A futball mindig kitermelte a maga korszakalkató mestereit. Régen Meislt, Weiszt, Pozzót, Sebest, az elmúlt évtizedek és a jelen nagyjait meg kár is lenne citálni, mindenki ismeri őket. Skóciában viszont senki sem Sir Alex Fergusonnal kezdi a felsorolást, hanem egy burnbanki szénbányász fiával, John (pontosabban: Jock) Steinnel.
Stein a két világháború között, roppant nehéz időkben volt gyerek, amikor Skóciában a szénbányászat még biztos megélhetést, igaz, roppant kemény munkát is jelentett. Az sem lehet véletlen, hogy nagy kortársai közül Bill Shankly vagy Bob Paisley is pontosan így nőtt fel. Fiatalon maga is bányászként dolgozott, mielőtt rátalált volna a futball.
A pályán védőt játszott, először az amatőr Blantyre Victoriában, majd a walesi Llanelli Townnál, csupa felejthető csapatban. Innen igazolta le már 29 évesen, 1951-ben a Celtic. Bár nem tartozott a legnagyobb klasszisok közé, munkabírása, fegyelmezettsége és főleg pályán kívüli vezetői képességei miatt gyorsan tiszteletet vívott ki. Egy év glasgow-i tartózkodás után máris csapatkapitány lett, tegyük hozzá: az első protestáns játékosként, aki ezt a szerepet betölthette a hagyományosan katolikus klubban.
Egy 1957-es térdsérülés miatt visszavonulni kényszerült, de ekkor már mindenki érezte, hogy igazi hivatása az edzői pálya lesz. Első menedzseri állását a Dunfermline Athletictől kapta 1960-ban. A klub enyhén szólva sem tartozott a skót elithez, de Stein fegyelmezett munkája, innovatív edzésmódszere és kivételes taktikai érzéke gyors és váratlan sikereket hozott. 1961-ben Skót Kupát nyert a csapattal – a Dunfermline történetének első nagy trófeáját. Azóta is egy 1968-as kupasiker a klub egyetlen valamirevaló címe.
Miután 1964-ben rövid időre a Hibernian edzője lett, a Celtic vezetése úgy döntött, „hazahívja”, immár menedzserként. Ez a döntés aztán nemcsak a glasgow-i klub, hanem az egész skót futball jövőjét meghatározta. Amikor átvette a Celticet, a klub akkora válságban volt, hogy már több mint egy évtizede nem tudott bajnokságot nyerni. Stein rendet tett az öltözőben, új edzésfilozófiát vezetett be, és nyomatékosította, hogy a fiatal, helyi tehetségekre fog építeni.
Az eredmények azonnal jöttek: már első évében Skót Kupát nyert, a következő több mint egy évtizedben pedig alig tudott hibázni. 1966 és 1974 között a Celtic kilenc egymást követő bajnoki címet szerzett – ráadásul Stein fiai nemcsak hazai pályán domináltak, hanem Európában is sikerült nekik az áttörés.
Harmadik idényének végén, 1967. május 25-én, Lisszabonban a glasgow-i zöld-fehérek megnyerték a Bajnokcsapatok Európa-kupáját: 2:1-re legyőzték Helenio Herrera klasszikus Grande Interét, ezzel első brit (és első nem dél-európai) klubként elhódították a legrangosabb európai trófeát. Az egész keret Glasgow 30 mérföldes körzetéből származott – egyedülálló bizonyítékaként annak, hogy nem csak méregdrága igazolásokkal lehet nemzetközi nívón teljesíteni.
Az azóta „Lisszaboni Oroszlánok” néven ismert csapat nemcsak futballtörténeti, hanem kulturális ikon is lett Skóciában. Stein stílusa – támadó, kreatív, bátran kockáztató futball – szöges ellentétben állt az olasz catenaccióval, a Celtic győzelme új korszakot nyitott az európai labdarúgásban.
Jock Stein 1978-ig vezette a Celticet, majd rövid ideig a Leeds United menedzsere lett. Anglia azonban nem volt neki túlzottan ideális közeg, így hamar visszatért Skóciába, és 1978-tól haláláig a skót válogatott szövetségi kapitánya lett.
A Dalglish-, Souness-, Wark-féle generáció élén sem volt sikertelen, bár a kor sztárjaitól hemzsegő kerettel az 1982-es világbajnokságon nem jött össze neki az áttörés. A gólkülönbségen múlt. Minden idők egyik legjobb brazil válogatottja a csoportban mindenkit elvert, Új-Zéland senkinek sem akadt meg a torkán, így a skót–szovjet meccs döntött a második továbbjutóról – 2–2 lett, aminek Blohinék örülhettek. Stein munkája mégis stabilitást és reményt adott a skót szurkolóknak, akik joggal lehettek büszkék válogatottjuk harciasságára.
A következő vb előtt már a selejtezőben is meg kellett szenvedni legalább a pótselejtezőt érő második helyért, hiszen a spanyolok és a walesiek is a skótokkal szerepeltek egy csoportban. 1985. szeptember 10-én Skócia döntő fontosságú világbajnoki selejtezőt játszott a cardiffi Ninian Parkban, ahol legalább egy pont kellett Steinéknek az üdvözülést jelentő második helyhez. Wales vezetett, a Rangerse szélsője, Davie Cooper a hajrában 11-esből egyenlített, és az amúgy is betegeskedő Stein szíve ezt már nem bírta el. Rosszul lett a kispadon, és a stadion orvosi szobájában fél óra múlva szívroham következtében elhunyt. A skótok öltözőjében a frenetikus öröm helyett a mély gyász lett az úr, az pedig már történelem, hogy az addigi segédedző, bizonyos Alex Ferguson végül kivezette Dalglishékat Mexikóba…
![]() Született: 1922. október 5., Hamilton Legjobb eredményei |
Az edző Jock Stein nemcsak lenyűgöző eredményeivel, hanem korát messze megelőző szemléletével is maradandót alkotott. Például közösségépítésben – számára a futball nem csupán taktikából és edzésből állt, a Celticet valósággal családdá formálta, amelyben minden játékos hitt a közös ügyben.
Nem félt bátran támadni, szerette a kreatív, közönségszórakoztató játékot, nem véletlen, hogy a szurkolók is rajongtak érte. Főleg mert végig a helyi játékosokba vetett hit vezérelte glasgow-i munkája során: a Lisszaboni Oroszlánok története bizonyítja, hogy a helyi tehetségek sokszor többet érnek, mint a drága igazolások.
Mindemellett Stein óriási hatással volt az őt követő edzőgenerációkra, Alex Ferguson például így emlékezett rá: „Amikor Jock Stein beszélt, mindenki rá figyelt. Nemcsak edző volt, hanem tanító és vezető, aki megváltoztatta a skót futballt.”
Jock Stein szobra ma természetesen ott áll a Celtic Park előtt, amelynek egyik lelátója is a Jock Stein Stand nevet viseli. Öröksége messze túlmutat a győzelmeken és a trófeákon. Ő volt az az ember, aki bebizonyította, hogy a futball több mint sport: közösségi erő, kulturális jelképrendszer és inspirációs forrás. A Celtic európai és skóciai sikerei, a válogatott iránti elkötelezettsége és embersége miatt neve örökre ott marad a skót futball panteonjában. Természetesen a fő helyen.
![]() A magyar futballnak is van egy legendás alakja, aki a kispadon vesztette életét. A Jock Stein által oly nagyra tartott Aranycsapat középhátvédje, Lóránt Gyula a görög PAOK Szaloniki edzője volt 1981-ben. A címvédő Olympiakosz elleni bajnoki rangadó 76. percében kapott végzetes szívrohamot. |