Németország: hiába a negatív teszt, hazaküldték a válogatott kapust

2020.11.11. 18:33
null
Bernd Leno aligha a legrövidebb hazautat mutatta meg Oliver Baumann-nak, a hoffenheimi kapusnak mégis mennie kellett (Fotó: AFP)
Oliver Baumann elhagyta a német válogatott edzőtáborát – számolt be a helyi labdarúgó-szövetség. A Hoffenheim kapusának azután kellett hazatérnie és karanténba vonulnia, hogy klubcsapatánál több pozitív teszteredmény is született, s szerdára virradóra már hét igazolt esetnél járnak a sinsheimiek. Az angol U21-es válogatottba behívott, szintén a Hoffenheimben futballozó Ryan Sessegnon is karanténba került, annak ellenére, hogy Baumannhoz hasonlóan negatív teszteredményeket adott mindeddig.

Baumann hétfő óta készült együtt a német válogatottal, azóta a DFB beszámolója szerint kétszer tesztelték, mind a két vizsgálat negatív eredményt adott koronavírus-fertőzöttségre. A német egészségügyi hatósággal konzultálva mégis úgy döntöttek, Baumann-nak házi karanténba kell vonulnia.

Az AP időközben arról számolt be, az angol Ryan Sessegnon szintén elhagyta U21-es válogatottja edzőtáborát. Az ok az, hasonlóan Baumannhoz, hogy közvetlen kapcsolatba került igazoltan fertőzött emberekkel a Hoffenheimnél.

A német élvonalban szereplő sinsheimi klubnál eddig öt játékosról és két stábtagról derült ki, hogy Covid-pozitív, az izraeli Munasz Dabburról és a dán Robert Skovról például az után, hogy megérkezett a válogatottjához.

A németek a csehekkel meccselnek ma este. A találkozót a Nemzeti Sport Online-on élő, szöveges közvetítésünk segítségével követhetik nyomon.

LABDARÚGÁS
VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

18.00: Románia–Fehéroroszország (Tv: Sport1)
18.45: Törökország–Horvátország (Tv: Sport2)
20.45: Hollandia–Spanyolország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: Németország–Csehország (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
20.45: Belgium–Svájc
20.45: Lengyelország–Ukrajna
20.45: Olaszország–Észtország
20.45: Portugália–Andorra
20.45: Franciaország–Finnország
Legfrissebb hírek

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
2 órája

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
21 órája

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Szalai Attila: Ha újra dönthetnék, ismét a Bundesligába szerződnék

Magyar válogatott
2026.03.18. 19:09

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26
Ezek is érdekelhetik