Milan: Ambrosini tizennyolc esztendő után távozik a klubtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.11. 21:43
null
Ambrosini elbúcsúzik a Milantól (Fotó: Action Images – archív)
Adriano Galliani, a Milan labdarúgócsapatának alelnöke a Sky Italiának elmondta, hogy az együttes csapatkapitánya, Massimo Ambrosini nem hosszabbítja meg június végén lejáró szerződését, így tizennyolc esztendő után elhagyja a lombardiai klubot.

A 36 éves játékos 1995-ben igazolt a Milanhoz, amelyet – a Vicenzánál kölcsönben eltöltött egy szezont leszámítva – tizenhét idényen át erősített, sőt Paolo Maldini visszavonulása után, 2009-ben megkapta a csapatkapitányi karszalagot is.

Ambrosini a milánóiak játékosaként négyszer nyert bajnokságot, kétszer olasz Szuperkupát, európai Szuperkupát és Bajnokok Ligáját, valamint egyszer Olasz Kupát és klubvilágbajnokságot, míg az olasz válogatott tagjaként egy Európa-bajnoki ezüstérem fűződik a nevéhez.

„A Milan és Ambrosini útjai különválnak. Ha Christian Abbiati beleegyezik, akkor a következő csapatkapitányunk Riccardo Montolivo lesz” – nyilatkozta Adriano Galliani.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a 35-szörös válogatott játékos hol folytatja (egyáltalán folytatja-e) a pályafutását.

Legfrissebb hírek

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
11 órája

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
14 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
19 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
21 órája

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
23 órája

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
23 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
2026.11.05. 22:44

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
2026.11.05. 22:34