Napoli: az Empoli után Nápolyban – bejelentették az új edzőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.11. 22:05
null
Maurizio Sarri óriási kihívás előtt
Maurizio Sarri lett a Serie A-ban szereplő SSC Napoli új vezetőedzője. A klub ma hivatalosan is bejelentette azt, amit az olasz sajtó öt nappal ezelőtt kész tényként közölt.

A klub közleményében nem tért ki arra, hogy hányéves szerződést kötöttek Sarrival, de a korábbi hírek szerint egy plusz egy évig kötelezte el magát az 56 éves szakember, aki évi 1.5 millió euró körüli összeget kereshet új klubjánál.

Az 56 éves, nápolyi születésű Sarri nemrég hagyta el az Empolit, amellyel a 2013–2014-es szezonban a Serie B-ből az első osztályba jutott, a 2014–2015-ös idényben pedig a 15. helyen végzett az újonc csapattal.A 2015–2016-os szezon lesz Sarri második éve Serie A-s edzőként.

A Napoli a 2014–2015-ös szezonban az ötödik helyen végzett a Serie A tabelláján, 24 ponttal lemaradva a bajnok Juventustól, az Európa-ligában az elődöntőig jutott, amelyben a Dnipro állította meg. A csapatot az elmúlt két idényben irányító Rafa Benítez az idény végén elhagyta a klubot, azóta már kinevezték a Real Madrid vezetőedzőjének.

Legfrissebb hírek

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Tapad a Juventus: hármat számolt Spalletti csapata a Napolira

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 20:18

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

A Napoli egy korai góllal győzte le a Sassuolót

Olasz labdarúgás
2026.01.17. 19:57

Márai Sándor könnyei és a scudettóig tartó csók – nápolyi jelentés

Olasz labdarúgás
2026.01.14. 20:33

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 17:08
Ezek is érdekelhetik