R. B. 2020.08.03 08:31 Frissítve: 2020.08.05 19:57

Inter: hiába az ezüstérem, Antonio Conte távozhat – sajtóhír

Az olasz sajtó szerint elmérgesedett a viszony Antonio Conte, a Serie A-ban második helyen végző Internazionale vezetőedzője és a milánói labdarúgóklub vezetői között.

 

Antonio Conte beszélni akar az Inter tulajdonosával (Fotó: AFP)

Az Inter szombaton 2–0-ra legyőzte az Atalantát az olasz bajnokság utolsó fordulójában, így 82 ponttal a második helyen zárt a sorozatban kilencedik bajnoki címét szerző Juventus mögött. A fekete-kékek legutóbb a 2009–2010-es idényben gyűjtöttek ennyi pontot, akkor José Mourinhóval aranyérmesek lettek az élvonalban (s nem mellesleg a Bajnokok Ligájában meg az Olasz Kupában is).

A találkozó utáni nyilatkozatában Conte – aki tavaly nyáron vette át a Inter irányítását – elárulta, nem volt könnyű számára ez az évad. Az 51 esztendős tréner nehezményezte, hogy a klub elöljárói fontos esetekben nem álltak ki mellette és nem védték meg a játékosokat. Conte úgy érzi, a futballisták és a szakmai stáb munkáját nem ismerték el. A volt szövetségi kapitány személyes tárgyalást kért a kínai tulajdonostól.

Conte kifakadása után a helyi sajtóban megjelentek a távozásáról szóló pletykák. Bár a szakembernek érvényes szerződése van az Interrel, ráadásul évente 12 millió eurót keres, többek között a Sky Sport Italia, a La Gazzetta dello Sport és a Corriere dello Sport szerint is elképzelhető, hogy közös megegyezéssel felbontja a megállapodását.

Utódja az AC Milannal egy, a Juventusszal öt bajnoki címet nyerő Massimiliano Allegri lehet, aki a torinóiaknál együtt dolgozott Giuseppe Marottával, az Inter jelenlegi ügyvezető igazgatójával. A Tuttosport szerint nem kizárt, hogy a Tottenhamet a Bajnokok Ligája döntőjébe vezető Mauricio Pochettino is képbe kerülhet a kispad kapcsán.

A SERIE A VÉGEREDMÉNYE 
  1. Juventus 38 26   5   7 76–43 +33 83
  2. Internazionale 38 24 10   4 81–36 +45 82
  3. Atalanta 38 23   9   6 98–48 +50 78
  4. Lazio 38 24   6   8 79–42 +37 78
  5. Roma 38 21   7 10 77–51 +26 70
  6. Milan 38 19   9 10 63–46 +17 66
  7. Napoli 38 18   8 12 61–50 +11 62
  8. Sassuolo 38 14   9 15 69–63   +6 51
  9. Verona 38 12 13 13 47–51   –4 49
10. Fiorentina 38 12 13 13 51–47   +4 49
11. Parma 38 14   7 17 56–57   –1 49
12. Bologna 38 12 11 15 52–65 –13 47
13. Udinese 38 12   9 17 37–51 –14 45
14. Cagliari 38 11 12 15 52–56   –4 45
15. Sampdoria 38 12   6 20 47–65 –18 42
16. Torino 38 11   7 20 46–68 –22 40
17. Genoa 38 10   9 19 47–73 –26 39
18. Lecce 38   9   8 21 52–85 –33 35
19. Brescia 38   6   7 25 35–79 –44 25
20. SPAL 38   5   5 28 27–77–50 20
2020.09.15 23:53:55

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. A korábbi években felhalmozott játékosállományból gazdálkodnak Nápolyban a De Laurentiisek.

2020.09.04 19:52:45

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Tare a nagycsapatok keretében mezgerél, közben 2025-ig hosszabbított legnagyobb csillagával.

2020.08.29 17:09:19

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Amelyből a Juventus, a Barcelona, az Inter és a Chelsea is kicsemegézné a legjobb légiósokat.

2020.08.20 20:44:59

Olasz labdarúgás CSILLAG PÉTER

Pirlók már nincsenek. Az az egy, aki maradt, nem beszélhet a játékával, és nagy kérdés, képes lesz-e megtanulni másik nyelvet.

2020.08.20 11:50:24

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Pedro már megérkezett Rómába, a sok rossz igazolás után a Napolival és az Arsenallal cserélgetne a Roma.