Olaszország: Cassano előtt nincs zárva az ajtó - Prandelli

Vágólapra másolva!
2012.12.14. 16:59
Az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Cesare Prandelli elmondása szerint nem feledkezett meg az Internazionaléban játszó Antonio Cassanóról, aki előtt nyitva van a squadra azzurra ajtaja.
Prandelli a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság fináléja óta nem válogatta be Cassanót, de elmondása szerint szó sincs végleges döntésről. „Az ő története a nemzeti csapatban nem ért még véget – mondta Prandelli. – Jelen pillanatban egyszerűen csak úgy gondolom, hogy az a helyes, ha másokat választok be, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.” Az olasz kapitány az elmúlt hónapokban alaposan megfiatalította a keretet, aminek következtében a Milan 20 éves gólvágója, Stephan El Shaarawy is berobbant. „Ő a legnagyobb meglepetés – vélekedett a mester. – Minden akadályt leküzd.” Prandellit a Serie A versenyfutásáról is faggatták, s az élvonalbeli harccal kapcsolatban elmondta, hogy bár a Juventus az elmúlt években a kiegyensúlyozottságával kitűnt a mezőnyből, nagyon sok a jól felépített, versenyképes csapat a torinóiakon kívül is.
Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Téli érkezők dönthetik el az üldözők csatáját a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 11:51

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Gasperini vereséggel tért vissza Bergamóba

Olasz labdarúgás
2026.01.03. 22:48

Nem fért bele Jonathan David kihagyott büntetője, a Juventus nem bírt a Leccével

Olasz labdarúgás
2026.01.03. 20:03

Luka Modric: Ha nem futballoznék, valószínűleg pincér lennék

Olasz labdarúgás
2025.12.31. 13:49

Daniele De Rossi a Genoa élén visszatért Rómába, kétgólos vereséggel távozott

Olasz labdarúgás
2025.12.29. 22:41

Bajnokesélyesként játszva nyert a Juventus a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2025.12.20. 22:50
Ezek is érdekelhetik