Hertha: a szurkolók szerint Dárdai Márton az év játékosa

Cs. B.Cs. B.
2021.06.02. 17:31
null
Dárdai Márton rendkívül boldog a szavazás végeredménye miatt (Fotó: AFP)
A Dárdai Mártonnal májusban szerződést hosszabbító Hertha BSC szurkolói oldalán, a hertha.updates-en az első idényében remek teljesítményt nyújtó védőt választották meg az év játékosának – számolt be róla a Bild.

 

A szavazásban több mint 1000 ember vett részt, és a voksok 27.8 százalékát Dárdai Márton nyerte el, aki örömmel konstatálta a végeredményt.

„Nem tudom elhinni! Hatalmas boldogsággal és büszkeséggel tölt el a szavazás eredménye. Meg szeretném köszönni a szurkolóinknak, akiknek jó teljesítménnyel fogom meghálálni a bizalmat. – mondta a Bild-nek Dárdai Márton, aki jelenleg édesapjával – egyben vezetőedzőjével –, Dárdai Pállal, és a Mol Fehérvárban futballozó testvérével, ifjabb Dárdai Pállal tölti balatoni nyaralását.

A 19 éves játékos kimagasló teljesítményt nyújtott első idényében a felnőttek között: 12 tétmérkőzésen lépett pályára a Hertha színeiben – ezek közül kilencszer kezdőként –, és egy gólpasszt is sikerült kiosztania. Ezt elismerve nyilatkozott a vezetőedző, Dárdai Pál és a sportigazgató, Arne Friedrich is.

„Márton mindig is rendkívül szorgalmas volt. Nagyon büszke vagyok a fiamra, akinek sosem volt könnyű az irányításom alatt – mondta a Herthával bennmaradást kiharcoló Dárdai Pál, mellette Arne Friedrich is dicsérte a fiatal játékost. – Márton nagyszerű teljesítményt nyújtott ebben az idényben. Nagyszerű adaléka a játékunknak, főleg úgy, hogy ballábas, ami ritka a német bajnokságban.”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
23 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16