Tour de Ski: Kowalczyk nyerte a 10 km-t, és két perccel vezet

Vágólapra másolva!
2011.01.08. 16:20
Címkék
Az olaszországi Val di Fiemmében a hetedik szakasszal folytatódott a Tour de Ski, amelyen 10 km-es tömegrajtos, klasszikus stílusú versenyt teljesítettek a hölgyek. A győzelmet a lengyel Justyna Kowalczyk szerezte meg a norvég Theresa Johaug és az olasz Mariana Longa előtt.
Már a táv elején meglógott a mezőnytől a norvég Johaug és az összetettben vezető Kowalczyk, így az első részhajránál már több mint tíz másodperces előnyük volt a többiekhez képest. A finn Saarinen próbált meg utánuk eredni, így rendre ő gyűjtötte be a részhajráknál a harmadik helyért járó 5 másodperces időjóváírást. Az elsőket meg Kowalczyk szerezte meg, aki aztán a hajrában el is húzott Johaug mellett, aki azonban összetettben így is szépen előrelépett a kilencedik helyről. A harmadik helyet végül már szűk egyperces hátránnyal az olasz Longa szerezte meg. Összetettben Kowalczyk előnye így már több, mint két perc a második helyre feljövő Longa előtt, s nehezen elképzelhető, hogy ezt a vasárnapi zárószakaszon elveszítse. A dobogó további helyeiért viszont még nagy csata várható az olaszok, Majdic, az ötödik helyre feljövő Johaug és a svéd Kalla között.
TOUR DE SKI, 7. SZAKASZ, VAL DI FIEMME (OLASZORSZÁG)
NŐI 10 KM (KLASSZIKUS STÍLUS, TÖMEGRAJT)
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 30:27.6
2. Therese Johaug (norvég) +6.3
3. Marianna Longa (olasz) +55.7
A TOUR DE SKI ÁLLÁSA
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 2:12:17.3
2. Marianna Longa (olasz) +2:08.5
3. Arianna Follis (olasz) +2:33.0
 TOUR DE SKI, 7. SZAKASZ, VAL DI FIEMME (OLASZORSZÁG)
NŐI 10 KM (KLASSZIKUS STÍLUS, TÖMEGRAJT)  
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 30:27.6
2. Therese Johaug (norvég) +6.3
3. Marianna Longa (olasz) +55.7
A TOUR DE SKI ÁLLÁSA  
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 2:12:17.3
2. Marianna Longa (olasz) +2:08.5
3. Arianna Follis (olasz) +2:33.0

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek

Horváth Donát szeretne a Volán meghatározó játékosa lenni

Jégkorong
9 perce

Két veszprémi a klub-vb álomcsapatában, az MVP és a gólkirály is a magyar klubé

Kézilabda
15 perce

Golomán György újra az ACB-ligában játszik

Kosárlabda
32 perce

Ez ám a mesterhármas! – háromszor védte ki ugyanazt a büntetőt a Lille kapusa

Európa-liga
33 perce

Eltitkolt futballsztárjaink a vasfüggönyön túl

Labdarúgó NB I
42 perce

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
52 perce

Férfi kosár Ek: ciprusi ellenféllel teljes a Szombathely csoportja

Kosárlabda
1 órája

Molnár Ádin volt az NB I 8. fordulójának U21-es ásza

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik