A Róma az utolsó fordulóra is életben tartotta reményeit

Vágólapra másolva!
2008.05.11. 17:53
Utolsó esélyeként megtette a magáét a Róma és 2–1 arányban legyőzte az Atalanatát, ezzel még a záró fordulóra is életben tartotta reményeit a bajnoki címre. Közben a Milan vesszőfutása folytatódik, Carlo Ancelotti fiai kikaptak Nápolyban, így még mindig nem biztos a Bajnokok Ligája indulás.
De Rossiék (balra) joggal örülhettek, győzelmükkel - és az Inter botlásával - életben tartották reményeiket
Foto: Reuters
De Rossiék (balra) joggal örülhettek, győzelmükkel - és az Inter botlásával - életben tartották reményeiket
De Rossiék (balra) joggal örülhettek, győzelmükkel - és az Inter botlásával - életben tartották reményeiket
Foto: Reuters
De Rossiék (balra) joggal örülhettek, győzelmükkel - és az Inter botlásával - életben tartották reményeiket

A Róma egyetlen esélyeként nyernie kellett és közben bízni a csodában, azaz Inter botlásában, amely be is következett, elsősorban Materazzi kihagyott tizenegyese miatt.

Ami a saját feladatukat illeti, a 23. percben Mancini jobboldali beadását Christian Panucci juttatta a hálóba. A második félidő 22. percében Daniele De Rossi is hozzátette a magáét egy 20 méteres lövéssel, amellyel 2–0-ra alakította az állást.

Eközben Nápolyban a Milan folytatta idénybeli gyenge szereplését, a 36. percben Marek Hamsik góljával szerzett vezetést a Napoli, majd Nesta szabálytalankodott Lavezzivel szemben a tizenhatoson belül a második félidő 24. percében. A megítélt büntetőt Domizzi értékesítette. A 3–1-es végeredményhez a 92. percben Garics, míg a 94.-ben Seedorf járult hozzá egy-egy góllal.

A Fiorentina közben Osvaldo, Semioli és Santana góljaival 3–1-re, simán verte a Parmat, így jelen állás szerint a firenzei csapat indulhat a Bajnokok Ligájában.

Ami a kiesőjelölteket illeti, a Livorno vereségével biztos búcsúzik az első osztálytól, az Empoli a Reggina elleni 2–0-s vereségével minimálisra csökkentette esélyeit a bennmaradásra.

A forduló krónikájához tartozik, hogy Del Piero góljával beérte a góllövőlistán Marco Boriellot és David Trezequet-t.

A bajnoki cím sorsa a jövő héten dől el, elsősorban a Parma–Internazionale és a Catania–Róma találkozókon.

SERIE A

A 37. FORDULÓ EREDMÉNYEI
Fiorentina–Parma 3–1 (Santana 39., Semioli 77., Osvaldo 86., ill. Budan 11.)
Internazionale–Siena 2–2 (Vieira 11., Balotelli 45., ill. Maccarone 30., Kharja 69.)
Genoa–Lazio 0–2 (Pandev 31., Rocchi 45.)
Juventus–Catania 1–1 (Del Piero 89., ill. Martinez 48.)
Livorno–Torino 0–1 (Rosina 41.)
Napoli–Milan 3–1 (Hamsik 36., Domizzi 69. – büntetőből, Garics 92., ill Seedorf 94.)
Roma–Atalanta 2–1 (Panucci 23., De Rossi 67., ill. Bellini 88.)
Palermo–Sampdoria 0–2 (Cassano 61., Maggio 76.)
Reggina–Empoli 2–0 (Barreto 68., Amoruso 79.)
Udinese–Cagliari 0–2 (Acquafresca 48., Cossu 55.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik