RB Leipzig: Mindig lehet fejlődni – édesapja Szoboszlai Dominikről
– Hogyan élte meg a péntek estét az édesapa?
– Boldogan – mondta Szoboszlai Zsolt. – Jót tett a lelkének, hogy így sikerült a bemutatkozása a lipcsei közönség előtt.
– Milyen feladata volt önnek az elmúlt hónapokban?
– Kettős. Édesapjaként meghallgattam, próbáltam tartani benne a lelket, másfelől edzőként tudtam, a sérülés része a futballnak. Át kellett vészelni a nehezebb időszakot, és a legfontosabb az lehetett, hogy türelemre intsem. Dominik nem élt át még ilyesmit, nem értette, miért nem javul, miért nem gyógyul, pedig minden utasítást betart – szerencsére túljutottunk ezen az időszakon.
– Hogy látta a góljait?
– Már az edzőmérkőzések után beszélgettünk arról, hogy néha még mindig túl önzetlen, ki akarja szolgálni a többieket, és azt javasoltam neki, ha teheti, lőjön. Ez azért már a német Bundesliga, itt talán nehezebb bemenni a védők között, mint az osztrák ligában – ott sem volt könnyű, persze –, szóval, az átlövés sokszor hatékony lehet. Ott voltam Lipcsében, és az első gólját hátulról láttam, ahogy megrúgta a labdát, éreztem, hogy jó lehet. Kicsit szitált is a labda, mint Törökországban annál a szabadrúgásánál, amellyel nyert a válogatott, és az én helyemről ragyogóan lehetett látni, hogy a labdát, ahogy mondani szokás, mintha zsinóron húzták volna a hosszú sarokba. Jó érzés volt. A második előtt is volt egy szabadrúgás, a barátokkal arról beszéltünk, hogy oldalról a kapu felé kell rúgni a labdát, bemehet magától, beleérhetnek a társak, öngól is lehet – szerencse is kellett hozzá.
– A gólokon kívül milyennek látta fia teljesítményét?
– Látszott, mennyire feldobta, hogy végre a pályán lehet. Szerintem okosan játszott, eleinte nem vállalt kockázatot, nem akarta azonnal megváltani a világot, de sokat futott, sok kis passzal bemelegedett a játékba. Motivált volt, jól érezte magát a pályán, ezt meg is erősítette a mérkőzés után, aztán ahogy telt az idő, egyre gyakrabban megpróbálta a kockázatosabb passzokat, ha jobban megértik egymást a társakkal, egy-két gólpassz is összejöhetett volna. A cselei is sikerültek, komfortosan érezte magát a csapatában.
– Mit remél a folytatástól?
– Tartsa ezt a szintet!
– Ezt? Lehetséges?
– Játékban mindenképpen, sőt, abban mindig lehet fejlődni. Szerintem sokat jelent, hogy máris rábízták a szabadrúgásokat, az edzői, a társai hisznek benne, és ez fontos. De én azt sem bánom, ha minden találkozón rúg két gólt, ebben az esetben csak hátradőlök, és élvezem a fiam futballját.
