem látom pontosan, hol húzódnak az én határaim. Nem győzöm hangsúlyozni, összességében nagyszerű évem volt, hálás vagyok érte a vezetőknek, de kár lenne tagadni, hogy voltak nehézségek is bőséggel. Néhány dologra meg kell találnunk a megoldást, és el is fogom mondani az elnök úrnak, mik ezek. Egy biztos, meghátrálni nem fogok, amit mondtam, megmondtam.”

A koronavírus-járvány miatt hónapokra megszakított idényben az Inter nemcsak az Európa-ligában, hanem az olasz bajnokságban is második lett, míg az Olasz Kupában az elődöntőig jutott – a későbbi győztes Napoli ejtette ki.

A neves olasz sportújságíró, Gianluca Di Marzio szerint a péntek este elhangzottak tovább ronthatják a tréner és a vezetőség között amúgy is feszült viszonyt. Conte többször egyértelművé tette, hogy a még jobb eredményekhez elengedhetetlen több pénzt pumpálni a csapatba, amire a vezetőség nem feltétlenül hajlik – inkább más trénerrel próbálna ugyanannyi erőforrásból többet kihozni.

Olasz lapinformációk szerint a pillanatnyilag munka nélküli Massimiliano Allegri készen áll a feladatra, és mivel korábban, a Juvénál dolgozott Beppe Marottával, az Inter jelenlegi vezérigazgatójával, nem kell nagy fantázia körvonalazódó edzőcserében látni a megoldást.

A tavaly nyáron munkába álló Conte szerződése további két évre érvényes.

Legfrissebb hírek

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Az UEFA nem hajlik az egyezségre, kizárhatják a Crystal Palace-t az európai kupaindulásból

Európa-liga
2025.06.06. 11:59

Debrecen helyett Sevilla – az andalúziai klub megtalálta új sportigazgatóját

Spanyol labdarúgás
2025.06.04. 22:21

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52
Ezek is érdekelhetik