Napoli: Novothny gólja után megsérült, 10 nap pihenő vár rá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.26. 10:49
Novothny Soma, a Napoli magyar csatára a tartalékcsapat hétvégi, Lazio elleni 5–1-es vereséggel végződő mérkőzésén bokasérülést szenvedett, várhatóan 10-15 napot kényszerül kihagyni, a következő napokban külön orvossal és edzővel készül. Az továbbra is bizonytalan, hogy a 19 éves támadó szeptembertől hol kezdi meg a szezont: miközben Rafa Benítez, a nápolyiak vezetőedzője a hétvégén igazolt kolumbiai csatár, Duvan Zapata érkezése ellenére is az első csapatnál tartaná, több olasz és külföldi klub is örömmel látná soraiban a gólerős magyar csatárt.

A Lazio elleni 5–1-es találkozón egyébként a Napoli egyetlen gólja Novothny nevéhez fűződik, a 19 éves támadó még az első félidő hajrájában alakította 1–1-re az eredményt, majd a második játékrész hatodik percében rúgást kapott a bokájára, és azonnal le kellett cserélni.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Novothnyért másod- és harmadosztályú olasz klubok mellett a legerősebb offenzívát az angol másodosztályban (Championship) szereplő Watford indította meg az átigazolási piac hajrájára. A watfordiaknál Novothny korábbi nápolyi edzője dolgozik Gianfranco Zola menedzser segítőjeként. Az angol klub állítólag egy idegenlégiós-helyet fent is tart a csatár érkezése esetére.

Legfrissebb hírek

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Tapad a Juventus: hármat számolt Spalletti csapata a Napolira

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 20:18

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

A Napoli egy korai góllal győzte le a Sassuolót

Olasz labdarúgás
2026.01.17. 19:57
Ezek is érdekelhetik