Bundesliga: Haalandra fáj a foga a Bayernnek; nagy hiány a BVB-nél

2021.08.09. 19:04
null
Meddig ontja még sárga-feketében a gólokat? (Fotó: AFP)
Hasan Salihamidzic, a Bayern München sportigazgatója kijelentette, hogy a klub megpróbálja megszerezni Erling Haalandot, a rivális Borussia Dortmund norvég futballistáját. Eközben a dortmundiak hivatalos honlapján megjelent beszámoló szerint az előző pénzügyi évben a klubot működtető gazdasági társaság közel 75 millió euró hiányt produkált.

A Bayern sportigazgatója, Hasan Salihamidzic a német Sport 1 televíziós csatornájának adott interjújában beszélt arról, hogy amatőrök lennének, ha nem vizsgálnák meg, miként lehetne leszerződtetni a 21 éves csatárt, aki az előző idényben 41 gólt szerzett, és a mostanit is parádésan kezdte, mesterhármast szerzett a Német Kupa első fordulójában a Wiesbaden ellen.

Azt nem lehet pontosan tudni, hogy a Dortmund milyen anyagi feltételek mellett engedné el legnagyobb értékét. Korábbi sajtóhírek szerint a Chelsea próbálkozott a németeknél, ajánlatába pedig Tammy Abrahamet és Callum Hudson-Odoit is belevonta, a fekete-sárgák pedig nemet mondtak. A londoniak azóta már megegyeztek Romelu Lukakuval, aki 115 millió euróért költözik az Internazionalétól a Stamford Bridge-re.

Ezek mellett a Bayern Haaland megszerzésére indított akcióját segítheti a tény, hogy a Borussia Dortmund hivatalos honlapján megjelentek szerint a fekete-sárgák az előző pénzügyi évben 72.8 millió euró hiányt produkáltak, és a klub összbevétele is visszaesett: bő 130 millió euróval volt kevesebb a 2020–2021-es idényben, mint egy évvel korábban.

„Az előző pénzügyi évben csak négy hónapot vett el a koronavírus, most viszont a teljes idényre rányomta a bélyegét, ami meg is látszik a pénzügyi eredményeinken. Ugyanakkor nagyon izgalmas időszak volt a cég vezetősége szempontjából, hogy egy olyan krízis irányítottuk át a klubot, amelyet nem mi magunk okoztunk – fogalmazott Hans-Joachim Watzke, a BVB vezérigazgatója, aki felszólította a német politikusokat a megfontolt döntéshozatalra. – Most már eljutottunk odáig, hogy nem lehet megoldás az, hogy ismét bezárkózunk. Bölcs, bátor és merész döntéseket kell hozni.”

Arról azonban nem beszélt, hogy Salihamidzic és a Bayern próbálkozásával hogy áll a dortmundi alakulat, ám vélhetően az ifjú norvégért járó átigazolási díjból sikerül eltüntetni a tavalyi pénzügyi év hiányát.

Legfrissebb hírek

„Borzalmas! Gyenge edzők, sz.r játékosok” – Guardiola megcsillantotta humorérzékét a PSG–Bayern kapcsán

Angol labdarúgás
16 órája

A Dortmund érdeklődik a Real Madrid fiatal támadója iránt – sajtóhír

Német labdarúgás
21 órája

Egyre közelebb a La Liga ahhoz, hogy az ötödik hely is BL-indulást érjen

Bajnokok Ligája
21 órája

„Vissza a Földre” – Thierry Henry összehasonlította a két BL-elődöntőt

Bajnokok Ligája
2026.04.30. 13:12

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 10:30

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

„Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – Luis Enrique a Bayern elleni BL-klasszikusról

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 07:49

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:49
Ezek is érdekelhetik