Milan: péntekig bejelentik Mihajlovics kinevezését – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.04. 06:58
Olaszországi sajtóhírek szerint eldőlt, hogy a Sampdoriát elhagyó Szinisa Mihajlovics váltja Filippo Inzaghit a Milan kispadján. A bejelentést legkésőbb pénteken megteszik.

A klub azt követően vette fel a kapcsolatot a szerb szakemberrel, hogy az első számú jelölt, Carlo Ancelotti kijelentette, nem lesz a Milan edzője.Carlo Ancelotti kijelentette, nem lesz a Milan edzője.

A 46 éves Mihaljovics az olasz sajtó szerint a Rafa Benítez utódját kereső Napolinál is képben volt, de szerda éjszaka megegyezett Adriano Gallianival, így a Milan mellett kötelezte el magát.

Szerda éjjel újságírók vártak arra, hogy már akkor megtegyék a bejelentést, de ez elmaradt.
Inzaghi szerződése 2016 nyaráig szól, de nyilvánvaló, hogy le akarják váltani.

A Samp előtt a Bolognát, a Cataniát, a Fiorentinát és a szerb válogatottat irányító Mihajlovics két évig játszott az Interben, majd 2006-tól 2008-ig Roberto Mancini másodedzője volt – most a város másik klubjánál vállalhat munkát.

„Inkább az éhhalál, mint a Milan kispadja. Interista vagyok” – emlékeztet az olasz sajtó Mihajlovics korábbi nyilatkozatára.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
1 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
6 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
Tegnap, 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik