Ökölvívás: Gálos Roland olimpiai felkészülésébe belefér a kolbász és a szalonna is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.04.15. 11:04
Gálos Roland élete mindig is az ökölvívás körül forgott. Gyerekként még farsangra is bokszolónak öltözött be a testvéreivel. Nem tartja barbár sportnak, inkább olyan, mint egy sakkjátszma, amely miatt azonban sok mindenről le kellett mondania a tokiói olimpiára készülő bajai bunyósnak.  

De nem a finom ételekről, hiszen szerencsés alkat, nagyon keveset kell fogyasztania az 57 kg-ra, ráadásul ez könnyen is megy neki. Így, mint mondja, a szalonnát és a kolbászt nem hagyja ki az étkezéséből. A tavalyi, londoni olimpiai selejtezőn viszont éppen a bőséges reggeli miatt akadt némi gondja az első meccsén.

Videónkban elmondja, hogy pontosan mit is pakolt fel a tányérjára, és az is kiderül, hogyan került szóba egyszer a menetek szünetében a sajtos-tejfölös lángos.

Ha még többet szeretne megtudni a Mogyi Felsővárosi SE ökölvívójáról, akkor keresse a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Legfrissebb hírek

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2 órája

Los Angeles 2028: légitaxik is lesznek az olimpián

Egyéb egyéni
2025.05.15. 20:19

A világkiállítás majdnem felfalta a sportot

Népsport
2025.05.14. 09:01

A Z generáció és a sport – az ELTE egyetemi docense járt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.05.11. 12:35

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2025.05.10. 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34
Ezek is érdekelhetik