Sífutás: Follis remek hajrájával az olaszok nyerték a női váltót

Vágólapra másolva!
2011.02.06. 14:23
Címkék
Az oroszországi Ribinszkben a nők 4x5 km-es váltóversenyével folytatódott a sífutók világkupa-sorozata. A győzelmet a Genuin, Longa, Rupil, Follis összeállítású olaszok szerezték meg a az orosz I-es és II-es csapat előtt.
A hölgyek váltóversenye még foghíjasabb volt, mint a férfiaké, hiszen összesen hét csapat indult, s abból négy a házigazdáké volt. Rajtuk kívül csak az olaszok, a franciák és a szlovénok színesítették a mezőnyt.

A táv első felén az orosz I-es csapat alaposan meglépett a többiektől, volt már félperces előnye is, ám az olasz váltó második tagja a nyomába eredt, így féltávnál csak tíz másodperc volt a hátránya. A többiek viszont már egy perc körül jártak.

A különbség a harmadik váltásnál is megmaradt, a sprintvilágbajnok Arianna Follis azonban fokozatosan elkezdett zárkózni Mihajlovára, s három kilométerrel a cél előtt be is érte. Egy kilométert együtt haladtak, de aztán az olasz iramváltását siker koronázta, s végül több mint tíz másodperces előnnyel végül ő ért elsőként a célba.

SÍFUTÓ-VK, RIBINSZK (OROSZORSZÁG) 
NŐI 4x5 KM-ES VÁLTÓ  
1. Olaszország 53:15.3
2. Oroszország I    +12.1
3. Oroszország II +1:24:1

Legfrissebb hírek

Horváth Donát szeretne a Volán meghatározó játékosa lenni

Jégkorong
11 perce

Két veszprémi a klub-vb álomcsapatában, az MVP és a gólkirály is a magyar klubé

Kézilabda
17 perce

Golomán György újra az ACB-ligában játszik

Kosárlabda
34 perce

Ez ám a mesterhármas! – háromszor védte ki ugyanazt a büntetőt a Lille kapusa

Európa-liga
35 perce

Eltitkolt futballsztárjaink a vasfüggönyön túl

Labdarúgó NB I
44 perce

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
54 perce

Férfi kosár Ek: ciprusi ellenféllel teljes a Szombathely csoportja

Kosárlabda
1 órája

Molnár Ádin volt az NB I 8. fordulójának U21-es ásza

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik