Népsport: valóra vált Coubertin báró álma
A modernkori olimpizmus atyja, a NOB második elnöke, a francia pedagógus, történész és sportvezető, Pierre de Coubertin úgy gondolta, a sport képes hozzájárulni az ifjúság testi és erkölcsi neveléséhez, valamint a nemzetek közötti békés kapcsolatok erősítéséhez. (Na nem mintha a korabeli olimpiai mozgalom mentes lett volna az elitizmustól és a társadalmi kirekesztéstől, hiszen szinte teljes egészében a felsőbb rétegek kiváltsága volt a nőket pedig a közelébe sem engedték…) A 19. század végén az angol iskolarendszer a sportot már a nevelés integráns részének tekintette, Coubertin több alkalommal tanulmányozta a brit iskolák működését, és meggyőződött arról, hogy a rendszeres testmozgás fegyelemre, kitartásra és közösségi gondolkodásra neveli a fiatalokat.
Az olimpiai eszme újjáélesztésében alapvető szerepet játszott az ókori görög hagyomány, hiszen Olümpiában nemcsak sport-, hanem vallási és kulturális ünnepet rendeztek, amely ideiglenesen békét teremtett a görög poliszok között. Coubertin ezt az eszmét kívánta modern formában újraéleszteni, egy olyan nemzetközi sportesemény létrehozásával, amely rendszeresen összehozza a világ atlétáit. Enyhén szólva is sikerült neki
(Az olimpiai játékok újjászervezésének gondolata nem volt teljesen új, már a 19. század közepén is történtek erre kísérletek, Evangelosz Zappasz például a saját vagyonából finanszírozott atlétikai versenyeket Athénban az 1850-es és 1870-es években.)
A fordulópontot egy 1894-es párizsi összejövetel jelentette a Sorbonne Egyetemen, amelyen elhatározták az ókori olimpiai játékok újjáélesztését. A kongresszus során megalapították a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, első elnökének a görög Demetriosz Vikelaszt választották, egyértelműen jelezve, hogy az ókori görög hagyományra épül az újkori olimpizmus gondolata is.
Na de mi legyen a helyszín? Coubertin báró eredetileg Párizst javasolta, azonban a résztvevők végül úgy döntöttek, hogy az első, 1896-os játékokat Athénban rendezik meg. Ugyanitt az is eldőlt, hogy a később már más-más országok lesznek a rendezők – és csak négy évet kellett várnia arra, hogy Coubertinnek a francia fővárosra vonatkozó eredeti terve valóra váljon.
Görögország gazdasági helyzete akkoriban nem (inkább sem, lásd 2004…) volt olyan fényes, hogy vidáman megrendezzen egy ekkora projektet, de I. György mellett a közadakozás és több gazdag mecénás is az olimpia mögé állt. Mindenekelőtt egy dúsgazdag kereskedő, Jorgosz Averoff, akinek gáláns hozzájárulásával elhárultak az akadályok a rendezés elől. Teljes egészében márványból rekonstruáltak például 920 ezer drachmáért az ókori Panathinaiko-stadiont, amely a maga 80 ezres befogadóképességével az első újkori olimpia központi helyszíne lett. Itt rendezték az atlétikai és a birkózóversenyeket, az építkezést személyesen a későbbi király, akkori trónörökös, a szervező bizottságot elnöklő Konstantin spártai herceg felügyelte.
Mielőtt Averoff a színre lépett, már Budapest is felvetődött házigazdaként, a magyar NOB-tag, Kemény Ferenc úgy gondolta, az 1896-os milleniumi ünnepségek sorába kiválóan illeszkedne az első újkori nyári olimpia, de a kor – és Kemény kétségtelenül elenyésző itthoni tekintélye – nem volt alkalmas az ötlet valóra váltására.
Az athéni olimpia sikerének egyik kulcsa az volt, hogy képes volt ötvözni a hagyományt és a modernitást. Ettől például öttusa még nem szerepelt a programban (sokan hiányolták, 1912-ben végül beszavazták), másik kilenc alapsportág viszont igen. Az evezést a rossz idő, a vitorlázást a görögök által felkínált gyenge hajóállomány miatt törölték végül a műsorból.
A történelmi első aranyérmet nagyjából 1500 év szünet után az amerikai James Connolly nyerte meg hármasugrásban – de ez sem pontos, mert a győztesek ezüst, a második helyezettek bronzérmet kaptak, a harmadikok meg babérágat. A résztvevők több mint 65%-a görög volt, de így is csak tíz számban diadalmaskodtak, kész szerencse, hogy az igazán historikus indíttatású maratoni futás közöttük volt.
A játékok legnagyobb sztárja a birkózásban és tornában négyszeres bajnok német Carl Schuhmann volt, de a mi Hajós Alfrédunk duplázása is érdemes a nemzetközi elismerésre. Az első játékokra írta a Szpiridon Szamarasz, Kosztisz Palamasz duó a ma is használatos olimpiai himnuszt, amelyet a NOB 1958-ban emelt hivatalos rangra. (Az oroszok például eltekintenének attól, hogy hallják, hiszen hagyományosan ez szól azoknak a győzelménél, akiknek a nemzeti olimpiai bizottságát kizárja az olimpiáról a NOB…)
Ahhoz képest, hogy 169 görög indult harcba a dicsőségért, a mindössze 14 sportolóval érkező amerikaiak eggyel több győzelmet arattak (11), és közülük egyedül az úszó Gardner Williams nem végzett egyik számban az első háromban – de ez sem biztos, mert csak az első két célba érkezőt rangsorolták…
Amikor I. György az április 25-i záróünnepségen berekesztette az I. Nyári Olimpiai Játékokat, és átadta az elismeréseket az egyes versenyszámok legjobbjainak, még senki sem hitte, hogy mivé lesz Coubertin báró álma.
| EMLÉKEZTETŐ |
 I. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK |
Népsport: rózsaszín lapokra nyomott legenda
Népsport: Arvydas Sabonisnál elszakadt a húr
