Inter: „Olyanok vagyunk, mint a Bayern”; cél a scudetto

2015.07.20. 14:46
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale mestere, Roberto Mancini a Bayern München elleni keddi felkészülési mérkőzés előtt a két csapat közötti hasonlóságot emelte ki, illetve beszélt a németek korábbi, az olaszok jelenlegi játékosáról, Xherdan Shaqiriról is, aki aligha léphet pályára a kínai találkozón.

„A Bayern olyan, mint az Inter, mindkettő nagyon fontos csapat – kezdte a sajtótájékoztatón Roberto Mancini. – Legfőképpen azt remélem, hogy holnap egy nagyszerű mérkőzést játszunk.”

„Jelenleg a Bayern München előrébb jár a felkészülésben, mivel a németek húsz nappal korábban kezdték meg az edzéseket. Ennek ellenére egy jó meccset szeretnénk játszani” – tette hozzá az olasz mester, majd kitért csapata szezonbeli lehetőségeire is.

„Fejlődtünk csapatként, most van néhány új játékosunk, és remélem, hogy képesek lesz harcolni a scudettóért – mondta Mancini, majd beszélt a müncheniek korábbi, a milánóiak jelenleg futballistájáról is: – Xherdan itt van, de van egy kis problémája, és nem tudom, készen áll-e majd a meccsre. Ha nem tud pályára lépni, akkor majd a Real ellen.”

Az Inter és a Bayern kedden, magyar idő szerint 14 órakor csap össze Sanghajban.Roberto Mancini. – Legfőképpen azt remélem, hogy holnap egy nagyszerű mérkőzést játszunk.”

„Jelenleg a Bayern München előrébb jár a felkészülésben, mivel a németek húsz nappal korábban kezdték meg az edzéseket. Ennek ellenére egy jó meccset szeretnénk játszani” – tette hozzá az olasz mester, majd kitért csapata szezonbeli lehetőségeire is.

„Fejlődtünk csapatként, most van néhány új játékosunk, és remélem, hogy képesek lesz harcolni a scudettóért – mondta Mancini, majd beszélt a müncheniek korábbi, a milánóiak jelenleg futballistájáról is: – Xherdan itt van, de van egy kis problémája, és nem tudom, készen áll-e majd a meccsre. Ha nem tud pályára lépni, akkor majd a Real ellen.”

Az Inter és a Bayern kedden, magyar idő szerint 14 órakor csap össze Sanghajban.

Legfrissebb hírek

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
20 órája

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
22 órája

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

Két gólpassz a nyári szerzeménytől, a Bayern a Stuttgart kiütésével kezdte a bajnokságot

Német labdarúgás
2026.08.28. 22:30

BL-győztes középpályással erősített az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.27. 18:30

Musiala már edzésben, de az idénynyitón még nem játszik

Német labdarúgás
2026.08.27. 13:10

Portugál válogatott középpályást igazolt a Benfica

Minden más foci
2026.08.26. 16:04

Harry Kane lett Németországban az év férfi labdarúgója

Német labdarúgás
2026.08.23. 17:00