Tizedik döntőjére készülhet a címvédő Werder

Vágólapra másolva!
2010.03.23. 22:27
null
Egy a jelszó: irány Berlin! Marko Marin az első gól után (Fotó: Reuters)
Elsőként a címvédő Werder Bremen csapata jutott be a 2009–2010-es labdarúgó Német Kupa döntőjébe, miután hazai pályán 2–0-ra legyőzte a magyar légiósai nélkül felálló FC Augsburgot.

Története első Német Kupa-fináléjába juthatott volna be az FC Augsburg – igaz, magyar közreműködés nélkül, mert sem a kegyvesztettnek tűnő Torghelle Sándor, sem a sérülése után még nem harcra kész Szabics Imre nem került be a Werder elleni keretbe.

A másodosztályban szenzációs formába lendült FCA előtt adódott az első nagy helyzet, az 5. percben. Michael Thurk Brinkmann elé tálalt, aki nem találta el jól a visszatett labdát. A brémaiak részéről Fritz villant két lövéssel, majd az esélyes Werder át is vette a mérkőzés irányítását.

A bajorok 30 percet bírtak kapott gól nélkül, ekkor azonban magasabb sebességfokozatba kapcsolt Marko Marin és Mesut Özil: gyors kényszerítőjük után Marin gurított a kapujából kirohanó Jentzsch mellett a hálóba (1–0).

Az eredményjelzőn papírforma-eredmény szerepelt, de ez érthető módon nem tetszett az augsburgiaknak, akik legveszélyesebb csatáruk, Thurk révén kétszer is közel kerültek az egyenlítéshez. A gólerős támadó előbb a 42. percben találta el a kapufa belső élét, majd az 52.-ben teljesen egyedül állva, óriási ziccerben magasan kapu fölé lőtt.

A figyelmeztető jelek ellenére nagyon is nyugodtan focizott a Werder, az Augsburg pedig megérezte a lehetőséget, és mezőnyben is egyre jobban játszott. Gólt viszont a Bremen rúgott, a 85. percben: egy gyorsan előreívelt szabadrúgással Claudio Pizarro lépett meg (az augsburgi kapitány, Uwe Möhrle beragadt), és higgadtan ki is használta a lehetőséget, eldöntve ezzel a döntőbe jutás kérdését (2–0).

A címvédő Werder Bremen története során tizedszer jutott be a Német Kupa fináléjába, eddigi kilenc fellépéséből hatot megnyert. Az Augsburg pedig arra koncentrálhat, ami alighanem a helyi szurkolóknak is a legfontosabb: a feljutásért folytatott harcra. A másik ágon szerdán Schalke 04–Bayern München presztízsrangadót rendeznek, a döntőre május 15-én, a berlini Olimpiai Stadionban kerül sor.

NÉMET KUPA
ELŐDÖNTŐ
Werder Bremen–Augsburg 2–0 (Marin 30., C. Pizarro 84.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik