Női kézi Eb: ez igen! A svédek mínusz hatról legyőzték a franciákat

Vágólapra másolva!
2014.12.14. 19:31
null
A svédek nagy csatában győztek a franciák ellen (Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat)
A magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének II. csoportjában Franciaország az első félidőben hat góllal is vezetett Svédország ellen, végül azonban 29–26-ra kikapott. A játéknap záró mérkőzésén a hollandok gólzáporos győzelmet arattak Szlovákia ellen, így a csoport élére ugrottak.

 

SVÉDORSZÁG–FRANCIAORSZÁG

A játéknap legjobban várt mérkőzése a svéd–francia összecsapás volt, amelyen a C- és D-csoport első helyezettjei mérték össze tudásukat. Ennek ellenére a zágrábi aréna így is szinte kongott az ürességtől. A franciák parádés kezdésüknek köszönhetően hat góllal is vezettek az első játékrészben (8–2), a svédek azonban a szünetre kétgólosra csökkentették hátrányukat.

Fordulás után pedig rögtön egyenlítettek (14–14), 21–20-nál pedig már Svédország volt előnyben. A franciák innen még fordítottak, de 23–22-es állást követően már az egyenlítésre sem futotta erejükből, s a svédek végül három góllal nyertek.

NÉMETORSZÁG–MONTENEGRÓ

Nem ez volt az Európa-bajnokság legjobb iramú mérkőzése, az egyszer biztos. A zágrábi csarnok nyitó meccsére kevés néző volt kíváncsi, talán ez is közrejátszott abban, hogy nem volt nagy tempójú az összecsapás. Az első gólt a németek dobták, a címvédő Montenegró azonban rögvest fordított, s onnantól kezdve egyszer sem volt hátrányban. A németek csupán 8–8-nál tudtak ráijeszteni ellenfelükre.

A montenegróiaknál (és a mérkőzésen is) Milena Knezsevics volt a legeredményesebb a maga nyolc góljával, amihez tíz lövési kísérletre volt szüksége.

HOLLANDIA–SZLOVÁKIA

A szlovákok tíz percig tudták tartani a hollandok tempóját, aztán úgy maradtak. Az állás 6–6 után lett 11–6 a hollandoknak, miközben a szlovákok tíz percig gólképtelenek voltak. A szünetre hétgólos előnyhöz jutó Hollandia a folytatásban tovább növelte a különbséget, az esélytelenebb Szlovákiának a felzárkózásra sem volt esélye, osztálykülönbség volt a két válogatott között. A hollandok gyors mozgásra és rengeteg irányváltásra alapozó játéka bizony több nézőt érdemelt volna, a csarnok ugyanis hallhatóan kongott az ürességtől.

NŐI KÉZILABDA EB, 2014
KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT (ZÁGRÁB)

Svédország–Franciaország
29–26 (12–14)
Ld: Hagman 7, Oden 5; ill. Lacrabere 10
Németország–Montenegró 20–27 (10–12)
Ld: Zapf 6, ill. Knezsevics 8, Petrovics, K. Bulatovics 5-5
Hollandia–Szlovákia 30–20 (17–10)
Ld: Polman 7, Broch 5, Van der Heijden 3, ill. Skolkova 6, Jakubisova 5, Michnova 3
A teljes Eb-programot és a csoportok állását itt tekintheti meg!


A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 3 2 1 89–76 +13 5
2. Svédország 3 2 1 98–88 +10 5
3. Montenegró 3 2 1 75–68 +7 4
4. Franciaország 3 2 1 71–67 +4 4
5. Németország 3 3 78–95 –17 0
6. Szlovákia 3 3 62–79 –17 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik