Bayern München: Franz Beckenbauer 33 év után búcsúmeccset kap

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.08.11. 14:51
Harminchárom évvel távozása után búcsúmérkőzést kap pénteken a Bayern Münchentől a klub élő legendája, Franz Beckenbauer.

A Császár tiszteletére a Real Madrid lép pályára az Allianz Arenában, a spanyolok ígéretük szerint a legerősebb összeállításukban érkeznek.

„Sajnálatos, hogy amikor Franz a New York Cosmoshoz igazolt, nem búcsúztattuk el megfelelően, ez nem jellemzi a Bayernt – jelentette ki szerdán Karl-Heinz Rummenigge ügyvezető. – Ő a legnagyobb személyiség, aki megfordult nálunk, ezért ha »némi« késéssel is, de méltóképpen elköszönünk tőle.” A 64 esztendős Beckenbauer – akit telt ház, azaz 69 ezer néző köszönt majd – játékosként, edzőként és elnökként is segítette a klubot, jelenleg tiszteletbeli elnök.

A Real egyébként nem a szokásos szerelésében lép majd fel, mivel Németországban tilos fogadóirodát reklámozni, a madridiak mezszponzora pedig a bwin cég.

Legfrissebb hírek

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
5 órája

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Florian Wirtz már áldását adta a müncheni transzferre, de a klubok még nem egyeztek meg – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.12. 13:53
Ezek is érdekelhetik