A remény tartománya? – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2021.01.24. 23:10
Amikor Csányi Sándor, az MLSZ elnöke 2014-ben a Hertha alkalmazásában álló Dárdai Pált kinevezte a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, reményét fejezte ki, „visszakapaszkodunk a remény tartományába”. Visszakapaszkodtunk. De nem maradhatott az Eb-re is a kispadon, a finnek elleni idegenbeli 1–0-s győzelem után távozott a nemzeti csapat éléről. Közben ugyanis 2015 februárjában Jos Luhukay helyére kinevezték a Hertha vezetőedzőjének. Michael Preetz a berlini klub sportigazgatója nem győzte hangsúlyozni: már akkor lezártnak tekintette Dárdai magyarországi szerepvállalását, alighogy elkezdődött. Preetz azt nem mondta, amit Csányi Sándor, csak gondolhatta: vele a berliniek visszakapaszkodnak a remény tartományába. Dárdai 2019. június 30-ig volt a felnőttcsapat trénere. Visszakapaszkodtak, a Bundesliga 6. helyére vezette az együttest, 2017-ben bejutott az Europa-liga csoportkörébe, 65-65 győzelem és vereség, valamint 42 döntetlen után visszaköltözött a klubház emeletére, az utánpótlásedzők bázisára. Azt mondta, egy csapat életében időnként kellenek az új arcok, ha az elmenetelétől lesz jobb az együttes, veszi a cókmókját.Pedig 2015 februárjában éppen attól lett jobb, hogy kinevezték. Megváltónak, mint itthon egykor a válogatott élére. Nyilván ennek ismeretében szinte automatikusan vetődik fel, hogy ismét kinevezik a vasárnap menesztett Bruno Labbadia helyére. Annyiban nem változott a helyzet, hogy ismét Dárdait akarják, annyiban viszont igen, hogy a 2009 óta sportigazgató Preetzet Labbadiához hasonlóan lapátra tették. A klub életében azonban korábban is történt egy lényeges változás, alig a Dárdai-éra után: Lars Windhorst személyében nagyvállalkozó és vele 250 millió euró érkezett. Ezzel a lépéssel mintha eldöntötték volna, hogy a német főváros, Berlin megérdemelne egy nagycsapatot. Mi, magyarok szívesen megnéznénk, Dárdai Pál mihez kezd az ő idejéhez képest szinte paradicsomi lehetőséggel.Most egyesek azt rebesgetik, a nyárig legyen ő a vezetőedző, aztán jönne Ralf Rangnick. Dárdai él-hal a Hertháért, ám nem biztos, hogy kivívott presztízsének nem ártana-e az ideiglenes beugrás. Lehet, hogy a Bundesligában 14. Hertha az ő érkezésével a remény tartományába juthat, de neki nem biztos, hogy a beugró szerep a remény tartománya.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja! A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2026.11.04. 23:37

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.11.02. 23:13

Elveszett a szellemiség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 23:44

De miért éppen Felcsút? – Kun Zoltán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 00:13

Csank örök – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 06:33

Az el Clásico csodája – Galambos Dániel jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.10.25. 00:01

Mindig magasabbra! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.10.19. 06:43