Ökölvívás: Klicsko és Morales is bekerül a Hírességek Csarnokába

Vágólapra másolva!
2017.12.06. 09:26
Az ukrán Vitalij Klicsko és a mexikói Érik Morales is bekerül az ökölvívó nemzetközi Hírességek Csarnokába, amely az egyesült államokbeli Canastotában található.

„Sok bokszoló álma, hogy bekerüljön a Hírességek Csarnokába” – mondta Vitalij Klicsko, korábbi profi nehézsúlyú világbajnok, aki 2014 óta Kijev polgármestere. Hozzátette: bár gondolt rá, mégsem számított arra, hogy egy nap majd ő is ott lesz a legendás ökölvívók között, akik számára is példaképek voltak. „Sok bokszoló álma, hogy bekerüljön a Hírességek Csarnokába” – mondta Vitalij Klicsko, korábbi profi nehézsúlyú világbajnok, aki 2014 óta Kijev polgármestere. Hozzátette: bár gondolt rá, mégsem számított arra, hogy egy nap majd ő is ott lesz a legendás ökölvívók között, akik számára is példaképek voltak.

Vitalij Klicsko 1996 és 2013 között volt profi ökölvívó, pályafutásának ebben az időszakában két veresége mellett 45 alkalommal nyert, ebből 41-szer KO-val vagy technikai KO-val.

A most beválasztott négy ökölvívó között van még Érik Morales, aki profiként négy különböző súlycsoportban szerzett világbajnoki övet.

A nem sportolói kategóriában elismert öt személy egyike a német Klaus-Peter Kohl, a Klicsko fivérek mellett korábban több magyar ökölvívót – többek között Balzsay Károlyt, Erdei Zsoltot, Kovács Istvánt – foglalkoztató hamburgi Universum Box-Promotion promótere, aki több mint 2100 profi mérkőzést szervezett.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kapja vissza a régi fényét a magyar boksz!

Ökölvívás
2025.07.20. 07:54

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Felvette a Hírességek Csarnokába Diogo Jotát a Wolves

Angol labdarúgás
2025.07.18. 15:15

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56
Ezek is érdekelhetik