MTI/R. P. 2022.06.24 21:05 Frissítve: 2022.06.24 21:20

NOB: továbbra sem az IBA szervezi az olimpiai ökölvívótornát

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem engedélyezi a Nemzetközi Ökölvívó-szövetségnek (IBA), hogy megszervezze és lebonyolítsa a 2024-es párizsi nyári ötkarikás játékok sportági tornáját.

Fotó: AFP

 

A NOB végrehajtó bizottságának pénteki ülésén úgy döntöttek, hogy az IBA – akárcsak a tavalyi, tokiói játékok esetében – nem vehet részt az ötkarikás selejtezők, valamint az olimpiai torna szervezésében, megrendezésében.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2019-ben fosztotta meg ötkarikás jogaitól az IBA-t pénzügyi, bírói, pontozói és etikai problémák miatt, s már a tavalyi tokiói olimpia boksztornáját is saját szervezésében oldotta meg.

A NOB korábban többször is hangot adott aggodalmának, a kifogások között szerepelt, hogy az IBA még mindig adós a 2024-es párizsi játékok kvalifikációs rendszerének részletes kidolgozásával, ahogyan a pontozóbírók kiválasztásának és irányításának megnyugtató programjával. A NOB szerint aggályos az is, hogy az IBA-nak – az ukrajnai háború négy hónappal ezelőtti kirobbanása óta – a Gazprom orosz állami olajvállalattól való pénzügyi függetlenedése még mindig nincs megoldva.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) múlt szerdán adott helyt a holland Boris van der Vorst fellebbezésének, amelyet azért nyújtott be, mert meggátolták indulását az IBA májusi elnökválasztásán, ott az eddigi elnök, az orosz Umar Kremljov egyedüli jelöltként győzött. A CAS döntése várhatóan újabb választások megszervezésére kényszeríti az IBA-t, amelynek főtitkári posztját tavaly március óta az olimpiai, valamint amatőr és profi világbajnok Kovács István tölti be.

Az ökölvívás a 2028-as Los Angeles-i játékok előzetes programjában nem szerepel.

A NOB végrehajtó testülete arról is döntött, hogy a női északi összetett nem szerepel majd a 2026-os téli olimpia műsorán, abban a számban változatlanul csak férfiak indulnak. A szakág jövője is kérdéses, az is bizonytalan, hogy a 2030-as játékokon egyáltalán programba kerül-e. A síugrásból és sífutásból álló északi összetett az első, 1924-es téli olimpián egyike volt a 16 számnak, amelyben érmeket osztottak.

(MTI)

2022.09.17 11:46:53

Ökölvívás nemzetisport.hu

Négy szervezet vb-címe a tét a magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett meccsen.

2022.04.21 21:40:37

Ökölvívás DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Muhammad Alihoz és „névrokonához”, Mike Tysonhoz hasonló kaliberű, hatású egyénisége a nehézsúlynak.

2022.03.29 07:59:51

Ökölvívás L. PAP ISTVÁN

„Egymillió dollárnál nekem fontosabb nyolcmillió kubai szeretete” – 70 éve született Teófilo Stevenson.

2022.03.14 22:52:23

Ökölvívás HEGYI TAMÁS

Bobby Dobbs száztíz éve Budapesten vert tanyát, hogy értékes útmutatást adjon gyerekcipőben járó ökölvívósportunknak.