2009 óta először rájátszásban a Cowboys; pihenhet a Patriots

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.21. 22:37
null
Tony Romo gyakorlatilag hibátlan estét zárt, Jason Garrett vezetőedző pedig először ünnepelhet rájátszásszereplést <br />(Fotó: Action Images)
Mai győzelmével az alapszakasz utolsó fordulójának eredményeitől függetlenül bejutott az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság rájátszásába a Pittsburgh Steelers és a Green Bay Packers. A New England Patriots legyőzte a New York Jetset, ezzel biztossá vált, hogy Tom Bradyéknek nem kell a wild card-fordulóban pályára lépniük – három hét múlva főcsoport-elődöntőt játszhatnak.

 

A 22 ÓRA UTÁN KEZDŐDŐ MÉRKŐZÉSEKEN

A Dallas Cowboys a Philadelphia Eagles tegnapi veresége után abban a tudatban lépett pályára, hogy amennyiben sikert arat az Indianapolis Colts ellen, úgy 2009 óta először megnyeri a csoportját és bejut a rájátszásba.

Tony Romo pedig ihletett formában játszva kiütéses sikert aratott együttesével. A dallasi irányítónak 20 passzkísérletéből csupán kettő volt rossz, cserébe adott négy TD-passzt, az együttes örökranglistáján pedig megelőzte Troy Aikmant a passzolt yardokat tekintve (32 971 illetve 32 942).

A hazaiaknál az első negyedben Terrance Williams és Dez Bryant, a másodikban Cole Beasley kapott el TD-t, majd a liga legtöbb futott yardjával bíró DeMarco Murray is feliratkozott az eredményjelzőre (28–0).

A nagyszünet után Jason Witten révén Romo a negyedik TD-passzát is kiosztotta, majd a csereként beálló Brandon Weeden egyetlen passzából Williams jegyzett 43 yardos elkapott touchdownt (42–0).

A harmadik negyed hajrájától kezdve Andrew Luckot (15/22, 109 yard, 2 interception) pihentető Colts erejéből a szépítésre futotta, így nem esett meg az a szégyen, hogy 21 év után pont nélkül marad az együttes (42–7).

Sikerével a Dallas bejutott a rájátszásba, csakúgy mint a bajnok Seattle Seahawks, amely az Arizona ellen jelezte, újra a csoportgyőzelem a célja. A seattle-i csapat az első negyed tapogatózása után lemosta a pályáról a Cardinalst Russel Wilson vezetésével, aki egy futott és két passzolt TD-ig jutott.

A címvédő rekordnak számító 596 yardot hozott össze támadásban, ezzel pedig beérte az NFC Nyugati csoportjának élén álló, most legyőzött Arizonát.

A Buffalo Billsnek viszont nem jött össze a playoff, miután a Bölények 26–24-re kikapotak Oaklandben. A Bills részéről Marcell Dareus és Stephon Gillmore is kidőlt sérülés miatt, Kyle Orton pedig hiába passzolt 329 yardot és 3 TD-t, kétszer is eladta a labdát, így a Bills a végén már csak szépíteni tudott. A hazaiaknál Derek Carr gyenge kezdés után 214 yardig és két TD-passzig jutott, a Latavius Murray, Darren McFadden futóduó pedig 140 yardot termelt.

A New York Giants az Eli Manning (25/32, 391 yard, 3 TD), Andre Williams (26 futás, 110 yard), Odell Beckham Jr. (148 elkapott yard és két TD), Rueben Randle (6, 132, 1) négyes vezérletével szétszedte a St. Louis kiváló védelmét (27–37).

A Steelers két év után ismét a rájátszásban
A Steelers két év után ismét a rájátszásban

 

A Saints a Falconst fogadta az NFC Déli csoportjában, a találkozó kulcsfontosságú volt a rájátszás szempontjából, hiszen győzelmével a Saints azonnal megnyerte volna a kvartettet. Sean Payton csapatának jobban nem is alakulhatott volna a kezdés, miután az újonc Jalen Saunders rögtön 99 yardos visszahordást mutatott be, amit Mark Ingram koronázott meg egyyardos TD-jával (7–0).

Az első félidő a védelmekről szólt, ám a Falcons két mezőnygól mellett az utolsó pillanatokban eljutott a Saints végzónájába, ekkor Matt Ryan adott háromyardos touchdownpasszt Eric Weemsnek, amellyel 13–7-es előnnyel vonulhatott nagyszünetre. A harmadik negyedet az Atlanta kezdte jobban, az újonc Devonta Freeman 31 yardos megiramodása után pedig már 20–7-re vezettek a vendégek. A New Orleans-i védelem hatalmasat hibázott, két elrontott szerelés végeredménye volt a TD.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

Az utolsó játékrész legelején a tight end Jimmy Graham az elkapása után sokak szerint áthaladt a célterületen, aztán elvesztette a labdát, ám a játékvezetők továbbengedték az akciót, majd visszanézés után úgy ítélték meg, hogy nem volt meg a touchdown, ezzel roppant fontos pontoktól esett el a Saints. Hat perccel a vége előtt azonban már nem vehették el Graham hatpontosát, négyyardos elkapásával a hazai csapat pedig 20–14-re feljött.

Drew Breesnek megvolt a lehetősége a fordításra, a legrosszabbkor azonban eladta a labdát, amiből a vendég gárda 23–14-re módosította az állást, és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert. A vége egy labdaszerzés utáni visszahordott TD-vel 31–14 lett a Falconsnak, és az NFC Déli csoportjának első helye az utolsó játékhéten dől majd el, ahol a Panthers pont az Atlantával csap össze.

A 9–5-ös mérleggel álló Ravens borzalmas első félidőt zárt az előzetesen esélytelenebbnek vélt Texans vendégeként. Három mezőnygól mellett a futó Arian Foster TD-passzával (!) a Houston 16–0-ra vezetett két negyed után. Joe Flacco, a Baltimore irányítója 17 passzából összesen három volt jó, kétszer ráadásul el is adta a labdát. A második játékrészben elkezdte hátránya ledolgozását a Baltimore. Torrey Smith elkapott TD-jével, 17–6-ra feljöttek, ám nem sokkal később hiába erőszakolt ki labdaszerzést Elvis Dumervil, hiába, ugyanis Flacco ismét a legrosszabbkor adta el a játékszert. Flacco a folytatásban sem talált magára, több mint 50 átadásából kevesebb, mint a fele (!) volt sikeres, borzalmasan játszott, és a Texans végül 25–13-ra legyőzte a Ravenst.

A 9–5-tel álló Pittsburgh a 8–6-os Kansas Cityt fogadta. Mindkét együttes számára kulcsfontosságú volt az összecsapás, a Steelers győzelmével ha csak ideiglenesen is, de átvehette volna a vezetést az AFC Északi csoportjában, míg a Chiefs amennyiben kikap, akkor szinte biztosan elbúcsúzhatott volna a rájátszásért való harctól. A hatalmas tétnek megfelelően óvatosan kezdtek a csapatok, és az első fél órában csupán egyetlen touchdown született, ez a hazaiak futójához, Le'Veon Bellhez fűződött. Mellette Ben Roethlisberger már tíz sikeres átadásából 150 passzolt yardnál járt, ám a Steelers így is 10–6-ra, csupán négypontos előnnyel zárta a félidőt.

A harmadik negyedben a KC futója, Jamaal Charles elvesztette a labdát, amelyet a Steelers meg is büntetett, és egy remek támadássorozat végén a hazai gárda TD-nal büntetett, amelyet a sztár Antonio Brown kapott el (17–6).

A Green Bay felfalta a Tampát
A Green Bay felfalta a Tampát

A Chiefs a folytatásban sem tudott TD-t elérni, és végül 20–12-re kikapott Pittsburgh-ben, és így valószínűleg nem lesz ott a playoffban. A Steelers ellenben ott van a rájátszásban, ráadásul visszavágott a KC-nek azért, mert tavaly a már biztos playoff résztvevő Chiefs a cserékkel állt fel az utolsó alapszakasz-meccsen, majd ki is kapott a San Diegótól. Ezzel ugrott a Steelersnek a rájátszás. Idén azonban bosszút álltak.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN
A Buccaneersnek esélye sem volt a Packers ellen, Josh McCownt a Sajtfejűek védelme hétszer is beledöngölték a földbe. A 20–3-as győzelemmel eldőlt, hogy a Green Bay biztosan ott lesz a rájátszásban.

A Jetsnek majdnem sikerült meglepnie a New Englandet, ám Tom Bradyék hozták a kötelezőt, és végül izgalmas mérkőzésen 17–16-ra nyertek Rex Ryan csapata ellen. Sikerével a Patriots biztosan a főcsoport-elődöntőben kezdi a rájátszást, nem kell pályára lépnie a wild card-körben.

A Detroit kínkeservesen, de legyűrte a Bearst. Jimmy Clausen teljesítménye miatt aggódhat Jay Cutler, cseréje ugyanis a vereség ellenére sem játszott rosszul.

A Carolina 17–13-ra felülmúlta a Clevelandet, amelyben Johnny Manziel megsérült. Cam Newtonék így átvették a vezetést az NFC Déli csoportjában, az utolsó fordulóban pedig ki-ki meccset játszanak a Falconsszal. Ryan Tannehill majdnem 400 yardot passzolt a Vikings ellen, a Dolphins pedig egy perc alatt megfordította a találkozót, és végül 37–35-re behúzta azt.

NFL
16. FORDULÓ
2014.12.192.25Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans21–13
2014.12.2022.30Washington Redskins–Philadelphia Eagles27–24
2014.12.212.25San Francisco 49ers–San Diego Chargers35–38 – h. u.
2014.12.2119.00Chicago Bears–Detroit Lions14–20
2014.12.2119.00Miami Dolphins–Minnesota Vikings37–35
2014.12.2119.00New Orleans Saints–Atlanta Falcons14–30
2014.12.2119.00New York Jets–New England Patriots16–17
2014.12.2119.00Pittsburgh Steelers–Kansas City Chiefs20–12
2014.12.2119.00Tampa Bay Buccaneers–Green Bay Packers3–20
2014.12.2119.00Carolina Panthers–Cleveland Browns17–13
2014.12.2119.00Houston Texans–Baltimore Ravens25–13
2014.12.2122.05St. Louis Rams–New York Giants27–37
2014.12.2122.25Dallas Cowboys–Indianapolis Colts42–7
2014.12.2122.25Oakland Raiders–Buffalo Bills26–24
2014.12.222.30Arizona Cardinals–Seattle Seahawks6–35
2014.12.232.30Cincinnati Bengals–Denver Broncos
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik