Ferencváros: Édesanyám folyamatosan csuklott - Balog Zoltán

Vágólapra másolva!
2010.09.20. 09:47
A Ferencváros labdarúgócsapata a kiábrándító újpesti 6–0-s vereség után szombaton, hazai pályán 2–1-re kapott ki az újonc Siófoktól. Balog Zoltán, a zöld-fehérek védője igen önkritikus nyilatkozatot adott a Nemzeti Sportnak.
„Mi, idősebbek átéltünk már hasonló krízist – kezdte Balog Zoltán. – Az együttes külföldi, valamint fiatal labdarúgói viszont most szembesülhetnek először, milyen a hangulat kudarc idején. Elsősorban tehát mentálisan kell javulnia a társaságnak, s valóban, e téren mi tehetünk sokat. Nincs mese, fel kell ismernie minden játékosnak, hogy nemcsak a sikerek, a győzelmek után fradista az ember, hanem viselni kell a vereségekkel járó kritikákat is. Nem könnyű, de sohasem volt az, hiszen a Fradi szurkolóit nem érdekli a középszerűség, a lelátó népe mindig, mindenáron győzelmet vár el tőlünk – most is, amikor pedig látható, rossz szériába kerültünk. Igaz, korábban is megesett már, hogy egymás után kétszer kikapott a csapat, de nem hat nullára az Újpesttől, s utána nem az újonc Siófoktól. Sajnos, szombaton már bennünket, rutinosabbakat is megtalált a közönség. Szegény édesanyám folyamatosan csuklott, annyit emlegették. Vasárnapig van idő a lelkek gondozására, s azon leszünk, hogy a Vasas ellen már újra a Videoton és az ETO elleni arcát mutassa a Ferencváros."
Legfrissebb hírek

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
3 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:48

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:09

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:45

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09
Ezek is érdekelhetik