Bundesliga: menesztették a Bielefeld vezetőedzőjét

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.04.20. 15:05
null
Már nem Frank Kramer a Bielefeld edzője (Fotó: AFP)
A német labdarúgó-bajnokságban a kiesés elkerüléséért küzdő Arminia Bielefeld menesztette Frank Kramer vezetőedzőt.

A szakembert tavaly március 2-án bízták meg az észak-rajnai együttes irányításával, akkor az volt a feladata, hogy az élvonalban tartsa a csapatot, ami sikerült neki.

Kramerrel 2021-ben 2023 júniusáig érvényes szerződést kötöttek, amelyet most a Bielefeld szerdai közlése szerint felbontottak.

Az Arminia négy fordulóval az idény vége előtt az utolsó előtti helyen áll, két pontra az osztályozót jelentő 16., és háromra a még bennmaradást érő 15. pozíciótól.

Kramer helyét az idény végéig a kapusedző Marco Kostmann, valamint Michael Henke veszi át.

A Bielefeld szombaton a hetedik és európai kupaindulással járó helyért küzdő 1. FC Köln vendége lesz, aztán a most 15. Herthát fogadja, utána a középmezőnybe tartozó Bochumhoz látogat. Az együttes a szezonbeli utolsó bajnoki meccsét a három magyar válogatott futballistát is foglalkoztató RB Leipzig ellen vívja május 14-én, otthon.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 23 3 4 89–29 +60 72
2. Borussia Dortmund 30 20 3 7 76–43 +33 63
3. RB Leipzig 30 16 6 8 65–31 +34 54
4. Bayer Leverkusen 30 15 7 8 68–43 +25 52
5. Freiburg 30 14 9 7 49–34 +15 51
6. Union Berlin 30 13 8 9 40–39 +1 47
7. 1. FC Köln 30 12 10 8 44–44 0 46
8. Hoffenheim 30 13 6 11 50–45 +5 45
9. Mainz 30 11 6 13 43–36 +7 39
10. Eintracht Frankfurt 30 10 9 11 40–42 –2 39
11. Mönchengladbach 30 10 7 13 42–55 –13 37
12. Bochum 30 10 6 14 30–43 –13 36
13. Wolfsburg 30 10 4 16 34–51 –17 34
14. Augsburg 30 8 8 14 34–47 –13 32
15. Hertha BSC 30 8 5 17 32–66 –34 29
16. VfB Stuttgart 30 6 10 14 36–53 –17 28
17. Arminia Bielefeld 30 5 11 14 23–46 –23 26
18. Greuther Fürth30381924–72–4817
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik