MMA: Mayweather meccse után McGregor nagy bejelentést tett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.07. 12:10
Mint azt már mindenki tudja, Floyd Mayweather meccse Japánban, 2018 utolsó napján finoman szólva érdekesre sikeredett, és úgy ért véget, hogy alig több mint két perc után Naszukava Tensin edzője bedobta a törölközőt. A meccs azonban, úgy tűnik, a pénzkeresés mellett legalább arra jó volt, hogy megihlesse Conor McGregort…

A kicsit több mint két percig tartó meccsen az első pillanattól egyértelmű volt, esélye sincs a japán kick-boxosnak Mayweather ellen, aki egy perc alatt háromszor is padlóra küldte ellenfelét.

A találkozóval legalább 9 millió dollárt (2.5 milliárd forint) kereső Mayweather haknijára korábbi ellenfele, a világ egyik legismertebb ketrecharcosa, Conor McGregor akkor csak annyit reagált: „Az a kilencmillió dollár nem sokáig tart majd a listám tetején...”

Az ír harcos vélhetően ezzel arra utalt, hogy ha ilyen komolytalan meccsekre áll csak ki Mayweather, akkor már nem is tartja olyan fontosnak, hogy újra szorítóba lépjen ellene.

A bejelentés, amire senki nem számított. Csak viccelt McGregor, vagy komolyan gondolja? (Fotó: AFP)
A bejelentés, amire senki nem számított. Csak viccelt McGregor, vagy komolyan gondolja? (Fotó: AFP)

Itt úgy tűnt, véget is ért a történet, ám most újabb fordulatot vett a sztori.

A semmiből ugyanis jött egy Twitter-bejegyezés McGregortól:

„Tokióba akarok menni, hogy összecsapjak Naszukava Tensinnel egy MMA-meccsen. Még a nyár előtt. Kérlek, intézzétek el, amilyen gyorsan csak lehet!”

Conor McGregor on Twitter

Hogy hogy jött a hirtelen érdeklődés a meccs iránt McGregornál, az valószínűleg örök rejtély marad. Az viszont, hogy tényleg komolyan gondolja-e a fenti mondatokat, vagy csak viccelt, valószínűleg hamarosan kiderül…

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Ifjabb Növényi Norbert győzött, de nem kapott UFC-szerződést

Egyéb egyéni
2026.09.23. 07:07

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

Ezt is megértük: 182 centis „terminátorral” bunyózott egy influenszer San Franciscóban

Egyéb egyéni
2026.09.22. 10:16

Negyven év után vagyunk ismét nyolcban a női kosárlabda-vb-n!

Kosárlabda
2026.09.08. 19:31

Újabb tűzriadó Berlinben a japánok elleni meccs előtt

Kosárlabda
2026.09.08. 12:19

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.23. 19:07

Hatalmas lehetőség: UFC-szerződésért lép ketrecbe ifj. Növényi Norbert

Egyéb egyéni
2026.07.14. 12:24