Kótai Mihály újra címmeccsen lép ringbe

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2010.05.21. 11:50
null
Kótai Mihály újra ringbe lép (Fotó: Korponai Tamás, archív)
Kótai Mihály újra címmérkőzésen bokszol! A magyar bokszoló legutóbb négy évvel ezelőtt lépett a ringbe a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) nagyváltósúlyú világbajnoki címéért, pénteken pedig az egyik legrangosabb szervezet, a Bokszvilágszövetség (WBA) középsúlyú interkontinentális övéért bokszol. Ellenfele Kijevben a grúz Avtandil Hurcidze.

Kótai Mihály (36–3–1, 16) hároméves kihagyást követően tavaly tért vissza a kötelek közé. A WBF és az IBO korábbi nagyváltósúlyú világbajnokának három hatmenetes meccse volt, idén februárban szintén hatmenetes küzdelem után ugyancsak győztesen emelték fel a kezét. Május 21-én Kijevben a grúz Avtandil Hurcidze (20–1–2, 12) az ellenfele, azonban most már 12 menet következik, a WBA középsúlyú interkontinentális övéért. Nagy vihar kerekedhet, mivel mindkét bunyós beceneve Tornádó...

– A világbajnoki címmérkőzéseit leszámítva a második legrangosabb címéért bokszol. Kétezer-kettőben a Bokszvilágtanács nagyváltósúlyú nemzetközi öve volt a tét.
– Igen, ezért azt mondanám, hogy a nyolc évvel ezelőtti meccsen kicsit több forgott kockán, mint a pénteki mérkőzésen fog, mert a Bokszvilágtanács azért rangosabb világszervezet – kezdte a Nemzeti Sport Online-nak adott nyilatkozatát Kótai.

– Ha azt nézzük, a négy nagy szervezet között a Bokszvilágszövetség is ott van, másrészt az interkontinentális címtől egy ugrás lenne a vb-címmeccs. Tehát ebből a szempontból több forog kockán. Egyáltalán hogyan jött össze a lehetőség?
– Tavaly azért kezdetem ismét bokszolni, mert nagyon meghíztam. Nagy akaraterő kellett hozzá, hogy lefogyjak, de aztán jött a lehetőség egy mérkőzésre. Nem bántam meg, főleg, hogy aztán még kétszer bokszoltam. Jól éreztem magam, nem volt különösebb tervem, örültem, hogy bunyózhatok, ezzel zártam az elmúlt esztendőt.

– A Polish Box-promotionnál együtt dolgozott Veres Lászlóval. Most ki a menedzsere, edzője?

– A lengyelekkel megszűnt a kapcsolatom, Veressel nem, ő az edzőm. Egyébként a magam menedzsere vagyok.  

– S egyszer csak eljutott arra a pontra, hogy komolyan kellene folytatnia?
– Ez igaz is, meg nem is. Februárban a Papp László Sportarénában nem ment rosszul osztrák ellenfelemmel szemben, s az sem mellékes, hogy kitüntettek a Magyar Köztársaság Lovagkereszt érdemrendjével. Szóval jól éreztem magam a bőrömben.

– Akkor inkább véletlen, hogy összejött ez a címmeccs?
– Azért ezt sem mondanám. Viszont nem vállaltam volna el, ha nem éreznék magamban erőt a győzelemre.

– Hurcidzének ez az ötödik címvédő mérkőzése középsúlyban. Lakóhelyén, Kijevben lesz a meccs, jobb a K. O.-mérlege, folytassam?
– Egyszer minden sorozat véget ér, az, hogy Kijevben lesz a mérkőzés, annyit tesz, hogy tizenkét menetből tízet meg kell nyernem. Az pedig, hogy kinek milyen a K. O.-mérlege, az nem mindig mérvadó. A grúz más miatt veszélyes: százhatvanhárom centi magas, de úgy jön előre, mint Tyson. Rengeteget üt, szinte kergeti ki a ringből ellenfelét. S az első tízben van a szervezet ranglistáján.

– A grúz egyetlen vereségét attól a Tony Marshalltól szenvedte el, aki olyan nagyságokkal mérkőzött, mint Winky Wright, Kassim Ouma, Fernando Vargas vagy Javier Castillejo – igaz, egyikük ellen sem nyert. Lehet ebből valamire következtetni?
– Nem. Nekem inkább támpont az, hogy a grúz tavaly áprilisban Kovács Attilával bokszolt, s pontozással legyőzte.

– Tavaly áprilisban a súlya miatt nem ismertem önre. Régebben nagyváltósúlyban bokszolt, pénteken középsúlyban lép a ringbe. Nehéz hoznia a súlyát?
–Egyáltalán nem.

 – Győzelme esetén szinte kikerülhetetlen, hogy egyszer még a világbajnoki címért is bokszolhat. Gondolt már erre?

– Bokszban óriási hiba, ha valaki a következő ellenfél helyett a következő utánira gondol. Tény, van reális alapja, amit mond, fogalmazzunk úgy, lehet, hogy a Jóisten fogja a kezem.

 – A sportágválasztó hétvégén az egyik legnépszerűbb sportoló volt. Sok gyerek megy bokszolni az ön hatására?
– Remélem! Ha abból következtetek, hogy sokan voltak a ringben, akkor igen a válaszom.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik