Sportrádió: Reméljük, az ökölvívók éremmel térnek haza Párizsból – Berkó Lajos

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.03.28. 16:37
Berkó Lajos a Sportrádióban járt (Fotó: Sportrádió)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában Suba Kata készített exkluzív interjút a Magyar Ökölvívó-szakszövetség ügyvivői testületének tagjával, Berkó Lajossal.


„Bízunk benne, hogy Párizsra a meglévő három kvóta mellett szerzünk plusz egyet, így egy négytagú versenyzőcsapattal tudunk kiutazni” – jelentette ki Berkó Lajos. „Ennek ellenére, ha esetleg marad a három kvóta, az is hatalmas dolog. Reméljük, hogy éremmel térhetünk haza. Tudom, ez kicsit túl optimistán hangzik, de mi bizakodunk” – tette hozzá az ügyvivői testület tagja.

Berkó az addig bekövetkező lehetséges változásokról is említést tett.

„A szakmai csapatban nem készülünk jelentősebb átalakulásra. Megvan a válogatott keret szövetségi kapitánya, akivel a sportolók nagyon elégedettek, és szeretik az edzésmunkát, amit el kell végezniük. Fejlődtünk az erőnléti edzők és az orvosok tekintetében is, a stáb pedig most is Tatán készül. Kijelenthetjük, jó a légkör ahhoz, hogy az ökölvívás hagyományaihoz méltó versenyünk legyen Párizsban, ahol akár egy vagy két kimagasló eredményt is elérhetünk.”

Az olimpián kívül az áprilisi, Belgrádban rendezendő Európa-bajnokságról is beszélt a szakember. 

 

„Tíz férfi és tíz női versenyzővel indulunk a kontinensviadalon. Az Eb-bronzérmes Kovács Richárd is megméreti itt magát, ami nagyon jó fokmérő lehet az olimpia előtt. Nem titkolom, hogy tőle érmet remélünk, azonban mivel nem csak olimpiai súlycsoportok lesznek, bízunk benne, hogy további kimagasló eredmények is születhetnek.”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

 

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24
Ezek is érdekelhetik