Kaká eladása után további megszorítások jönnek az AC Milannál

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.06.17. 14:38
Címkék
A Kaká eladásából származó jelentős bevétel ellenére 30 százalékkal csökkenti labdarúgói fizetését az AC Milan. A Gazzetta dello Sport című sportlap szerdai cikke szerint az olasz sztárcsapatnál úgy számolnak, hogy ezzel a lépéssel évente 45 millió eurót takarítanak majd meg.
Ronaldinho nemcsak honfitársa, Kaká társaságát veszítette el, hanem fizetésének egy részét is
Fotó: Action Image (archív)
Ronaldinho nemcsak honfitársa, Kaká társaságát veszítette el, hanem fizetésének egy részét is
Ronaldinho nemcsak honfitársa, Kaká társaságát veszítette el, hanem fizetésének egy részét is
Fotó: Action Image (archív)
Ronaldinho nemcsak honfitársa, Kaká társaságát veszítette el, hanem fizetésének egy részét is

Úgy tűnik, hogy az AC Milannál nem állnak meg Kaká eladásánál a klub anyagi helyzetének stabilizálásában. A Gazzetta dello Sport értesülései szerint a piros-fekete együttes vezetői úgy döntöttek, hogy 30 százalékkal csökkentik a játékosok fizetését.

Pedig az olasz bajnokságban harmadik helyen végző milánóiak a múlt héten 67 millió euróért adták el legjobbjukat, a brazil Kakát a Real Madridnak. Az aranylabdás középpályás távozásával bruttó 20 millió euró szabadul fel az együttes éves büdzséjében, de úgy látszik, ez nem elég a vezetőknek.

A Gazzetta dello Sport számításai szerint a futballisták járandóságának 30 százalékos csökkentésével évi 45 millió eurót takarít meg a milánói klub.

A Milan játékosai közül abszolút értékben a legjobban kereső brazil Ronaldinho veszít a legtöbbet, aki nyolcmillió eurót kap egy idényben. A második a házi kereseti listán az olasz világbajnok Andrea Pirlo, 6.5 millió euróval.
Legfrissebb hírek

Pulisic és Giménez góljaival győzött a Milan a Venezia ellen

Olasz labdarúgás
2025.04.27. 14:29

A frissebb Milan nyerte a városi derbit, az Intert búcsúztatva bejutott az Olasz Kupa döntőjébe

Olasz labdarúgás
2025.04.23. 22:58

A PSG megdöntötte a Milan több mint 30 éves veretlenségi rekordját

Francia labdarúgás
2025.04.23. 13:25

Tizenegy év után térhet vissza Milánóba Massimiliano Allegri – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 12:56

Maignan üzent a fejsérülése után

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 08:03

Maignan sérülése árnyékolta be a Milan négygólos győzelmét

Olasz labdarúgás
2025.04.11. 22:39

Megműtötték az edzés közben megsérült Kyle Walker könyökét

Olasz labdarúgás
2025.04.09. 10:05

Balogh Botondék bravúros döntetlent értek el az Inter ellen, a Milan és a Fiorentina sem bírt egymással

Olasz labdarúgás
2025.04.05. 22:45
Ezek is érdekelhetik