Ökölvívás: a válogatottak mind győztek a Bocskai-emlékverseny 2. napján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.04. 22:42
null
Fodor Milán (pirosban) legyőzte finn ellenfelét (Fotó: Hajdú-Bihari Napló, Matey István)
Igazi nagyüzem volt kedden, a debreceni 64. Bocskai István ökölvívó-emlékverseny második napján, amelyen 60 meccset rendeztek, és szorítóba léptek a magyar válogatott legjobbjai is, akik szép győzelmekkel jutottak tovább.

 

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Szaka István (52 kg), Kovács Richárd (63 kg), Fodor Milán (63 kg), valamint Harcsa Zoltán (75 kg) és Hámori Ádám is egyértelmű sikert aratott és készülhet a folytatásra a 30 ország 219 öklözőjét felvonultató viadalon.

A jelenlegi első számú magyar amatőr bokszoló, a többszörös Európa-bajnoki érmes Harcsa a ciprusi Andreas Kokkinosz ellen mutatkozott be és egyhangú pontozással bizonyult jobbnak riválisánál. A tavalyi világbajnokságon nyolcaddöntős Hámorinak a kanadai Bryan Colwell volt az ellenfele, akit szintén egyhangú pontozással vert.

Balzsay Károly szövetségi kapitány elégedetten értékelte a napot. Mint mondta versenyzői jól teljesítettek.

Az idén először ötnapos, péntekig tartó verseny szerdán 15 órától a negyeddöntőkkel folytatódik az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

Legfrissebb hírek

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
20 perce

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
13 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38
Ezek is érdekelhetik