Ökölvívás: lekapcsolták a gépeket, elhunyt Camacho

Vágólapra másolva!
2012.11.24. 15:18
Édesanyja kérésére lekapcsolták a lélegeztetőgépet, így elhunyt a korábbi kiváló ökölvívó, Héctor „Macho” Camacho.
Ahogy arról már beszámoltunk, néhány napja ismeretlenek rálőttek a Puerto Ricó-i bokszlegendára, az 50 éves Héctor „Macho” Camachóra (79–6–3, 45). Támadói vállon és fejen is eltalálták, ez utóbbi pedig akkora roncsolást okozott, hogy a volt világbajnok agyműködése teljesen leállt. Orvosai csütörtökön agyhalottnak nyilvánították, amit követően szombaton kapcsolták le az őt életben tartó gépeket, miután családtagjai elbúcsúztak az egykori ökölvívótól. Camacho egykori nagy ellenfelét, idősebb Julio César Chávezt lesújtották a történtek: „Nagyon elszomorított, ami történt. Minden idők egyik legjobbja volt. Forradalmasította a bunyót. Karizmatikus, bőbeszédű srác volt, a ringben pedig nagyon jó és gyors harcos. Roppant nyitott személyiség volt, de sajnos elég sok zűrbe keveredett a magánéletében. Nagyon jó barátok voltunk, az ellenfeleim közül egyértelműen ő volt a legjobb haverom. Életem egyik legnagyobb meccsét vívtam vele, hatalmas eladásokat produkáltunk. Sokan úgy gondolják, könnyű volt őt legyőznöm, de ez nem így van. Nagyon gyors ökölvívó volt, igen nehéz feladat elé állított.”
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
4 órája

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.07.30. 15:29

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Kovács István: Kapja vissza a régi fényét a magyar boksz!

Ökölvívás
2025.07.20. 07:54

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48
Ezek is érdekelhetik