Ökölvívás: bedobták a törülközőt, 2 percig tartott Mayweather meccse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.31. 15:37
Alig több mint kettő percig tartott Floyd Mayweather meccse Japánban, az amerikai bokszoló ennyi idő alatt háromszor is padlóra küldte ellenfelét, és végül azzal ért véget a találkozó, hogy a japán harcos edzője bedobta a törölközőt…

Már a meccs felvezetése is finoman szólva érdekesre sikeredett, a bejelentését követően ugyanis Mayweather tagadta, hogy kiáll a nála 21 évvel fiatalabb, 20 esztendős Naszukava Tensin ellen, később azonban mégis meghirdették a találkozót.

A program alapján magyar idő szerint délben kellett volna kezdődnie az összecsapásnak, amelyet a tervek szerint gálamérkőzésként rendeztek meg, három háromperces menetre tervezve, bírák és zsűrik nélkül bokszolva, azaz úgy, hogy nem születik hivatalos eredmény a végén.

A baj csak az volt, hogy senki sem tudta, hol van Mayweather, ő ugyanis nem jelent meg időben a stadionban.

Mayweather bevonulása tovább tartott, mint maga a meccs… (Fotó: AFP)
Mayweather bevonulása tovább tartott, mint maga a meccs… (Fotó: AFP)

A program végül több mint két órát csúszott. Az amerikai arra fogta a stílusos késést, hogy a hoteljét elöntötte a víz, ezért nem tudott időben elindulni…

Végül azonban magyar idő szerint 15.15-kor sikerült beterelni mindkét harcost a ringbe, így elkezdődhetett a meccs.

Az hamar egyértelművé vált, hogy Mayweather nem veszi túl komolyan ezt az egész felhajtást, az amerikai folyamatosan poénkodott, nevetgélt, pózolt a kameráknak, táncolt…

Aztán az első perc bohóckodása után egyik pillanatról a másikra magasabb fokozatba kapcsolt, és néhány másodperc alatt háromszor is padlóra küldte japán ellenfelét.

A vége az lett, hogy alig több mint két perc elteltével ellenfele edzőjebedobtaa törülközőt.

AZ ÜTÉS, AMI UTÁN REPÜLT A TÖRÜLKÖZŐ

Mindezért a hírek szerint Mayweather nagyjából 88 millió dollárt kap a televíziós és szponzori díjakkal együtt, azaz átszámolva nagyjából 25 milliárd forintot…

Legfrissebb hírek

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.23. 19:07

Elhunyt Szántó Imre, Öcsi bácsi

Ökölvívás
2026.07.15. 11:31

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
2026.06.30. 09:31

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
2026.06.29. 22:14

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:53

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:02

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:00